Az idén eddig 57 rendőr részesült vezetői elismerésben emberélet megmentése során nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége miatt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (Orfk) bűnmegelőzési osztályának munkatársa pénteken Budapesten.
Egészséges emberek bármelyik ásványvizet korlátlan mennyiségben fogyaszthatják, nem szükséges, hogy váltogassuk a különböző ásványvizeket időnként. Egészen más azonban a helyzet valamilyen betegség esetén.
Kocsis Tibor váratlan meglepetéssel kedveskedett Ördög Nórinak és családjának. Az énekes a műsorvezető balatoni vendéglátói egységében lépett fel, ahol az ikonikus dalszövegén eszközölt egy kis módosítást.
Megérkeztek a héten a friss infláció adatok, és bár vannak pozitív irányú elmozdulások, kockázatos hónapok állnak előttünk. Hogy milyen folyamatok veszélyeztetik Orbán Viktor céljának elérését, arról A hét videójában Csabai Károly, főszerkesztő és Székely Sarolta, felelős szerkesztő beszélget.
Augusztus 6-a hatalmas mérföldkő volt Hosszú Katinka és Gelencsér Máté életében, hiszen megszületett szerelmük gyümölcse, Layber-Gelencsér Kamília. A szülők boldogsága határtalan, idilli mindennapjaikat pedig mi is nyomon követhetjük Katinka Instagram oldalán, aki ezúttal egy meghitt, szívmelengető poszttal örvendeztetett meg minket.
Magyarországon a média július 26-a óta folyamatosan címlapon tartotta a Booking késedelmes kifizetésének ügyét, érdemi nyomást helyezve ezzel a vállalatra. Sajnálatos módon az olvasók, sőt még a szakma egy része…
A Porsche a belső égésű üzemanyag helyettesítését keresi, hogy megőrizze ikonikus sportautóinak jellegét. A Porsche 911 Carrera mindössze 3,4 másodperc alatt éri el a 100 kilométer/órás sebességet, a csúcssebessége pedig 293 kilométer/óra. A Ford robusztus F-450 pickupja akár 20 tonnás rakományt is vontathat. A két jármű nem is különbözhetne jobban
Lehetetlen regisztrálni az ingyenes cseh autópálya matricára? Lehetetlen villanyautóval túlélni egy nagyobb dugót? Lehetetlen kelet felé villanyautóval utazni? Lehetetlen elektromos
A nagyszínpad előtt egy tűt sem lehetett volna leejteni, és a rajongók többsége kívülről fújta szinte az összes világslágert. A hangulatot csak a dalok között bejátszott kisfilmek akasztották meg itt-ott.
Erős mínuszokkal fejeződött be a hét a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1,6 százalékkal, a kukorica 1,8 százalékkal, a szójabab 0,9 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal értékelődött le. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
Tizedik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja. Az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is várják augusztus 10. és 30. között.
Lehet, hogy nincs biztos módszer arra, hogy azonnal vagy teljesen megszabaduljunk a szúnyogcsípésektől, de néhány megbízható gyógymód segíthet megfékezni az idegesítő viszketést. Otthoni gyógymódok és termékek, amelyekről valószínűleg még sosem hallottál.A szúnyogcsípés mindig nőstény szúnyogtól származik, akinek a vérünkből származó fehérjére van
Eltart egy ideig, amíg Ukrajna megkapja a megígért amerikai F–16-os vadászgépeket – közölte a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora egy sajtóbeszélgetésen pénteken.
Hornung Ágnes elmondta: a magyar és nemzetközi felmérések szerint a fiataloknak manapság a biztonság és a kiszámítható jövőkép a két legfontosabb érték.
Szinte már minden országban elterjedt az Aldi pénztárosainak híre, miszerint olyan gyorsan húzzák le a termékeket a kasszánál, hogy a vásárlók alig győzik tartani velük a lépést. Kiderült, hogy már olyan weboldal is létezik, ahol a vásárlók megoszthatják a saját tapasztaltaikat arról, hogyan próbálják lassítani a bevásárlóközpont munkatársait.
Ez elképesztő: mosómedvék telepedtek meg, és kezdtek el szaporodni a főváros szomszédságában! A Budapesttől 30 kilométerre fekvő területen a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet munkatársai talajra és bokrokra épített műfészkeket, valamint fára szerelt odúkat helyeztek ki fácántojásokkal, így vizsgálták vadkamerákkal a fészekrablókat, k
A független képviselő szerint amíg nem fognak tömegek össze, addig nem lehet leváltani a rendszert, mely a következő időszakban csak durvulni fog tovább.
Dmitro Kuleba külügyminiszter azt kérte pénteken Németországtól és az Egyesült Államoktól, hogy adjanak Taurus és ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakétákat Ukrajnának, egyúttal arról biztosította őket, hogy a védelmi erők ezeket kizárólag Ukrajna határain belül fogják felhasználni.
A magyar válogatott Cyesha Goree-t foglalkoztató Washington Mystics 113-89-es vereséget szenvedett a címvédő és listavezető Las Vegas Aces vendégeként az észak-amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) pénteki játéknapján.
Magyarország 2023-ban turisztikai rekordokat döntöget a látogatószámok tekintetébe, amire az amerikai utazási oldal, a Travel Off Path is felfigyelt, ezért a tengerentúli olvasóiknak összeállítottak egy listát arról, hogy miért érdemes hazánkba látogatni. Mutatjuk, mit írtak rólunk.