34 ezer pirotechnikai effekt, grandiózus fényjáték, lenyűgöző épületfestés, tűz alkotta úszó virágszőnyeg, lézershow és több száz drón – ezek teszik majd felejthetetlenné az idei ünnepi rendezvénysorozat fináléját Magyarország születésnapján. A minden eddiginél komplexebb tűzijáték alatt bengáli tüzek borítják be a Dunát, miközben nemzeti történelm
Egy-egy utazás a tervezettnél hosszabb lehet, például, ha késik a repülőjárat. A késés időtartamától és a távolságtól függően az uniós szabályok szerint kártérítés jár az utasoknak, de saját magukat is biztosíthatják.
Kiemelt, bruttó 737 ezer forintos illetménnyel toboroz legénységet a nemrégiben beszerzett Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba a Magyar Honvédség – mondta Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese az M1 aktuális csatornán.
A volt amerikai elnök magyar származású egykori tanácsadója a Válasz Online-nak adott interjút, amelyben kijelentette, az orosz-ukrán háború azonnal véget érne, ha Trump lenne az elnök.
A frissen végzett 20-34 évesek körében tízből közel kilenc magyar fiatalnak volt állása 2022-ben – olvasható ki az Eurostat friss adataiból. A 88,9%-os, rekordnak számító foglalkoztatottsági ráta az ötödik legmagasabbnak mutatónak számít az EU-ban. Magyarország egyben szerepel azon hat EU-tagállam között is, ahol mindkét nem esetében meghaladja a 8
Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegély szolgálatot indított az érintetteknek – derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turi
A Coinbase blokkláncán vált elérhetővé a Coca-Cola által kibocsátott NFT kollekció. A Masterpiece, vagyis Mestermű néven futó projekt a vállalat nemrégiben bemutatott és részben AI által készített, ugyancsak Masterpiece-re keresztel kampányának részeként jelent meg. Az NFT-ket a világ több ismertebb festményének és a márka jellegzetes üvegének kom
Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegély szolgálatot indított az érintetteknek - derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turi
Milyen szabályoknak kell megfelelniük az influencereknek, magyarul véleményvezéreknek? Kinek a felelőssége, ha az influencer nem tünteti fel egyértelműen a hirdetést? Többek között ezekre a kérdésekre is választ ad a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon az augusztus 12-től augusztus 23-ig érvényes megállási tilalmat, lezárásokat ismertetve kedden azt közölte, hogy a korlátozások az I., a II., az V., a IX., a XI., a XIII. és a XIV. kerületet érintik. Augusztus 20-án este lezárják majd a Lánchidat, az Erzsébet hidat és a Szabadság hidat. Nem haszn
Persze természetes, hogy senki sem hibátlan, felmerülhet viszont a kérdés, hogy vajon milyen mértékben képesek megváltozni a férfiak egy komoly párkapcsolat kedvéért.
Meglepő hírről számolt be a freshplaza.de hírportál, miszerint jelenleg az európai piacra kerülő bazsalikomnak mintegy 80%-a Kenyából származik. Hűtött légi szállítással fél napon belül ér a termék az öreg kontinensre.
A WRC Promóter és az FIA is szeretné, ha több Rally1-es autó indulna a Vb versenyeken, ezért ennek megfelelően alakítják ki a 2024-es WRC naptárt, mely még az Akropolisz Rally előtt megjelenne.
Oszter Sándor halálával lánya, Oszter Alexandra nyakába szakadt az a hatalmas birtok, amely erdőtől a szántóföldig mindent magában foglal Diósjenőn. A színésznő mindent megtesz, hogy édesapja munkáját méltó módon őrizze meg az utókornak.
Gyorsított ágazati vizsgálatot tart szükségesnek a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a holland Booking.com szálláshely-közvetítő cég magyar szálláshely-szolgáltatók felé fennálló tartós tartozásának vizsgálata ügyében, a turisztikai ügynökség pedig jogsegély szolgálatot indított az érintetteknek - derült ki az Országgyűlés gazdasági bizottságának turi
A Wehrmacht-katonák, akik 1945 elején ládákat rakodtak vonatra Breslauban (Wrocław), nem tudhatták, hogy a tárolók elképesztő értéket tartalmaznak. Amikor a vagonok megteltek, a vonat 80 kilométeres sebességgel elfüstölt délnyugatra, a Bagoly-hegység irányába, ahol eltűnt egy kiterjedt föld alatti alagút és bunkerrendszerben, amelyet a nácik vájtak
Sietniük kell azoknak, akik szeptemberben hozzá szeretnének jutni a diákhitelhez. A hiteligénylést célszerű még augusztusban elindítani, hogy a pénz az iskolakezdés hónapjában az ingyenes számlára kerüljön.
Nyolc szlovák európai parlamenti képviselő visszautasította Szijjártó Péter szlovák rendőrséggel kapcsolatos kijelentéseit, és egy hivatalos levelet is megfogalmazott a magyar külgazdasági és külügyminiszternek, amiért védelmébe vette a múlt pénteken letartóztatott, majd elengedett Tibor Gašpart, Szlovákia egykori rendőrfőkapitányát.