Nőtt az euróövezet és az EU ipari termelése júniusban havi összevetésben az Eurostat szerint. Havi összehasonlításban az EU-ban 0,4 százalékkal nőtt az ipari termelés, a magyar ipari termelés 0,9 százalékkal csökkent. Éves szinten 1,2 százalékos volt az EU-ban az átlagos visszaesés, amely nálunk 3,8 százalék, munkanaphatással 6,1 százalék volt.
A szerda reggel közzétett, bruttó hazai összetermékre vonatkozó adatok sokkal rosszabbak lettek, mint amire a szakemberek előzőleg számítottak. A közzététel előtt többen úgy vélték, három negatív negyedév után hazánk kikerül a technikai recesszióból, de nem így történt. A kormányzat az idei évre 1,5 százalékos növekedéssel számolt, de több elemző s
Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője szerint az eddig várttal szemben idén nem fog növekedést mutatni a magyar gazdaság, a következő években azonban felfutás várható.
A 2023. évi XLIV. törvény 196–199. §-ai 2023. július 1-jei hatállyal módosították a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvényt (Csgtv.). Cikkünkben a fő változásokat ismertetjük.
Légi úton menekítették ki kedden a távoli északon élő embereket Kanadában az Északnyugati Területek nevű közigazgatási régióból, ahol szükségállapotot is kihirdettek a rekordszámú erdő- és bozóttűz miatt.
Budapestet olyan nehéz helyzetbe kormányozta a baloldali városvezetés, hogy az értékesíteni kívánt ingatlant olcsóbban is eladnák, mint két esztendeje.
Észtországban 3 százalékkal, Svédországban pedig 2,4 százalékkal esett vissza a GDP a második negyedévben az Eurostat adatai szerint. Magyarországon a GDP-csökkenés 2,4 százalék volt, a kiigazított adat szerint 2,3 százalék, ami a harmadik legrosszabb adat. Negyedéves alapon 0,3 százalékos mérséklődést regisztráltak nálunk, az uniós átlagos GDP ped
Meghan Markle-t nemrégiben Kaliforniában kapták lencsevégre, azonban Sussex hercegnéje egy furcsa kiegészítőt viselt, ami egyesek szerint aggodalomra adhat okot.A 42 éves hercegnét múlt hét csütörtökön a kaliforniai Montecitóban fotózták le, és Markle a képek szerint egy Max Mara kabátot és egy kék-barna színű Hermès kasmírkendőt viselt, de a figye
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai idén is ellenőrzik a Balaton és a Velencei-tó környékén a vendéglátóhelyeket, a strandokon árusítókat és a szálláshelyeket, eddig a vizsgálatok csaknem negyede mutatott ki valamilyen szabálytalanságot.
Az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ, a Munkástanácsok, és a SZEF is felháborodásának adott hangot egy közösen szignózott nyilatkozatban, mert szerintük a kormány egy életveszélyes következményekkel járó törvénymódosításra készül – írja a liganet.hu.
A világsztár energikusságával és közvetlenségével lenyűgözte a közönségét, a dalairól pedig kiderült, hogy intimitásuk ellenére egy ekkora fesztiválon is jól működnek.
Ismét berobbant a kánikula, a forró nyári napokon pedig érdemes könnyebb ételeket fogyasztanunk. Ezzel az isteni salátával és különleges öntettel pedig biztosan nem nyúlsz mellé.
Hangsúlyozta, hogy több aprósággal is készülnek, a versenyzőket például látványos show-elemekkel mutatják be, amely egyfajta különleges ceremónia lesz.
A forint ismét erősödő pályára lépett, annak ellenére, hogy pocsék GDP-adat érkezett. Európában már pluszban vannak az indexek, Budapesten még nem. Őrült összeget fizetnek egy vietnámi autógyártóért, újra árat csökkent a Tesla, bitcoin-ETF készült Európában.
Minden lakástípus esetében nőtt a forgási idő, a vásárlók lassabban döntenek, az ingatlanok több időt töltenek a piacon, derült ki az Otthon Centrum országos felméréséből. A korábbinál sokkal fontosabb szempont lett a vásárláskor az ingatlan állapota és minősége.
Megváltozott a nemzetközi rendszer egyensúlya, Kína felzárkózott Amerikához – mondta a Demokratának Eszterhai Viktor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
Jedlicska Márton, a hazai kreatív, digitális és médiaügynökségi piac egyik legmeghatározóbb kreatív szakembere az ágazat legnagyobb magyarországi szereplőjénél, a Publicis Groupe Hungarynél folytatja pályafutását kreatívigazgatóként. Jedlicska Márton közel 20 éves karrierjét junior art directorként kezdte a Bbdo-nál, később dolgozott a Saatchi
Ismét melegszik a Balaton. Már 23 fok felett van a tó hőmérséklete. Bár szerdán még nem lesz, a hét második felére kánikulát jósolnak a magyar tenger környékére.
Uniós előírás miatt legkésőbb idén év végéig választhatják a háztartási méretű kiserőművek (HMKE), így a háztartási napelemes rendszerek, esetén az új magyarországi felhasználók a jelenleg érvényes szaldó elszámolási rendszert, de egyelőre nem ismert, hogy pontosan milyen új elszámolási rendszerben gondolkodik a szabályozó 2024-től kezdve. A REKK R
Van, ahol akár műtétek is veszélybe kerülhetnek, ha nem rendeződik a szakdolgozók bérkiegészítésének ügye. A háziorvos szerint egységesen kellene emelni minden szegmensben a béreket, az egészségügyi szakértő pedig úgy látja: tisztességesebb lenne, ha áttekintenék az egész rendszert.
Bruce Willisnél tavaly diagnosztizáltak afáziát, majd nem sokkal később kiderült, hogy állapota nemhogy nem javult, de frontotemporális demencia is kialakult nála.
Kulcsár Edina teljes erőbedobással vetette bele magát az edzésbe. A szépségkirálynő a követőinek Instagram-sztoriban mutatta meg, hogyan is néz ki nála egy fenékedzés.
Magyar szakember felel a Schneider Electric energiagazdálkodást támogató digitális megoldásainak bevezetéséért a délkelet-európai régióban - tájékoztatta az elektronikai vállalat kedden az MTI-t.