Háztartások tízezrei maradtak áram nélkül keddre virradóra Japán nyugati részén, miután lecsapott a szigetországra a Lan nevű tájfun. Emellett több mint 800 járatot töröltek, a hatóságok pedig áradásokra és földcsuszamlásokra figyelmeztettek – jelentette az NHK japán közszolgálati televízió.
Az IBM bezárja a váci, tárolószervereket gyártó üzemét – értesült a Telex. Információik szerint a nagy amerikai cégcsoport ezen leányvállalata, az IBM Data Storage Systems (DSS) Kft. jogutód nélkül megszűnik.
Sok családban hónapokon keresztül spórolnak a tanszerek beszerzésére, és van, aki hitelt is felvesz a kiadások fedezésére, ezért a pénzügyi tudatosságnak kiemelt szerepe van az iskoláskorú gyermekeket nevelő családok életében - írja a HelloVidék.
Az amerikai székhelyű hedge fundok, köztük a Coatue, a D1 Capital és a Tiger Global a második negyedévben csökkentették a kínai vállalatokban való kitettségüket, részben amiatt, hogy az ország gazdasági kilátásai romlanak, másrészt a geopolitikai feszültségek is növekednek – számol be a hírről a Reuters.
A tojásrántotta az a fajta étel, ami pofonegyszerűnek tűnik, de valahogy mégis rengeteg útmutatást, hacket és receptet generál. Ám az amerikai séf, J. Kenji López-Alt receptje a legpuhább, legkrémesebb rántottát ígéri egy apró hozzávaló segítségével. Mi a népszerű amerikai séf titkos trükkje? A keményítő! A The New York Timesnak írt cikkéb
Kínában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése és az ipari termelés bővülése júliusban éves szinten, és nőtt a munkanélküliség júniussal összevetve - áll a kínai statisztikai hivatal keddi jelentésében. A jegybank kamatvágással reagált, az állami nagybankok intervencióval fékezték a jüan gyengülését, a kínai részvények pedig estek.
Ashley Olsen és férje, Louis Eisner nem csak a kisbabaájuk érkezését tudta eltitkolni a nyilvánosság elől, hanem a születését is: a kisfiú pár hónapja látta meg a napvilágot.
Az Egyesült Államok 200 millió dolláros (mintegy 70 milliárd forintnyi) új fegyvercsomagot küld Ukrajnának - jelentette be az amerikai külügyminisztérium.
Kína leállította a fiatalok munkanélküliségre vonatkozó adatok közzétételét, ami a politikai döntéshozókra nehezedő növekvő nyomás jele, mivel az újabb adatok a világ második legnagyobb gazdaságának gyengeségére utalnak, írja a Financial Times. Mindez hetekkel azután történik, hogy a mutató rekordszintet ért el.
A tepsis krumplinak nem most van a szezonja, de ha hátradőlünk az LCD-tévénk előtt egy pohár citromos vízzel, rájöhetünk, hogy már a trappista sajt sem pénzkidobás.
Takács Péter szerint az ellátott esetek számát kell nézni, nem azt, hány kórházi ágy van. Az államtitkár az egészségügyi átalakításról beszélt a Portfoliónak.