A szülők közel kétharmada szerint 50 ezer forintnál is nagyobb összeget kell költeni gyermekenként az iskolakezdésre derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. legújabb, saját ügyfelei körében végzett kutatásából. Sok családban hónapokon keresztül spórolnak a tanszerek beszerzésére, és van, aki hitelt is felvesz a kiadások fedezésére, ezért a pénzügyi tuda
Nem múlt el nyomtalanul a hűvös, csapadékos időszak: a növényvédelmi helyzetet jó néhány gombabetegség terjedése határozza meg, de a gyümölcshullást is erősítették a viharos napok. Közben a dióburok-fúrólégy elleni védekezés is indokolt lett, az inváziós poloskafajok pedig mindenütt jelen vannak.
Lengyelországban mérséklődött az éves infláció júliusban, és csökkentek a fogyasztói árak júniushoz képest a statisztikai hivatal végleges adatai szerint.
Az Azerbajdzsán és Örményország között három éve megkötött tűzszüneti megállapodás inog. A múlt hét végén a térségben uralkodó feszültségről telefonbeszélgetésen egyeztetett Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a két érintett ország diplomáciai vezetőjével.
Mélyponton az orosz rubel süllyed, a Kreml a laza monetáris politikát okolja. Vlagyimir Putyin elnök gazdasági tanácsadója megrótta a jegybankot hétfőn, amikor a rubel dolláronkénti árfolyama 101 fölé süllyedt. A laza monetáris politikát okolta az egy évvel ezelőttihez képest 30 százalékos visszaesésért – írja a Reuters. A rubel, mely értéke szinte
Augusztus és szeptember remek időszak arra, hogy egy tengerparton pihenjük ki a munka fáradalmait, ha a pénztárcánk engedi. Így akik még nem foglalták le a nyaralásukat, kedvező ajánlatokat csíphetnek el az utazási irodáknál, kérdés azonban, hogy az emelkedő árak milyen hatással vannak a terveinkre. Az Allianz Research nemrégiben közzétett jelentés
Hazai és külföldi vendégeket kérdeztünk meg arról, hogyan boldogulnak kint a Szigeten, a fizetésük hány százalékát viszi el egy nap a Hajógyárin, és hogyan próbálnak meg spórolni. Minden lehetséges eszközzel.
A Richter-skála szerinti 2,0-es magnitúdójú földrengés volt hétfő kora délután a Csongrád-Csanád vármegyei Kistelek közelében - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.
A szervezet vezetése radikális stratégiai irányváltásról döntött, az Európába szánt forrásokat máshol költik majd el. Az indoklás szerint az uniós intézmények és kormányok jelentős összegeket fordítanak az emberi jogok, a szabadság és a sokszínűség témáira.
A klímacélok elérése érdekében jelentősen fokozni kell a bioüzemanyagok előállítását és felhasználását, amihez az állatizsír-alapú bioüzemanyagok is nagyban hozzájárulhatnak.
Az egyik legsikeresebb magyar bikinis fitnesz versenyző minden bizonnyal Molnár Zsófia. Az edzőként is tevékenykedő budapesti sportoló sikereiről mindent elmond, hogy eddig Ő az egyetlen, aki háromszor is kvalifikálta magát a fitneszsport legrangosabb versenyére, az Olympiára. Így Ő már biztosan ott lesz a 2023 novemberében Floridában megrendezésre
A világhírű fizetési óriás ismét bizonyította a kriptovaluták felé irányuló elkötelezettségét. A múlt héten kibocsátott stabilcoinja (PYUSD) után, a vállalt
Ezekben a hetekben a kertek legpompásabb virágai a dáliák, amelyek - a kék kivételével - minden színben és változatos nagyságban, virágformában nyílnak. Nem csoda, hogy egyre gyarapszik a dália kedvelők és gyűjtők népes tábora!
Alapjaiban reformálná meg az áfaszabályokat az Európai Bizottság egy javaslatcsomagja, mely a digitális korra való felkészülést és az uniós áfa szabályok korszerűsítését célozza.
A Magyar Lízingszövetség legfrissebb, második negyedéves jelentése szerint folytatódott az előző évi növekedés a hazai lízingpiacon, a finanszírozott összeg már elérte a 429,11 milliárd forintot; a szerződések száma ugyanakkor tovább csökkent szinte minden eszközkategóriában.
Számos globális és nagy nemzeti vállalat már most is rendelkezik központosított csoportszintű whistleblowing-rendszerrel, és abban bízik, hogy ez a globális megoldás az egyes országokban működő tagvállalatoknál is megfelelő lesz. Ugyanakkor az Európai Bizottság egyes tagállami munkaadói szervezetek, iparkamarák és mások ezügyben írt közös leveleire
A várnapi nagy meglepetést okozó argentin előválasztási eredményre gyakorlatilag összeomlott a peso árfolyama a hétfő reggeli kereskedésben, mivel az első ügyletek 350-es árfolyam körül születtek a dollárral szemben, ami 22%-os zuhanást jelentett. Ezt látva az argentin jegybank úgy döntött, hogy a 350-es szinten rögzíti az árfolyamot az októberi vá
A nyári hónapokra jellemző visszafogottabb aktivitással telt július a hazai ingatlanpiacon. 2023 júliusában a Duna House saját adatain alapuló becslése alapján országosan 6 107 adásvétel történt, amely az előző év ugyanezen időszakához képest 32%-os visszaesést jelent a tranzakciók számában.