Az a kérdés, hogyan is fog festeni a személyileg ismét megújuló, bár korántsem biztos, hogy természetében is változó ukrán politikai élet a háború után.
Jákob Zoltánnak nemcsak a vagyona hatalmas, de a szíve is: Magyarország 37. leggazdagabb embere folyamatosan jótékonykodik, nemrég két tűzpiros Ferrariját adta át gyerekeknek, hogy profi sofőrök furikázzák őket.
Tizenkét virágkocsi, 37 fellépőcsoport, több mint 1500 táncos vonul majd idén a virágkarneváli menetben augusztus 20-án Debrecenben - hangzott el a rendezvényt bemutató pénteki sajtótájékoztatón.
Hetven éve, augusztus 12-én, az Egyesült Államokat megelőzve robbantották fel a szovjetek a világ legerősebb hidrogénbombáját, ám a mai napig sem tudni, hogy tényleg megvolt-e az oroszoknak ez a tudás, vagy csak egy “följavított" atombombával verték át az amerikaiakat.
A Samsung 80 díjat vehetett át a rangos nemzetközi formatervezési versenyen, az iF Design Award 2023-on. A szakmai zsűri többek között a vállalat korszerű klímamegoldást kínáló EHS Mono HT Quiet magas hőmérsékletű, alacsony zajszintű hőszivattyúját is jutalmazta.Az 1953-ban Die Gute Industrieform e.V. néven alapított iF Design Award szakértői egyed
A színház- és rendezvénytechnikus munkájával a színházi előadások színpadtechnikai folyamatait támogatja. Feladatait a rendező útmutatásai alapján látja el, de önállóan is képes színházi műszaki rajzokat értelmezni, és azok alapján beépíteni a díszletet, kezelni a kellék- és bútorjelzéseket, programozni a látvány- és színpadtechnikai jeleket. Részt
Romániában tavaly február óta először ismét egyszámjegyűre lassult az éves infláció júliusban: az országos statisztikai intézet (INS) pénteken közzétett adatai szerint a múlt hónapban 9,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban.
Már megszokhattuk, hogy a nyáron egymást követik a fesztiválok. A Szellősréti Kisfesztivál 2023. augusztus 25-27. között várja a látogatókat a Szellős Réten. Lesz zene, lesz nyugalom, lesz buli, és mégis, ez a fesztivál más, mint a többi. Ez a fesztivál ugyanis egy közösségi fesztivál. Programok Mint minden fesztiválon, a Szellősréti Fesztiválon is
Évről évre egyre többen használják ki a balatoni turisztikai térség programlehetőségeit, már nem csak a strandolásé a főszerep. Közel száz múzeum, kiállítóhely és látogatóközpont mellett több kalandpark, valamint kerékpáros központ közül válogathatnak azok, akik fürdőzés helyett más kikapcsolódási lehetőséget keresnek a Balatonnál, amely az elmúlt
Sokszor kérdezed magadtól, hogy a matek óráknak mennyi értelme van a valós életben? Mennyit is tudsz valójában abból hasznosítani? Van egy rossz hírünk, a matek folyamatosan jelen van és lesz a mindennapjaidban, igaz a kasszánál kevésbé fogsz gyököt vonni, vagy kiszámolni a tejfölös doboz kerületét. Ráadásul itt vagyunk mi is, néhány fárasztó és eg
A gombák és a növények kapcsolata manapság is ugyanolyan gyümölcsöző, mint többszázmillió évvel ezelőtt. A növények a gombák tucatjaiból válogathatnak társat, és a gombák is azzal a növénnyel létesíthetnek kapcsolatot, amelyikkel csak kedvük tartja. Nincsenek elrendezett házasságok, csak a társulásra való képesség létezik. Legalábbis normális esetb
A HONOR bejelentette új, a fejlesztőket jutalmazó Developer Incentive Programját. A kezdeményezés célja, hogy támogassa a világ leginnovatívabb fejlesztőit és tervezőit.A program több mint 120 millió eurónyi értékben kínál promóciós vouchereket, ezzel ösztökélve és jutalmazva meg a kreatív és innovatív munkát az app- és játékfejlesztés, valamint a
Körlevélben figyelmeztette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a bankokat, hogy kiemelten figyeljenek oda a likviditásmenedzsmentre, miután havonta százmilliárdos nagyságrendben távoznak a megtakarítások a banki betétekből. Az eddig gazdasági növekedést váró jegybank ráadásul most már recessziótól is tart.
Az InjectPower új létesítményt kíván létrehozni az orvosi alkalmazásokhoz szánt, újratölthető, miniatűr szilárdtest-akkumulátorai gyártásához – írja az eeNews. A vállalat olyan miniatűr szilárdtestakkumulátor-technológiát fejlesztett ki, ami annyira kis helyen is elfér, hogy kiválóan alkalmas emberi testbe ültetett orvosi eszközök energiaellátására
Életünk során számtalan esemény hagy nyomot bőrünkön. Lehetnek apró horzsolások, kamaszkori pattanások vagy egy komolyabb műtéti beavatkozás. Mindenki arra törekszik, hogy ezek a sérülések ne hagyjanak nyomot a testünkön. Azt azonban nem mindenki tudja, mit szabad és mit nem a hegesedő bőrrel tenni. Vegyük sorra, milyen tévhitek élnek a hegekkel és
Egy rosszabbul sikerült házi levest is képes feltúrbózni, nem is beszélve a zacskós változatról. A zacskós leves ugyan se nem a legkreatívabb, se nem a legfinomabb étel, mégis sokszor a tányérba kerül az egyszerű elkészítése miatt. Egyetlen tojás hozzáadásával viszont teljesen más eredményt érhetünk el – mandarin nyelven még külön kifejezé
A lelki, érzelmi zsarolásnak és manipulálásnak van egyfajta finomsága, amely megnehezíti a felismerését. Sokszor nem csak a kívülállók számára, hanem azokéra is, akik benne élnek a bántalmazó kapcsolatban. Szakértők azonban segítettek és felhívták a figyelmet az érzelmi manipuláció főbb jeleire.Az érzelmi bántalmazásnak van egy olyan finomsága, ame
A héten visszatér a kánikula 29 és 35 Celsius-fok közötti maximumokkal. Vasárnap, augusztus 20-án is jellemzően napos időre van kilátás, bár egy-egy zápor, zivatar előfordulhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt három évben közel 60 százalékkal, az általa korábban vállalt mérték duplájával mérsékelte működésének karbonlábnyomát, ezzel összességében évente mintegy 2-3 ezer tonna széndioxid-kibocsátástól mentesítette a környezetet - közölte a jegybank csütörtökön az MTI-nek eljuttatott közleményében.
Nem tudni pontosan, hogyan lettek a homoszexuális férfiak "melegek" a magyar nyelvben, főleg azért nem, mert először a leszbikusok szinonimájaként került be a szó a köztudatba. A sokkal vulgárisabb "buzi" eredetét viszont jól ismerjük.
Ináncsi Rita az 1995-ös göteborgi világbajnokságon lett bronzérmes hétpróbában. Itthon egyszemélyes válogatottnak hívták, mert több egyéni számban is kiváló eredményei is voltak. Felkészüléséhez nem mindig kapott elég anyagi támogatást, még az is felmerült, hogy Németországban köt érdekházasságot.
Az új BMW 7-es sorozat műszaki alapjaira kifejlesztett két védelmi modell sikeresen ötvözi a páratlan védelmi koncepciót a kimagasló szintű menetkomforttal, a bőséges helykínálattal és a legfejlettebb felszereltségi tételekkel, valamint azon kategóriaetalon menetdinamikai adottságokkal, amelyekről a bajor gyártó ismert.
Az Edox Neptunian is követi a trendeket, kisebb tokkal és hosszabb járástartalékkal jelent meg a legfrissebb Grand Reserve modell. Nem kell bemutatni az Edoxnak, hogy kell búvárórát gyártani. 1961-ben mutatták…