A biztonság ügye alapvető Lengyelország számára, mert mint a történelem folyamán már többször, most újból veszélyes időket él meg az ország, és a lehetséges provokációk miatt folyamatos készenlétre van szükség - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök kedden, a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából Varsóban rendezett katonai díszszemlén.
Álex Palou dominanciája megkérdőjelezhetetlen az IndyCarban, mégis van egy másik pilóta, aki sokkal nagyobb fejlődést ért el idén, mint a bajnokesélyes.
A lengyelek az orosz hadsereg felett aratott győzelmüknek, a varsói csatának 103. évfordulóját ünnepelték kedden. Andrzej Duda elnök a most is fennálló veszélyre hívta fel a figyelmet.
A nemzetközi partnerek nem próbálják rávenni Ukrajnát arra, hogy kezdjen béketárgyalásokat Oroszországgal - jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára egy lapinterjúban.
Mindössze 5 órával a kiírt koncertje előtt mondta le a szigeti nagyszínpados fellépését a keddi nap egyik sztárja - írja az Index. A svéd rapper, Yung Lean fellépése így elmarad, mint ahogy tavaly is. Így a Dzsúdló 16 órakkor kezdődő koncertje utánra, 17:30-ra kiírt svéd rapper helyett új programpont nem kerül be a Nagyszínpad ma esti beosztásába.
Szeptember 2-án, szombat este 20 órakor elstartol a The Voice Magyarország (Gyártó: Ufa Magyarország Kft.). Miklósa Erika, Trokán Nóri, Curtis és Manuel pedig elfoglalják helyüket a sorsfordító székekben, hogy a Válogatókon eldöntsék, kik jussanak a csapatukba, majd a Párbaj és a Kiütés után az Élő showba. A Válogatók során a coachok úgy választják
Augusztus 14-én immár 22. alkalommal indul útjára Magyarország legnagyobb digitális marketingkommunikációs pályázata. 'Az Év Honlapja' izgalmas lehetőséget kínál mindazoknak, akik az elmúlt időszakban a legújabb honlapokat, applikációkat, digitális és technológiai megoldásokat hozták létre. Ha büszkén állsz egy újító szellemiségű honlap vagy applik
A biztonság ügye alapvető Lengyelország számára, mert mint a történelem folyamán már többször, most újból veszélyes időket él meg az ország, és a lehetséges provokációk miatt folyamatos készenlétre van szükség - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök kedden, a Lengyel Hadsereg Ünnepe alkalmából Varsóban rendezett katonai díszszemlén.
Manapság a haszonállatok tenyésztésében egyre inkább genetikáról beszélünk, a hobbiállatok körében pedig küllemi standardoknak való megfelelésről. Mi azonban Ásotthalmon, Fackelmann István tanyagazdával iszogatva-beszélgetve mintha az állattenyésztés hőskorába mentünk volna vissza, amikor még az állatokat klasszikus módon keresztezéssel nemesítetté
Bár Orbán Viktor miniszterelnök kapta az írásos parlamenti kérdést a kercsi híd felrobbantásával kapcsolatos HírTV-s, nemzetközi sajtóvisszhangot kiváltó hamisítási botrány ügyében Vadai Ágnes DK-s képviselőtől, végül Rogán Antal államtitkára, Dömötör Csaba válaszolt a politikusnak, azt is az utolsó pillanatban. A válaszból kiderül, hogy a kormány
Ha árnyas fák alatt andalognál, akkor irány a Tagora-sétány. Ha Jókai hétköznapi életébe pillantanál be, akkor fedezd fel a Jókai villát. Ha értékeled a modern alkotásokat, akkor vár téged a MOMŰ... És persze van még jó pár látnivaló.
A Crispr/Cas9 génmódosítási módszer segítségével a kutatók meghosszabbították a japán dinnye eltarthatósági idejét azáltal, hogy a CmAco1 gén módosításával csökkentették az etiléntermelést, ami egy olyan öröklődő tulajdonság, amely nem igényli külső gének használatát.
Az ukrán hadiipar kulcsfontosságú vállalataira mért koncentrált csapást az orosz haderő nagy hatótávolságú, légi és tengeri indítású precíziós fegyverekkel - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve.
Egy hét alatt csaknem húszezer gyorshajtóval szemben intézkedtek a rendőrök Magyarországon az európai Roadpol Speed akció keretében végzett sebességellenőrzések nyomán.
Ki tudna jobb Instagram-képaláírásokat alkotni, mint a népszerű sorozat Emily-je, aki Párizsba költözve megélhetésből teszi ezt? Ha Párizsba, vagy Franciaországba készülsz utazni, esetleg vannak olyan régi franciaországi nyaralásról készült fotóid, amiket újra megosztanál, a képaláíráson már biztosan nem kell gondolkoznod. Összeírtuk az Emily Páriz
Néhány ügyfél számára elérhetővé vált a Netflix újítása, amely célja, hogy hamarosan egyre több játék legyen elérhető a platformon – ráadásul hamarosan minden platformon elérhető lesz.
Magyarország hosszas várakozás után, a 2023. május 25-én elfogadott Panasztörvénnyel (2023. évi XXV. törvény) teljesítette a bejelentő személyek védelméről szóló európai uniós irányelv (Whistleblowing Irányelv) hazai jogba történő átültetésére vonatkozó kötelezettségét. A törvény gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban számos kérdés merült fel, amel
Az ukrán hadiipar kulcsfontosságú vállalataira mért koncentrált csapást az orosz haderő nagy hatótávolságú, légi és tengeri indítású precíziós fegyverekkel - jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve.
Eddig minden menetrendszerűen alakult, legalábbis, ami az időjárást illeti: az esős hét után tényleg visszatért a kánikula, Budapesten ma délelőtt szinte meg lehetett fulladni a melegtől, és nyilván az ország egyéb részein sem volt ez másként.
Két éve bezárt az ikonikus hotel a Gellért-hegy tövében. A fürdő azóta is zavartalanul várja a vendégeket, sőt, olykor lehetőség van a fürdőt kívül-belül, felül és alul is bejárni: kénköves pokol, Szent Erzsébet leprás fürdője, aragonitbarlang és dróntámadás is tartozik a történetéhez. Felül tulipán, alul karfiol, mi lehet ez, kérdezte vezetőnk, és