Kanadai tudósok egy új tanulmánya szerint a férfiakat a kapcsolatbeli viselkedésük szerint három típusba lehet sorolni. Úgy vélik, attól függően, hogy melyik típusba tartoznak, másképp látják a kapcsoltukba betöltött helyzetüket, ami a mentális egészségüket is befolyásolja.
Egyéves lett Kása András unokája, Olivér, aki már most igazi harcos, hiszen hónapokig a kórházban küzdöttek az életéért. A sok rossz emlék azonban már a múlté, az Exatlon Hungary sztárja és családja megnyugodhat, hiszen úgy tűnik, a kisfiú szépen fejlődik és nem érte maradandó károsodás.
George Lucas 1970-ben sok tekintetben hozott váratlant az Egy új remény-ben azzal, hogy Carrie Fisher Leia hercegnőjének (a nyitóképen) a vártnál több akciót és súlyt adott. Ő nem csak egy bajbajutott hercegnő, aki arra vár, hogy megmentsék, hanem olyan valaki, aki nem fél fegyvert fogni és harcolni azért, amiben hisz. Lucas Leiát a kezdetektől a
Közeledve a nyár végéhez femerülhet a kérdés: vajon mit tartogat még a számunkra a Netflix? Aggodalomra semmi ok, temérdek új tartalom, sorozatok folytatása és sztárparádé várja a nézőket. Soron következő listánkban összeválogattuk a Netflix jövő héten érkező eredeti tartalmait, természetesen ez nem minden, a teljes felhozatalt megtaláljátok itt. M
Eindhovenben az U16-os ifjúság sakkolimpián az 5. helyen rangsorolt magyar négyes a 6. fordulóban elvesztette a veretlenségét, a tíz hellyel hátrébb rangsorolt örményektől kaptunk ki.
Egy nagyon érdekes esetet szeretnék röviden vázolni a kedves olvasónak. Mint ahogyan azt itt a Mesél a szakértő rovatban megszokhatták, ezúttal használtautó-vásárlás előtti átvizsgálásainkból szemezgetek, mégpedig egy éppen 10. évét taposó Honda Accord tárgyában. Az érdekességet az adja, hogy az amúgy jó áron árult, jó műszaki állapotú kocsi korább
Huszonkilenc év után ismét koncertet ad az egykori Hungária együttes a Puskás Arénában. Bár a szétválásuk után volt olyan időszak, hogy a tagok köszönőviszonyban sem voltak, idővel minden sérelmet elengedtek, és most már izgatottan készülnek a jövő évi show-ra.
Hat futam után is Érdi Mária áll az élen az ötkarikás hajóosztályok hágai vitorlázó világbajnokságán a korábbi Laser, most ILCA néven futó kategóriában.
Serie A 2023/24 előzetes - Már nem kell sokat aludni, visszatér a Serie A is, így az olasz foci szerelmesei sem maradnak program nélkül. Az előző szezon izgalmai után rengeteg a kérdés, ott van például az, hogy vajon a Napoli meg tudja-e ismételni a bajnoki bravúrt, vagy hogy visszaveszi-e a trónt a Juventus-AC Milan-Inter hármas. Nézzük, mi vár rá
Hat futam után is Érdi Mária áll az élen az ötkarikás hajóosztályok hágai vitorlázó világbajnokságán a korábbi Laser, most ILCA néven futó kategóriában.
A 2009-es A szív bajnokai című filmről eddig mindenki azt gondolta, hogy Michael Oher korábbi amerikaifutball-játékos igaz történetén alapul, ám Oher a napokban azt állította, hogy a film kamu volt. A gyűlölethullám pedig az egyik főszereplőt, Sandra Bullockot is telibe kapta, mondván, adja vissza az Osca-díját, mivel bűnrészes volt a történetben.
Baji Balázs, a szombaton rajtoló budapesti atlétikai világbajnokság nagykövete szerdán elmondta, hogy az eredményhirdetésekre rendhagyó módon a stadionon kívül kerül majd sor.
Eddig is tudtam, hogy Billie Eilish tehetséges, valamiért mégsem kapcsolódtam hozzá annyira. A hátsó sorból hallgattam őt a Sziget Fesztiválon, de még ott is akkora hatással volt rám, hogy épp végtelenített lejátszásban megy, miközben ezt a cikket írom.
Apróságnak tűnhet, de a filmekben gyakran okkal választanak ki egy-egy ruhadarabot, mivel a szín- és stílusváltások a forgatókönyv szavain túl többet elárulhatnak arról, hogy a karakterek milyen hangulatban vannak. Ez alól a Margot Robbie által alakított Barbie ruhatára sem kivétel.
Légtornászmutatvánnyal, koncertekkel és éjszakai cirkuszi show-val is készül az állatkertek éjszakáján, augusztus 25-én a nagykőrösi Richter Safari Park. A Richter Safari Park tájékoztatása szerint az állatkertek éjszakáján meghosszabbított nyitva tartassál várják a látogatókat. Az egésznapos programsorozat egyik fő attrakciója Simet László bemutat
Mezőnyhajrá döntött a dán körverseny második szakaszán, amit Fabio Jakobsen nyert. A Quick-Step holland versenyzője mögött az elsó napot szökésből megnyerő Søren Wærenskjold jött meg a 2. helyen, aki így megtartotta a vezető helyét összetettben. Kusztor Peti és Peák Barna 7,08 hátránnyal ért célba.
Köllő Babett lánya, Milla már kész nővé cseperedett, amióta az édesanyja először bemutatta a nagyközönségnek. Bár a Sztárban sztár leszek zsűritagjának nem kell a fogához vernie a garast, mégsem kényezteti el a lányát.
Augusztustól az év végéig minden árvíz sújtotta háztartás kilowattóránként (kWh) 0,1 centért vagy megawattóránként (MWh) egy euróért vásárolhat áramot a Környezetvédelmi, Klíma- és Energiaügyi Minisztérium által az áramszolgáltatókkal együttműködésben kidolgozott sürgősségi intézkedés keretében – jelentette be szerdán Bojan Kumer tárcavezető, közöl
A globális felmelegedés miatt egyre egyenetlenebb csapadékviszonyok között készült el a vízgazdálkodáshoz szükséges véd- és gyűjtőművek sokasága. A nagy felületű víztározók azonban hiába alkalmasak a csapadékvizek, belvizek gyűjtésére és öntözési célú hasznosítására, ha a párolgási veszteség miatt az aszályos időszakokra lényegében kiszáradnak. A m
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kígyós-Ugrai Tájegységében nyáron számos csatornában és más kisvízfolyásban is rábukkanhatunk a fehér tündérrózsa gyönyörű virágaira. A fehér tündérrózsa, vagy másik nevén fehér tavirózsa, Európa enyhébb klímájú részein, valamint Észak-Afrikában és a Közel-Keleten elterjedt vízinövény. Kedveli a tápanyagban ga
A partimadarat Tatán gyűrűzték meg 2021 augusztusának végén, és most 2100 kilométerrel arrébb került elő. „Az elmúlt években sajnos ritkán adódik lehetőségünk partimadarak jelölésére és akkor is csak kis példányszámban. Nincsenek alkalmas, sekély, tocsogós vízű táplálkozóhelyek. Ezért is külön öröm, ha hírt kapunk egy általunk gyűrűzött madár megke
A túlzott verejtékezés legtöbb esetben a talpat, a tenyeret, valamint a hónalj és az ágyék területét érinti, de valójában az egész testre kiterjedhet, ami persze nagyon kellemetlen tud lenni.
A korábbi sajtóhírek ellenére mégsem igazol új első számú kapust a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayern München – értesült róla a Bild című lap.