A Forbes nemrégiben összeállította a legértékesebb magyar celebek 2023-as listáját, most pedig azt is összegyűjtötte, hogy mennyi pénzt keresnek a hazai sztárok.
A magyar fizetőeszköz eddig a héten jókora leértékelődést produkált, tegnap 390 fölé is benézett az euróval szemben. Ma reggel egyelőre nincsenek nagy mozgások, de a délutáni amerikai adatközlés változtathat ezen.
A Nemzetközi Autobmobil Szövetség (FIA) és a Nemzetközi Motor Szövetség (FIM) egyesíti erőit, és fellép a sportágakat érintő online gyűlölettel szemben. A közösségi médiás felületeken a nézők sokszor engedik ki a dühöket a versenyek után. Hol a nyertes személyével van bajuk, hol pedig az események tükrében ítélik el a csapatokat és a versenyzőiket.
Jövő évtől csak akkor tölthetnek be pedagógus munkakört a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkezők, ha felsőoktatási intézményben esküt tettek - olvasható az új pedagógus életpálya törvény tervezetében - szúrta ki a Népszava.
Drámai és komikus helyzetek között egyensúlyoz a Majdnem menyasszony című tévéfilm, amely Herczeg Ferenc A fehér páva című regényéből készült, és látható lesz a Duna csatornán. A forgatás kedden ért véget Ráckeresztúron. A fordulatos és humoros szerelmi történet az 1900-as évek elejére repíti vissza a nézőket - hangsúlyozta az MTI tudósítása szerin
Az X-Faktor felfedezettje majd' kicsattan a boldogságtól: Kocsis Paulina és párja több mint egy éve ismerkedtek meg, amiről a lány az Instagram-oldalán egy szerelmes posztban számolt be.
A Federal Reserve történelmi kamatemelési kampánya talán nem is érintette annyira keményen a legtöbb amerikait, ugyanis a háztartások adósságának nagy része valószínűleg még mindig alacsonyabb, fix kamatlábakon van rögzítve – írja a Business Insider.
A felnőtt lakosság 36 százaléka ritkán jár el kikapcsolódni, mert nem engedheti meg magának. Azoknak a közel negyede azonban, akik rendszeresen szórakoznak, akár 10-20 ezer forint közötti összeget is otthagynak egy-egy közös program során – derült ki az OTP Bank friss felméréséből. A barátokkal történő szórakozás alkalmával az is jellemző, hogy egy
A svédországi Lund Egyetem új tanulmánya szerint a mesterséges intelligencia (AI) jelentősen segíthetné a mellrák diagnosztizálását, különösen a radiológushiánnyal küzdő országokban. A kutatás megállapította, hogy az AI által támogatott mammográfiás szűrés csaknem a felére csökkentette a radiológusok munkaterhelését, ráadásul az AI-rendszer 20%-kal
Noha a nyár sokkal inkább a kert használatáról, úgy mint a pancsolás, napozás, grillezés szól, megesik, hogy valaki most jut csak el oda, hogy füvesítsen. Ő majd a következő nyarat élvezheti a szép, rendezett udvarában.
Romániában a törvények módosítására lenne szükség a kártérítés és lakásbiztosítás terén az egyre gyakoribb viharok miatt - nyilatkozott Dumitru Tiplea Bihar megyei prefektus az Ebihoreanul.ro hírportálnak.
A tavalyi évtől eltérően idén nyáron valószínűleg nem lesz nyugdíjkorrekció, csak a nyugdíjtörvény szerint előírt kötelező időpontban érkezhet majd kiegészítő emelés – mondta Farkas András nyugdíjszakértő a TV2-nek.
Teljesen normális és természetes, ha egy nőben aggodalmak merülnek fel a várandósság során. A leggyakoribb félelmek a terhességi komplikációkkal, a magzat és az anyai egészségével kapcsolatosak, de sokaknál jelenik meg a szüléstől való félelem is.
Akár néhány járműből, akár több száz autóból álló flottát működtet egy vállalat, számos napi teendő merül fel a fenntartással kapcsolatban, amely időközönként kiegészül a flotta megújításához kapcsolódó beszerzési feladatokkal. Ide tartozik például a rendszeres kötelező szervizeken és gumicseréken való megjelenés, az autópálya-matricák, üzemanyagká
Egy hét után lekerült Rodosz és Korfu az utazásra nem javasolt térségek listájáról, bár a jelenlegi hőhullám és az erős szél miatt szinte egész Görögország területén továbbra is magas a bozót- és erdőtüzek kockázata.
Három hét egybefüggő szabadságot vett ki nyáron, Dragomán György: Máglya című művét olvasta a pihenés alatt Magyar Miklós, az építőiparban működő VELUX HR igazgatója. A HR-ben szerinte egy vezetőnek kritikus képesség az üzletértés, a digitális kompetenciák és változásmenedzsment. Számára a fő tanulási fókusz a szervezeti rugalmasság és az egyéni me
Tegnap vegyesen zártak a vezető amerikai részvényindexek, a piaczárást követően azonban a korábbi AAA besorolásról AA+ kategóriába vágta vissza a Fitch Ratings az Egyesült Államok adósbesorolását, ezt követően pedig a mai napon is kisebb mínuszban nyithatnak a tengerentúli börzék. Az ázsiai tőzsdék ma reggel igencsak vegyesen teljesítettek, ezt kö
Az élelmiszerárstop beváltotta a funkcióját, amíg az infláció tetőzött, elérhető áron elérhető mennyiséget tett biztosíthatóvá az embereknek az alapvető élelmiszerekből - értékelt Kiszelly Zoltán az ársapka megszűnésének első napján. Závecz Tibor szerint az ársapka nem váltotta be a reményeket és szociálisan sem igazságos. “Egy politikai propaganda