2023. augusztus 2. szerda

aug. 2
7:33
Az USA szerint Moszkva készen állhat a gabonatárgyalások folytatására (Agrofórum)
Az Egyesült Államokhoz eljutott információk szerint Oroszország készen áll arra, hogy visszatérjen a tárgyalásokhoz egy olyan megállapodás kapcsán, amely lehetővé teszi Ukrajna biztonságos fekete-tengeri gabonaexportját, de "erre még nem láttunk bizonyítékot" – közölte az Egyesült Államok Ensz-megbízottja.
aug. 2
7:33
Lendületből előzött a furgonos Budapesten, amikor a tükörbe nézett, jött a meglepetés (Magyar Hírlap)
Előzés után a rakománya nagy részét elveszítette egy furgonos Budapesten.
aug. 2
7:33
Elképesztő baromságra vert el 120 millió forintot az Operaház fideszes vezetése (Nyugati Fény)
Még az internetbe is beszálltak.
aug. 2
7:33
Kevés a rendőr (Telex)
Még mindig rendőrhiány van az országban, főleg a hierarchia legalján lévő járőrökből van kevés, de az is előfordul, hogy a bűnügyes megy rendezvényt biztosítani. A rendszer azonban valahogy még mindig elketyeg, ha máshogy nem, hát átvezénylésekkel. A rendőrség szerint viszont 2010-hez képest háromezerrel többen lettek.
aug. 2
7:39
Bajba jutott egy magyar Nigerben, de Szijjártó Péter segített rajta (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt órákban ért véget az az evakuációs művelet, amely során egy magyar állampolgárt is kimenekítettek a Száheli-övezet kulcsországából - közölte szerdán a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
aug. 2
7:39
Már a NASA-t is elérte a streamingőrület (Igényesférfi.hu)
A streaming mára odáig jutott, hogy szinte már nehezünkre esik választani a kegyeinkért küzdő streamingszolgáltatók egyre szélesebb választékából. Nem véletlen, hogy az amerikai szövetségi űrügynökség is épp most kapcsolódott be a nagyszabású konkurenciaharcba.
aug. 2
7:39
Egy kirúgott katona beperelte a magyar honvédséget: szerinte ez állt az elbocsátása mögött (SzMo)
A katona még kihívást is intézett a honvédelmi miniszter felé, amiért sértődött Facebook-harcosoknak nevezte őket az egyik nyilatkozatában: arra kérte, hogy nevezze meg a honvédség legjobb lövészét és mérjék össze a tudásukat.
aug. 2
7:39
Megvonta az Egyesült Államoktól az „AAA” besorolást a Fitch Ratings (Magyar Hírlap)
Azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy a következő három évben romlanak az amerikai államháztartási mutatók és növekszik az államadósság-teher.
aug. 2
7:39
Autósüldözést rögzített egy fedélzeti kamera az M2-esen (Mandiner)
Akciófilmekbe illő jelenetek szemtanúi lehettek a Dunakeszi környékén autózok.
aug. 2
7:39
Szijjártó Péter bejelentést tett (naphire.hu)
Az elmúlt órákban ért véget az az evakuációs művelet, amely során egy magyar állampolgárt is kimenekítettek a Száheli-övezet kulcsországából - közölte szerdán a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
aug. 2
7:41
Sikeresen evakuáltak egy magyar állampolgárt Nigerből (Mandiner)
Szijjártó Péter számolt be az akció részleteiről.
aug. 2
7:42
A többség egyelőre nem akar elektromos átállást (autopro)
Erre az eredményre jutott egy friss felmérés Németországban.
aug. 2
7:45
Romlik Galambos Lajos állapota, már kísérő kell mellé a fogházban (Infostart)
Hiába kezeli és felügyeli egészségügyi személyzet, az állapota lassan, de biztosan romlik - írja a Ripost Galambos Lajosról.
aug. 2
7:45
Évekkel később derült ki: valójában Vilmos dobta ki Harryéket a palotából - ez dühítette fel a trónörököst (Femcafe)
A két fivér kapcsolata Harry neje, Meghan Markle miatt jutott hullámvölgybe - állítja Robert Lacey királyi szakértő.
aug. 2
7:45
Visszatér a nyár: ilyen idő lesz szerdán! (SzMo)
Szerencsére elvonultak az esőfelhők, és újra kellemes nyári napsütésre lehet számítani.
aug. 2
7:45
Még véresebb szakaszába lépett az ukrajnai háború az amerikai kazettás bombákkal (Magyar Hírlap)
Gyakran nem robbannak fel azonnal a kazettás lőszerek.
aug. 2
7:45
Harmadszor is vádat emeltek Donald Trump ellen (Forbes)
Ezúttal a 2020-as elnökválasztás utáni zavargásokkal kapcsolatban kell bíróság elé állnia a volt amerikai elnöknek.
aug. 2
7:45
Washington Post: A magyar útlevelekkel már évek óta visszaélhettek egyesek (Telex)
Az Egyesült Államok szigorúan korlátozza a Magyarországról érkezők vízummentességét.
aug. 2
7:47
Olasz katonai különgépen menekítettek ki egy magyar állampolgárt Nigerből (Telex)
Az afrikai országban a hadsereg túszul ejtette az elnököt.
aug. 2
7:48
Kripto bónuszokat kínáló kaszinók 2023-ban (Kripto Akadémia)
A kripto kaszinók növekvő népszerűsége nem csak a gyors és rugalmas be- és kifizetési lehetőségeknek köszönhető, hanem az általuk kínált bónuszoknak is. Mint a legtöbb hagyományos kaszinó, a kripto kaszinók is ingyen pörgetésekkel, befizető bónuszokkal és egyéb visszatérítésekkel (rakeback, cashback) várják a játékosokat. Emellett azonban még olyan
aug. 2
7:48
Egy Salamon-szigeteki újságot azzal vádolnak, hogy finanszírozásért cserébe most „az igazságot népszerűsíti Kína nagylelkűségéről” (444.hu)
A Solomon Star tagadja a vádakat, miszerint több ezer dollárnyi felszerelésért cserébe feladta függetlenségét.
aug. 2
7:50
SimpleFx 2023 nyári cashback: akár 3750 dollár bónusz (Kripto Akadémia)
A SimpleFX 2023-as nyári ajánlatával 50% cashback szerezhető a platformon kínált spreadekre. Minél több bevétel ér el valaki, annál több cashbackre tehet szert. Az ajánlat akár 3750 dollárnyi bitcoin bónusz megszerzését teszi lehetővé. Nem számít hol töltöd a nyarat, a SimpleFX a családi utazások, kempingezés a zenei fesztiválok, vagy épp a kert ny
aug. 2
7:50
Ukrán gabonakikötőket bombáztak az oroszok (444.hu)
A dunai kikötői infrastruktúra különösen fontos az ukrán gabonaexportban, pláne azután, hogy Oroszország felmondta a fekete-tengeri egyezményt.
aug. 2
7:51
Dél-Korea tengerpartján különös kapcsolat alakul ki két idegen között (Könyves Magazin)
Dél-Korea tengerpartján különös kapcsolat alakul ki két idegen között
aug. 2
7:51
Lightning Network: komoly korlátokba ütköznek a fejlesztők (BitcoinBázis)
A Lightspark üzleti szintű megoldásokat építene a Lightning Network hálózatán a fizetések megkönnyítésére, azonban koránt sincs egyszerű dolga. David Marcus,
aug. 2
7:52
Több grafikon egyidejű megjelenítése a Binance mobilos felületén (Kripto Akadémia)
Tegnap óta akár tucatnyi kriptopénz árfolyamának egyidejű alakulását is figyelemmel kísérhetik a Binance mobilalkalmazásának használói. Az újítás főleg azok számára lehet hasznos, akik limitált képernyőméret mellett, például tabletről, vagy akár mobilról szoktak kereskedni, de eközben is szeretnék egyszerre több coin reakcióit is szemmel tartani. A
aug. 2
7:54
Minden rekord megdőlt: kiderült, hány százalékkal nőtt Magyarországon az elektromos autók száma (Portfolio)
Bár a legtöbben helyi, lakás-óvoda-iskola-munkahely közötti közlekedésre használják hétköznapokon elektromos autójukat, átlagosan 70-100 kilométert megtéve egy nap, a Jövő Mobilitása Szövetség adatai szerint egyre többen hosszabb, külföldi utakra is elindulnak velük.
aug. 2
7:54
Kvíz: Mikor ünnepeljük a magyar forint születésnapját? (Pénzcentrum)
Tudod a választ a címben megfogalmazott kérdésre? Ne habozz, töltsd le a Pénzcentrum mobilalkalmazását, és válaszolj helyesen, hogy részt vehess a sorsoláson. Értékes nyermények várnak, egy jó válasszal dupla esélyed van: napi és heti nyerményt is kisorsolunk!
aug. 2
7:54
Most érkezett: Új miniszteri biztosokkal bővült az Orbán-kormány (ATV)
Nem történt nagy változás a kormány háza táján.
aug. 2
7:57
Csak a szokásos, tehát semmi különös nem történt a forinttal (Menedzsment Fórum)
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 2
7:57
Leáldozóban a Pfizer csillaga? (Infostart)
A Pfizer amerikai gyógyszergyártó jelentősen csökkenő nyereséggel és bevétellel zárta a második negyedévet.
aug. 2
7:57
Idén jelentősen kevesebbet tesznek félre a fiatalok, mint tavaly (Márkamonitor)
Ez derül ki a Work Force Hr szolgáltató megbízásából készült Pályakezdő Index reprezentatív kutatásból. A 18-25 éves korosztály többségének maximum százezer forint megtakarítása van, azonban pénzügyi tanácsokra nem tartanak különösebb igényt. A válaszadók 57 százaléka csökkentette kiadásait, a többség leginkább a szórakozásból igyekszik lejjebb adn
aug. 2
7:57
Az Egyesült Államok korlátozza a Magyarországról érkezők vízummentességét (Igényesférfi.hu)
Az amerikai programban jelenleg 40 ország vesz részt, de az újonnan bejelentett korlátozások kizárólag Magyarországot érintik.
aug. 2
7:57
Kiderült, hogy a tanároknak már esküt is kell tenniük a jövő évtől, ha tanítani akarnak (SzMo)
Az életpályatörvénynek nevezett státusztörvény valójában semmilyen tanári életpályát nem vázol fel.
aug. 2
7:57
Sokszor nem lehet tudni, hogy valódi áldozat-e vagy mesterségesen generált a bántalmazott gyerek (WMN)
Azzal, hogy felteszel online a gyerekedről olyan képet, amihez bárki hozzáférhet, nemcsak azt kockáztatod, hogy valaki ellopja az identitását és ezáltal hivatalos dokumentumokat hamisítson, de könnyen utat találhat magának a fotó a különféle pedofilhálózatokba is.
aug. 2
7:57
Középiskolai diáklabor-felújítási program indul (KKV Magazin)
Több mint 1 milliárd forint támogatásból újulhat meg 24 középiskolai diáklabor a „Selye János Diáklabor Hálózat kiépítése” című projekt keretében. A fejlesztések célja, hogy gyakorlati eszközökön keresztül felkeltsék a fiatalok figyelmét a kutatói pályák iránt.
aug. 2
7:57
Figyelmeztetnek az időjósok: valami olyan történhet, amire nem sokan vannak felkészülve (Promotions)
Az ilyen napokra érdemes fokozottan készülni, hiszen az egészséges szervezetet is megviselheti az időjárás.
aug. 2
7:57
Újabb strandon tiltották be a dohányzást Spanyolországban, de ez még csak a kezdet (Hamu és Gyémánt)
Spanyolország-szerte szigorítanak a strandok a dohányzást illetően: már amúgy is több száz tengerparton tilos rágyújtani, de idén további tilalmakat vezettek be az országban.
aug. 2
7:57
Az EU a dezinformáció jobb megértését célzó kezdeményezésre hirdet pályázatot (Mínuszos)
mínuszos.hu - Élet és Informatika
aug. 2
7:57
Rétvári Bence: A pedagóguspálya egyre vonzóbb a fiatalok számára (Magyar Hírlap)
Az új pedagóguséletpálya-törvény növelte a pedagógushivatás iránti érdeklődést.
aug. 2
7:57
Megvonta az Egyesült Államoktól az „AAA” besorolást a Fitch Ratings (Demokrata)
A következő három évben romlanak az amerikai államháztartási mutatók.
aug. 2
7:57
A napozók közé hajtott Horvátországban egy magyar turista (Mandiner)
A strandolók közé rongyolt a magyar férfi, kapott is hideget, meleget.
aug. 2
7:57
Hétköznapi sikertörténetek: Vér Andrea, az Andiamo Design tulajdonosa (egy.hu)
Gyermekkorunkban határozott elképzeléseink vannak arról, mivé is szeretnénk válni. Aztán az évek előrehaladtával az élet kiszámíthatatlan fordulatai egyengetik utunkat, és a legtöbben nagyon távolra sodródunk eredeti terveinktől. De azt, amit a sors az egyik kezével elvesz, a másikkal visszaadja – és valahol, valamilyen formában mégiscsak valóra vá
aug. 2
8:00
A legmagasabb fokú hőségriasztás lépett életbe Dél-Koreában (HírTV)
Dél-Koreában négy év óta először rendelték el a legmagasabb fokú hőségriasztást, miután az ország egyes részein 38 Celsius-fok feletti hőmérsékletet is mértek - közölte a belügy- és közbiztonsági minisztérium szerdán.
aug. 2
8:03
Kiderült, mi történt a forinttal, amíg aludt (Privátbankár)
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 2
8:03
Leáldozóban a Pfizer csillaga? (Infostart)
A Pfizer amerikai gyógyszergyártó jelentősen csökkenő nyereséggel és bevétellel zárta a második negyedévet.
aug. 2
8:03
Már Kanadában is hódít egy magyar cég megoldása (MMonline)
A magyar alapítású Chameleon Smart Home Nyrt. először telepítette legújabb okos társasházi funkcióját, az Access Controlt egy 75 lakásos kanadai társasházba a Hamilton-projekt keretében. A projekt megvalósításán a Chameleon és az UpHome Canada közösen dolgozott a helyi kivitelező partner, a Technology Force Company bevonásával. Az első átadott proj
aug. 2
8:03
Immár harmadszor is vádat emeltek Donald Trump ellen (Demokrata)
A vád szerint Donald Trump hamisan állította a 2020-as elnökválasztás után, hogy ő nyerte a választást.
aug. 2
8:03
Szorul a hurok: Óriási bajban van Donald Trump – súlyos dolgokkal vádolják a bukott amerikai elnököt (Nyugati Fény)
Harmadszor is vádat emeltek ellene.
aug. 2
8:03
Főnöke „megfenyegette” az alulteljesítő Pérezt a belgiumi hétvégén (Racing)
Sergio Pérez egy elsőre furcsa üzenetet mondott a rádióban Christian Hornernek, amit később megmagyarázott.

Keresés