A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt Magyarországon éves alapon a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a GDP, míg az előző negyedévhez viszonyítva kismértékű, 0,3 százalékos mérséklődés volt látható. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerdai közleményében a GDP adatok kapcsán kiemelte, hogy "a háború és szankciók káro
A magyar gazdaság teljesítménye 2,4 százalékkal maradt el a tavalyi második negyedévhez képest, a visszaesést némiképp mérsékelte a mezőgazdaság jó teljesítménye.
A Berylls idén tizenkettedik alkalommal mutatja be a világ 100 legnagyobb autóipari beszállítóját érintő legfontosabb fejleményeket és kihívásokat a Top 100 beszállítói tanulmány 2023 című kiadványában. Az egyik pozitív hír, hogy az iparág túljutott a koronavírus-járvány következményein. A másik következtetés már nem annyira pozitív az európai autó
Minél fiatalabb korában kezdi el valaki az öngondoskodást, annál kevesebb anyagi gondja lesz majd az elkövetkezendő életszakaszaiban. A fiatalok körében is egyre népszerűbbek Magyarországon az egészség-, és nyugdíjpénztári megtakarítások, a 35 év alatti tagok létszáma is egyre gyarapszik. Bár az idősebb generáció tagjai számára vonzó megtakarítási
A háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt Magyarországon éves alapon a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a GDP, míg az előző negyedévhez viszonyítva kismértékű, 0,3 százalékos mérséklődés volt látható.
A 43 éves színésznő gyermeke tavaly novemberben jött a világra, a büszke sztáranyuka pedig egyre többször mutatja meg a nyilvánosságnak csodaszép csemetéjét.
A magyar gazdaság az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók ellenére az év második felében visszatér a növekedési pályára, jövőre ismét uniós átlag felett teljesíthet - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) .
Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban úgy vélekedett, nem úgy látszik, mintha bármelyik hadviselő fél is egyértelműen győzelemre állna a bő másfél éve tartó ukrajnai háborúban.
A Pegazus júliusi számában röviden bemutatkozott Szotyori Nagy Ádám, a Kincsem Nemzeti Kft. frissen kinevezett ügyvezető igazgatója. Az új munkakörben eltöltött idő akkor nem tette lehetővé, hogy konkrét terveiről és feladatiról nyilatkozzon. Az új ügyvezetőt immár részletesen kérdezzünk a Kincsem Park jövőéről.
Az elmúlt évtizedek során a különböző sztárfeleségek és a sztárférjek egy különleges státuszba kerültek a bulvármédián belül, az alábbi cikkben pedig olyan híres embereket mutatunk be, akik a párjuknak köszönhetik ismertségüket.Georgina RodríguezGeorgina Rodríguez egy madridi Gucci-bolt eladójaként dolgozott, amikor 2017-ben a véletlennek köszönhe
Véget ért a Sziget Fesztivál, de valahol még javában tart a buli. A királyi család tagjai is vágynak egy kis szórakozásra, tehát természetesen Katalin hercegné is fesztiválozni ment. Mi nagyon örülünk neki, hogy nem hagyta elrepülni a nyarat bulizás nélkül.
Az ATV és a Spirit FM legsikeresebb podcastjai szeptember 4-től az ATV Spiriten is láthatóak lesznek az esti órákban. Ezen műsorok egy vadonatúj podcast stúdióból jelentkeznek majd, mely látványvilágában kifejezetten a fiatalokat szólítja meg.
Szerda reggeltől újra látogatható az augusztus elején az árhullám miatt átmenetileg lezárt római-parti Plázs. A strand mindennap 10 és 19 óra között várja a fürdőzőket - közölte a Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat szerdán az MTI-vel.
Légi úton menekítették ki kedden a távoli északon élő embereket Kanadában az Északnyugati területek nevű közigazgatási régióból, ahol szükségállapotot is kihirdettek a rekordszámú erdő- és bozóttűz miatt.
A szolgáltatóknak megtakarítást, a fogyasztóknak jobb ügyfélélményt biztosít az új technológia. A már rendelkezésre álló technológiákhoz kapcsolódó kedvező tapasztalatok hatására az ügyfélszolgálat az egyik olyan terület, ahol a mesterséges intelligencia (AI) a közeljövőben a legnagyobb változásokat eredményezheti. A United Call Centers (UCC) piaci
Az énekesnő korábban arról beszélt, hogy régi vágya volt együtt dolgozni a táncosokkal, akiknek nagyon tiszteli a munkásságát. A folytatás így visszatekintve már nagyon rosszul hangzik.