A XI. Tiszai PET Kupa tíz pethajóból és jelentős kenus különítményből álló mezőnye július 31-én hétfőn ott folytatja a hulladékgyűjtést, ahol a hónap elején az Ifjúsági PET Kupa abbahagyta a folyótakarító munkát - közölte a Természetfilm.hu Egyesület, a PET Kupa szervezője az MTI-vel csütörtökön.
Szélviharral kísért heves esőzés söpört végig Észak-Szlovénián kedden este, épületeket és utakat öntött el a víz, Ilirska Bistrica város közelében tornádó pusztított.
A 2023 első három hónapjában tapasztalt erősödés után a második negyedévben tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat szereplői összességében úgy látják, a kiegyensúlyozottság irányába tart a hazai élelmiszer-gazdaság.
A közelmúltban 80 ezer nő bevonásával készítettek egy felmérést, amelynek az volt a célja, hogy kiderüljön: mennyire hatékonyan tudja diagnosztizálni a mesterséges intelligencia a mellrákot – számolt be róla a Guardian.
Az elemzői várakozásoknál nagyobb nyereséggel zárta a negyedévet a Starbucks, a világ legnagyobb kávéházlánca, döntően a kínai kereslet élénkülése révén.
Kezdőként 75 percet töltött a pályán a Bayern München elleni felkészülési mérkőzésen a Liverpool FC magyar válogatott labdarúgója, Szoboszlai Dominik, akinek elírták a nevét a mezén.
Nicholas Rossi a helyi sajtóban jelentette be, hogy non-Hodgkin limfómája van, és hetei vannak hátra. 2020 februárjában pedig állítólag meg is halt, gyászjelentését több lap is lehozta. Aztán egy évre rá Skóciában tűnt fel.
Rosszul érinti Dobó Ágit, hogy a kisebbik fia, Nataniel is iskolába megy, mert ez azzal szembesíti, hogy a gyermekei előbb-utóbb kikerülnek a szárnyai alól.
A család, pályatársak, barátok, kollégák, tanítványok és tisztelők vettek végső búcsút a Kossuth-díjas költőtől, esszéistától, műfordítótól, a nemzet művészétől.
Kék fényű lámpák segítik szerdától a fehér kérészek, azaz a dunavirágok várható rajzását a Duna budapesti szakaszán – közölte a fényforrások elhelyezését koordináló Budapest Közút Zrt.
Jazz, funk, pop és soul szerepelnek a 11. Paloznaki Jazzpiknik menüsorában: Nik West, Rick Astley, Dirty Loops, Thievery Corporation, Incognito, Level 42 és még sokan mások fűszerezik a háromnapos balatoni fesztivál hangulatát. A zenei programok mellett a gasztronómia is előtérbe kerül, ahol válogatott street food kiállítók, pezsgők és balatoni bor
Újabb lépés a zöldebb ipar és a zöldebb gazdaság felé, ipari szereplők kezdeményezésére a kormány észszerűsítené a parkolóban elhelyezett napelemek telepítését - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden az MTI-vel.
A vezetés zéró emissziójú élményét átfogó akusztikai installáció fokozza – elsőként a háromajtós, tisztán elektromos meghajtású MINI Cooper modellben.A MINI új, tisztán elektromos meghajtású modellcsaládjának vezetési élményét egyedülálló hangzásvilág emeli új dimenzióba. Az akusztikai portfólión teljesen új, utastérben hallható menethangok, összet
Komáromi Zoltán egyetlen dolgozó példáján keresztül általánosít és egyedi munkáltatói döntést próbál kormányzati döntésként beállítani – reagált a Belügyminisztérium.
A teljes XRP közösség ledöbbent egy rejtélyes feljegyzés miatt egy közelmúltban végrehajtott, 275 millió dollár értékű letéti tranzakció kapcsán. Komoly
Augusztus 4-én kerül teljesen átadásra első állandó dunai hidunk, ekkor nyitják meg a gyalogospályát is. A BKK ebből az alkalomból attraktív képekkel gazdagon illusztrált írást tett közzé.
A volt elnök elleni vádirat megemlít, de név szerint nem nevezi meg a feltételezett tettestársakat, de a leírások egyeznek több olyan emberrel, akik fontos szerepet töltöttek be Trump kampányában.
"Megtévesztő és hamis az amerikai külügyi szóvivő nyilatkozata, hiszen Magyarország minden egyes konkrét amerikai rendészeti megkeresés ügyében eljárt, a büntetőjogi felelősségre vonás megtörtént, a jogszabálysértőket megfosztották magyar állampolgárságuktól. Ennek ellenére az amerikai kormány a külhoni magyarok adatait követeli" - reagált Rétvári
Hivatalossá vált az, amit már napok óta rebesgettek Itáliában: a 45 éves Gianluigi Buffon bejelentette visszavonulását. Az ezzel kapcsolatos hírt maga a világbajnok kapus közölte hivatalos Twitter-oldalán.