2023. augusztus 18. péntek

aug. 18
12:59
Állatvédők nyomására betiltják a pónilovaglást Párizsban, mert az állatok közben "nem érzik jól magukat" (Mandiner)
Egy tiltakozó szülő szerint a pónilovaglás egyfajta jutalom a gyerekeknek, akik szeretnek érintkezni az állatokkal.
aug. 18
13:00
Király, elnök, kormányfő - Ezek a méltóságok jönnek most Budapestre, bejelentések is lesznek (Infostart)
Diplomáciai csúcsüzemet is magával hoz a budapesti atlétikai világbajnokság, számos vezető érkezik a napokban munkalátogatásra, többek között a szerb, a török, az azeri, a kirgiz, az üzbég, a türkmén elnök és a katari emír - jelentette be pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
aug. 18
13:03
Bármiféle árfigyelő nélkül is csökken az euróövezetben az infláció és bőven alacsonyabb is (Piac és Profit)
Júliusban lassult az infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végleges adatai szerint.
aug. 18
13:03
Legkelendobb laptopok, iskolataskak, allithato tanuloasztalok (KKV Magazin)
Több mint 25 ezer termék közül válogathatnak az iskolakezdésre készülők az eMag kínálatából. Ahogy az ergonómiai szempontok egyre inkább előtérbe kerülnek, felértékelődnek a gerincbarát vagy gurulós iskolatáskák, valamint az állítható íróasztalok és székek. Az idei évben is népszerűek a brandingelt termékek, valamint a szettben kapható iskolakezdő
aug. 18
13:03
Szingapúrban kihirdették a szeptemberi elnökválasztás jelöltlistáját (Magyar Hírlap)
A hattagú választási bizottság három "megfelelő, jó hírnevű, feddhetetlen" jelölt indulását hagyta jóvá.
aug. 18
13:03
Az önellátó-képességet veszélyezteti a beáramló baromfi és tojás (Agrárágazat)
Az agrárium ezen ágazata dinamikusan nőtt ez elmúlt évtizedben, azonban most hátrányba kerületek az uniós gazdák.
aug. 18
13:03
Nincs már olcsó burgonya (Mezőhír)
Egyre kevesebben termesztik a burgonyát hazánkban és külföldön is ez a jellemző. Nem csoda, hogy az árak csak nőnek.
aug. 18
13:03
Egy orosz parancsnok a háború befagyasztását javasolja (Mandiner)
Egy fegyverszünet csak Oroszországnak kedvezne, ugyanis lehetővé tenné az orosz erők újjászervezését, illetve csökkentené az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatást – írja a Portfolió.
aug. 18
13:03
Visszakövetelnék Sandra Bullock Oscar-díját – ez az oka (in.hu)
Sandra Bullock 2010-ben kapott Oscar-díjat A szív bajnokai című valós történeten alapuló filmért, azonban nemrég súlyos vádakat fogalmaztak meg a mozival kapcsolatban.A szív bajnokai című film egy Michael Oher nevű profi amerikai futballista valós történetét mutatja be. A történet szerint egy jómódú család örökbe fogad egy nehéz sorsú fiút, aki azo
aug. 18
13:06
Alkalmi munkás, idénymunkás kismama milyen ellátásokra jogosult? (Adózóna)
Sokszor kedvező, rugalmas lehetőségnek tűnik az alkalmi munkavállalás, hivatalosan az egyszerűsített foglalkoztatás. Megvannak az előnyei is, azonban ki kell emelnünk egy hátrányát – nem számít biztosítási jogviszonynak. Ennek kapcsán felmerül a kérdés, mi történik egy alkalmi munkákat vállaló várandós kismamával, milyen lehetőségei vannak ellátást
aug. 18
13:06
Emlőtályog - Tünetek, okok és kezelés (WebBeteg)
Mi okozhatja emlőtályog kialakulását? Mik lehetnek a tünetei? Hogyan diagnosztizálható? Hogyan kezelhető? Mit lehet tenni a megelőzése érdekében?
aug. 18
13:06
Lövöldözés Kecskeméten, agresszív férfi kezdett ámokfutásba (ATV)
Egy kecskeméti elkövető engedély nélkül magánál tartott gáz-riasztó fegyveréből hat lövést adott le, szerencsére ezek nem okoztak személyi sérülést – írja a police.hu.
aug. 18
13:09
Kiderült, miért jön Erdogan Budapestre (Menedzsment Fórum)
Több szempontból is fontos látogatást tesz a török elnök Budapesten.
aug. 18
13:09
"Igyon meg egy üveg kólát, ki fogja böfögni. De amit kiböfög, az szén-dioxid, mi lenne más?" – Kósa Lajos óriási megfejtéssel állt elő a klímaváltozásról (SzMo)
A fideszes politikus arról is beszélt, hogy Brüsszel sáskákat akar velünk megetetni.
aug. 18
13:09
Visszavonult a magyarok ellen debütáló Theo Walcott (Magyar Hírlap)
17 éves és 75 naposan mutatkozott be, és ezzel minden idők legfiatalabb angol válogatott futballistája lett.
aug. 18
13:09
Szent István végérvényesen kijelölte Magyarország helyét (Demokrata)
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kilenc kitüntetést adott át.
aug. 18
13:09
NAK: Gyengébb lesz idén a szilvatermés (Növekedés)
Közepesnél gyengébb lesz az idei szilvatermés, a gazdálkodók mintegy 40-50 ezer tonnát takaríthatnak be a gyümölcsből - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) közös piaci körképéből.
aug. 18
13:09
Inkább lopjon, Laci bácsi! (Mandiner)
Egy hegy sziklagyomra is fekélyt kapna, ha annyi mocskot temetnének belé, amennyit Kövér Lászlónak kellett magába zárnia itt az évtizedek alatt.
aug. 18
13:11
Egyre több német költözik Magyarországra (Magyar Hírlap)
Hazánk növekvő népszerűsége mögött öszetett társadalmi okok állnak.
aug. 18
13:12
Tűzvész tombol a Kanári-szigeteken (HírTV)
Nem tudják eloltani a spanyolországi Kanári-szigeteken keletkezett erdőtüzet. A lángok miatt már több ezer embert evakuáltak a környékbeli falvakból. A HírTV-t Tóth Brigitta tudósította, Murciából.
aug. 18
13:12
Török földgázt is vehetünk a katari és türkmén mellett, diplomáciai nagyüzem lesz Budapesten (Portfolio)
Előrehaladott tárgyalás folyik arról, hogy a tranzitszállítások mellett török földgáz is érkezhessen Magyarországra, és "ha minden úgy alakul, ahogy azt jelenleg előre látjuk, akkor az augusztus 20-ai tárgyalást követően itt már konkrét megállapodásról is be tudunk majd számolni" - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter. A magyar
aug. 18
13:15
Vérig sértették a férfiakat az egyik népszerű tévécsatornán, súlyosan kifogásolható üzenetet közvetítenek rólu (Promotions)
Sok férfinak rosszul eshettek a csatorna szavai.
aug. 18
13:15
Nagy János: A siker előfeltétele, hogy a helyiek higgyenek a szülőföldjükben (Magyar Hírlap)
Hozzátette, a helyieknek büszkének kell lenniük természeti kincseikre, történelmi otthonukra és az eddig elvégzett munkára.
aug. 18
13:15
Fontos megállapodás a Nemzetközi Úszó és Vízilabda Szövetséggel (Demokrata)
A megállapodás hozzájárul a magyar úszó- és vízilabdasport nemzetköziesítéséhez is.
aug. 18
13:15
Pulai vs. Schiffer vs. Szánthó – közéleti adok-kapok is lesz a külpolitikáról az MCC Feszt after színpadán! (Mandiner)
Pulai András, Schiffer András és Szánthó Miklós vitázik majd az MCC Feszt after színpadán, augusztus 22-én a Millenárison!
aug. 18
13:18
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjét kapta Gyulay Zsolt és Vukovich Gabriella (Infostart)
Szent István örökségének megőrzése a szabadság védelmét, Európa ősi értékeinek megőrzését, az állami szuverenitás fenntartását jelenti - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Budapesten.
aug. 18
13:18
Egy lesifotó buktatta le Tóth Gabit: az énekesnő új szerelmével romantikázott a horvát tengerparton (Femcafe)
Nemrégiben a nevét is megváltoztatta, de egyéb körülmények is arra utalnak, hogy már egyáltalán nem bánkódik zátonyra futott házassága miatt.
aug. 18
13:21
Botladozik Európa építőipara (Privátbankár)
Csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése júniusban havi összevetésben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
aug. 18
13:21
14 év után összeházasodott Auksz Éva és Őze Áron (Blikk)
Mesebeli környezetben, a legszűkebb családi és baráti körben mondta ki egymásnak a boldogító igent Auksz Éva és Őze Áron. A két színész tizennégy éve alkot egy párt, és tizenkét éven át jegyesek voltak, míg végül augusztus első hétvégéjén Isten színe előtt és hivatalosan is összeházasodtak.
aug. 18
13:21
Kedden indul a jegyértékesítés (Demokrata)
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese szeptember 10-én a cseh csapatot fogadja a Puskás Arénában barátságos meccsen.
aug. 18
13:21
Fürjes Balázs: Az atlétikai világbajnoksággal nagyot nyerhet Magyarország (Mandiner)
Az atlétikai világbajnokság amellett, hogy összekovácsolja a nemzetet, számos gyakorlati haszonnal jár: Budapest egyik lerobbant rozsdaövezete helyén épült fel a Nemzeti Atlétikai Központ, zöldebb élhetőbb lett a város, és a vb nagy lökés a turizmusnak is – mondta el az MTI-nek a vb szervező bizottságának társelnöke.
aug. 18
13:21
Többletjáratokkal készül vasárnapra a vasút (Autószektor)
Azt írták, mivel idén augusztus 20-a vasárnapra esik, munkanap-áthelyezés nem lesz, így a vonatközlekedési rend sem változik, de az esti tűzijátékról hazatérők kényelmesebb utazásáért a MÁV-Start a vonatokat több kocsival, két vagy három FLIRT motorvonat-egységgel és KISS emeletes motorvonatokkal indítja el. Fotó: MTI/Máthé Zoltán A tűzijáték után
aug. 18
13:21
Itt van Szijjártóék hatalmas bejelentése: Teljes egészében átvállalják 200 ember költségeit a következő években (Nyugati Fény)
Természetesen nem a rászoruló magyarokét: külföldi sportolókét.
aug. 18
13:21
Magánrepülő zuhant az autópályára (AC News)
Autópályára zuhant egy magánrepülőgép tegnap. A helyi hatóságok jelentése szerint tíz ember halt meg a katasztrófában.
aug. 18
13:21
Több száz sátrat hagytak hátra a Szigeten, de nem véletlenül (naphire.hu)
Jótékony célt szolgálnak.
aug. 18
13:24
Egy napja nincs víz egy Pest vármegyei településen (Infostart)
Sülysápon csőtörés történt, és csak mostanra sikerült visszaállítani a vízszolgáltatást.
aug. 18
13:24
Már akkora a baj Kínában, hogy a jüant is menteni kell (Portfolio)
A jegybank a gazdasági problémák kezelése érdekében kamatot vág, de a jüan logikus leértékelődése ellen azért küzdene: a deviza védelme érdekében már kétszer is beavatkozott a héten, és az árfolyamigazítási lépése is meglepetést okozott a piacon. Az Evergrande csődvédelme és az árnyékbankok problémái rámutatnak a gazdasági kihívásokra, de eközben a
aug. 18
13:24
Ennyit a biztató adatról: még mindig Európa-bajnok a magyar infláció (Pénzcentrum)
A visegrádi országokat leszámítva már mindenhol egy számjegyű az infláció az EU-n belül. A helyzet továbbra is Magyarországon a legrosszabb.
aug. 18
13:24
A Kelet-kínai-tengeren gyakorlatoznak az orosz és a kínai hadiflotta hajói (ATV)
Több mint 6400 tengeri mérföldet (mintegy 10 300 kilométert) tettek meg a Csendes-óceánon három hete tartó közös tengeri járőrözés során az orosz és a kínai tengerészet hajói, amelyek jelenleg a Kelet-kínai-tengeren tevékenykednek – közölte pénteken az Csendes-óceáni Flotta sajtószolgálata.
aug. 18
13:24
Sorozatgyilkos vadászhat a bécsi hajléktalanokra (Femcafe)
Feltételezett sorozatgyilkost keres a bécsi rendőrség, miután rövid időn belül két hajléktalan is meghalt, egy harmadik pedig súlyosan megsérült egy támadásban – közölte az Mti.
aug. 18
13:24
Katalin hercegné ledobta a cipőit, de nyomós oka volt rá (Glamour)
A királyi család tagjai szigorú szabályok szerint élik az életüket, ebből következik az is, hogy Katalin hercegné szinte soha senki előtt nem mutatkozik mezítláb. Egy alkalommal mégis megvált surranóitól, az ok pedig egészen zseniális.
aug. 18
13:27
Botladozik Európa építőipara (Privátbankár)
Csökkent az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése júniusban havi összevetésben - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
aug. 18
13:27
Betiltják a pónilovaglást Párizsban állatvédő szervezetek nyomására (Magyar Hírlap)
A döntés nem aratott osztatlan sikert a szülők körében.
aug. 18
13:27
Így készül az ország tortája (Demokrata)
Azért spicces a torta neve, mert a fügezselében tokaji aszú van, aminek az alkoholtartalmát elforralták, ugyanakkor az íze benne maradt.
aug. 18
13:27
Nehéz kezdéssel szembesül a nemrég bevezetett SEI token (BitcoinBázis)
Nem kedvezett az elmúlt időszak a nemrég elindított SEI token számára, amelyet az azonos nevű blokkláncon bocsátanak ki, ugyanis pár
aug. 18
13:33
Saját cégétől lopott 66 millió forintot mindössze fél év alatt (Piac és Profit)
A NAV egy építőipari cég vizsgálatakor annak tulajdonosát, úgynevezett haszonhúzó képviselőjét is átvilágította. Így bukkant a társaságból „feketén" kivont több tíz millió forint nyomára.
aug. 18
13:33
Új szakmát választott Novák Katalin? Itt járt az új kenyér ünnepe előtt (Blikk)
Fehér köpenybe bújt és malomipari szakinak állt Novák Katalin köztársasági elnök.
aug. 18
13:33
Megdöbbentő, hogy milyen állatot fotóztak a Mátrában (Magyar Hírlap)
Hosszú ideje nem volt erre példa.
aug. 18
13:33
A nagy teljesítmények az egész közösséget megerősítik (Demokrata)
Semjén Zsolt az államalapítás ünnepe alkalmából állami kitüntetéseket adott át.
aug. 18
13:33
Szentkirályi Alexandra megnézte, hogy készül az ország tortája (Mandiner)
A kormányszóvivő videós Facebook-bejegyzéséből kiderül, azért spicces a torta neve, mert a fügezselében tokaji aszú van, aminek az alkoholtartalmát elforralták, ugyanakkor az íze benne maradt.

Keresés