Kétperces. J. Károly nem akart foglalkozni a háborúval, mert már megunta. Elvileg nem unhatta volna meg, mert nem vett részt benne, de gyakorlatilag igen.
A halhatatlanságra és az öregedés visszafordítására való törekvés napjainkra elérte a leggazdagabbakat, de az alábbi történet jó lecke lehet arra, hogy az öröklét elérése megakadályozhatja, hogy egyáltalán éljünk.
Az euróövezetben jelentősen csökkent az éves inflációs ráta, amely júliusban 5,3%-ot ért el, szemben az előző, júniusi 5,5%-kal. Az egész EU-t tekintve továbbra is Magyarországon a leggyorsabb a pénzromlása üteme éves alapon nézve. A havi összehasonlítást tekintve viszont már annyira nem vészes a magyar helyzet.
A katonai banán-diéta egy méltatlanul elfeledett, igazi kilóolvasztó módszer a makacs zsírpárnák ellen, melynek segítségével rövid idő alatt rengeteg feles kilót leadhatsz, méghozzá éhezés nélkül.
"Anna Netrebko támogatója Vlagyimir Putyinnak, rajta van az ukránok szankciós listáján, ezért fellépése Prágában nemkívánatos" – jelentette ki Jirí Pospísil főpolgármester, a TOP 09 jobboldali párt politikusa.
Amerikában jobbára emelkedtek, míg Európában inkább csökkentek a terményárak a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza ugyan 1,3 százalékkal olcsóbb lett, de a kukorica 1,1 százalékkal, a szójabab 0,6 százalékkal, a repce pedig 1,7 százalékkal drágult. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt, ám a repc
Törökország inflációs kilátásai a gyenge líra miatt egyre romlanak: az ország központi bankjának felmérése szerint az elemzők az elmúlt több mint két évtized leggyorsabb inflációs ütemét árazzák.
A Pest vármegyei, a fővárostól mindössze 40 kilométerre található Sülysápon csőtöréssel kezdődtek a problémák csütörtökön, de 18 óra elteltével sincs még víz a városban – írja a Telex.
Tóth Vera elmondása szerint sok stressz és annál is több munka volt az esküvőjében, ám a kemény munka meghozta gyümölcsét, mert habár nem az eredeti tervek szerint alakult a nagy nap, mégis tökéletesre sikerült.
Megváltozott a magyarok hozzáállása a költekezéshez, a pénzt nem szórják el, befektetik, a hitelt meggondolják, spórolnak, ahol tudnak. A Gdp és a hitelezés ennek nem örül, de az értékpapírszámlák szépen híztak a második negyedévben is. Három hónap alatt csaknem kétezer milliárd forintot tett félre a lakosság - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Több mint 6400 tengeri mérföldet (mintegy 10 300 kilométert) tettek meg a Csendes-óceánon három hete tartó közös tengeri járőrözés során az orosz és a kínai tengerészet hajói, amelyek jelenleg a Kelet-kínai-tengeren tevékenykednek.
Az elmúlt évek autópálya-matrica árváltozásait az infláció mértéke befolyásolta, azonban ez a tavalyi évben rendhagyó módon aránytalanul változott az egyes kategóriákban. A jövő évi matrica árai viszont ismét inflációkövetők lesznek, legalábbis ez derült ki az Építési és Közlekedési Minisztérium nyilatkozatából, amely szerint a 2024-es sztrádadíjak
Múlt héten a Folly arborétumba kérték a mentők segítségét, miután egy kislány csúszdázás közben megsérült. Az ijedt kislányt a kiérkező mentős saját karjaiban vitte el az autóig.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 117 milliós bírságot szabott ki egy cseh cégre, amiért megtévesztően, a legalapvetőbb információkat is mellőzve értékesítette telefonon étrend-kiegészítőit a magyar fogyasztóknak.
Az ombudsman komoly hiányosságokat és szabálytalanságokat tárt fel a Credit Suisse belső vizsgálatával kapcsolatban, amely azután indult, hogy kiderült: csaknem száz náci személyhez – köztük magas rangú tisztviselőkhöz – köthető számlát tartottak fenn.
2023 II. negyedév végére 88 437 milliárd forintra nőtt a háztartások teljes pénzügyi vagyona, ami 2 089 milliárd forintos növekedés az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 7 902 milliárd a gyarapodás.
Mostanában egyre nagyobb figyelem hárul a Booking.com piacvezető online szállásportálra, amely hol pszichológiai nyomást gyakorol az utazókra, hol késedelembe esik a szállásadó partnerei kifizetésével, hol kamu szálláshelyekre végez foglalást, hol…
Az Ukrán Gabonatermesztési Egyesülés (UZA) a közelmúltban 7,8 millió tonnával (összesen 76,8 millió tonnára) felfelé módosította az ország ez évi várható termését gabona- és olajnövényekből, 3 millió tonnával több, mint a tavalyi eredmény – írja az agroinform.hu.
Bizony két éve már, hogy a hazai sztárvilág egyik legkedveltebb álompárja, Nagy Ervin és Borbély Alexandra kimondták a boldogító igent az oltár előtt, és összekötötték az életüket. Az örömük természetesen csak még hatalmasabb, mióta ikerlányaik születtek.
A Díjnet Zrt. mostanra már 36 e-számlakibocsátóval működik együtt, ennek köszönhetően ügyfelei 2023 első fél évében több mint 25 milliárd forint összegben fizették e-számláikat a rendszeren keresztül. Emellett a közel 40 civil szervezettel meglévő megállapodás keretében, 2023. első felében közel tízszeresére nőtt a dijnet.hu-n keresztül adományozot
A török, az azeri, a kirgiz, az üzbég és a türkmén elnök, illetve több nyugat-balkáni vezető, a katari emír és a volt cseh, osztrák és szlovén kormányfő is hazánkba érkezik.
Befejeződik az idei rallycross Európa-bajnokság, melyen 2023-ban az RX1-es kategóriában egész szezont teljesít a Magyar Rallycross Országos Bajnokságot fölényesen vezető Benyó Máté. A Korda Racing versenyzője újoncként eddig remekül helyt áll az őt sorozatban sújtó balszerencse ellenére. Ugyan zsinórban háromszor kiesett önhibáján kívül, így is öss
Államalapítás ünnepén nem csak hazánk születését ünnepeljük, hanem hálát és köszönetet mondunk mindazoknak, akik ezekben a nehézségekkel terhelt időkben is lelkiismeretesen elvégezték munkájukat, és olyan eredményeket tettek le az asztalra, amellyel mindannyiunk jólétéhez járultak hozzá- fogalmazott Nagy István agrárminiszter az állami kitüntetése