2023. augusztus 20. vasárnap

aug. 20
6:24
Jelentősen nőtt a kereslet a Csok-kal megvehető ingatlanok iránt (KKV Magazin)
Érezhetően megnőtt az érdeklődés az elmúlt egy hónapban az újépítésű ingatlanok iránt, miután a kormány bejelentette, a jövő évtől megszűnik a városi Csok. Gadanecz Zoltán, a Gdn Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa rámutatott: aki három gyerekkel veszi fel az otthonteremtési támogatást, az akár 20 millió forinthoz juthat. A szakértő hozzátette, sok
aug. 20
6:24
Börtönben a hét kisbabát meggyilkoló nővér (Magyar Hírlap)
A barátai a mai napig úgy gondolják, hogy a nővér ártatlan.
aug. 20
6:24
Még több színes óra – Maurice Lacroix Aikon Master Grand Date Technicolour! (Kronometer)
Nem kell bemutatni a Maurice Lacroixnak a színeket. Szívesen kísérleteznek merész árnyalatokkal, elsősorban a sportos Aikon kollekción belül. Most éppen időben a strandszezon kezdetéhez, megjelent négy rikító limitált kiadás az…
aug. 20
6:24
Államalapítás, Szent István és tűzijáték: ismered az augusztus 20-i ünnep részleteit? Kvízezz! (egy.hu)
Az egyik legfontosabb nemzeti és állami ünnepünk augusztus 20-a, amihez azonban nehezebben kapcsolódunk, mint a nem olyan régi ’56-hoz, vagy akár a március 15-i eseményekhez. De ismerjük egyáltalán ezt az ünnepet? Kvízünkből kiderül!
aug. 20
6:27
Hogyan vedd könnyűszerrel az iskolakezdés akadályait? (Igényesférfi.hu)
Hogyan oldod meg férfiként, amikor téged küldenek bevásárolni és szeretnél mindent lehetőleg egy helyen elintézni? Milyen bevált stratégiával készülsz az iskolakezdésre egyedülálló apaként? Az Auchan Korzó nemcsak a kötelező feladatokra kínál hatékony alternatívát, de a személyes vásárlási élményt is emlékezetessé teheted.
aug. 20
6:27
A válófélben lévő énekesnő mindent megmutató apró tangabugyis tánccal üzente meg exének, hogy takarodó van (Promotions)
Elég egyértelmű üzenetet küldött volt kedvesének, csúnya válóper várható.
aug. 20
6:30
Nyolc dolog, amit tudnia kell a hajbeültetésről (Növekedés)
Ha dús hajat akarunk, akkor készüljünk: előtte valószínűleg kopaszra kell vágni a frizuránkat.
aug. 20
6:30
Otthon termesztene gyömbért? Nem mindegy, milyen gyökeret ültet el (Magyar Mezőgazdaság)
Bebizonyosodott, hogy a gyömbér is terjesztheti az Európában termesztett zöldségek és dísznövények különösen széles körére veszélyes, szinte bármivel terjedő Ralstonia pseudosolanacearum baktériumot, ezért semmiképpen sem ajánlott az élelmiszerként forgalmazott, vagyis ültetési anyagként be nem vizsgált gyökerek elültetése, figyelmeztet a németorsz
aug. 20
6:30
3 meccs amire érdemes Ethereummal fogadni (BitcoinBázis)
Ha vasárnap akkor fogadás, szól az ősi mondás. Pontosan ezért elmondjuk, hogy augusztus 20-án melyek azok a mérkőzések, amiket érdemes
aug. 20
6:36
Többféle programmal készül a Richter Safari Park Nagykőrösön (Háziállat)
Légtornászmutatvánnyal, koncertekkel és éjszakai cirkuszi show-val is készül az állatkertek éjszakáján, augusztus 25-én a nagykőrösi Richter Safari Park.
aug. 20
6:36
Így törli a rákgyógyítást hazudó videókat a YouTube (Forbes)
A Google videoplatformja törli azokat a videókat, amelyek káros vagy hatástalan kezeléseket népszerűsítenek.
aug. 20
6:36
Buldózerrel taposott el 2 nyaralót Nagygomboson egy nő (AC News)
A felbőszült asszony durva bosszút állt, mert nem ő vehette meg az eladásra hirdetett telket, rajta két nyaralóval.
aug. 20
6:39
Drasztikusan átrajzolta a lakásvásárlási szokásokat az infláció (Piac és Profit)
Az idei évben Budapesten a jelentős áremelkedés és a hitelképesség csökkenése kíséri az ingatlanpiac alakulását, egyre több ember kénytelen elodázni a saját ingatlan vásárlását, és dönt úgy, hogy inkább albérletben tölti el a következő éveit.
aug. 20
6:42
Hihetetlen mértékben növekszik Magyarországon a közúti gyilkosok száma (Infostart)
Két év alatt csaknem megduplázódott a szándékos bűncselekmények száma a hazai utakon.
aug. 20
6:42
Önmagunk szeretetéről… (Magyar Hírlap)
Az önszeretet nem azonos a nagyképűséggel vagy az önteltséggel.
aug. 20
6:44
Tényleg közel a hercegi válás? (Magyar Hírlap)
Egyre több jel mutat arra, hogy Meghan és Harry herceg házassága a végéhez közeledik.
aug. 20
6:48
Tanulmányi támogatás megtéríttetése: mi követelhető vissza a munkavállalótól? (Adózóna)
Ha vissza kell térítenie a dolgozónak a cég által finanszírozott tanulmányi költségeket (iskolarendszerű), akkor visszakérhető-e a cég plusz költsége is (járulékok, szocho), mivel a munkáltató a nettó tanulmányi díjat téríti, így azt bruttósítva számfejti? A tanulmányi szerződésben csak a képzési díj szerepeltethető? – kérdezte olvasónk. Nagy Norbe
aug. 20
6:48
Nyumba – Otthon, édes otthon (AQUA)
A Nyumba a komforton és kényelmen felül teljesítményt és sportosságot is magában foglal. A Southern Wind először engedett bepillantást a Sw96 széria 2022 végén elkészült negyedik példányába, a közel 30 méteres Nyumbába. A vitorlázásban jártas tulajdonos egy gyors és hatékony jachtot akart, aminek a fedélzetén egy kis létszámú legénységgel kényelmes
aug. 20
6:48
Jason Momoa azt kéri, ne utazzunk most Hawaiira! (Hamu és Gyémánt)
Jason Momoa arra kérte a turistákat, ne utazzanak mostanában Mauira, mert a sziget még mindig nem épült fel a múlt héten pusztító erdőtüzeket követően.
aug. 20
6:48
Ünnep idején (Magyar Hírlap)
"A nemzetközi helyzet fokozódik." Idézem most én is a zseniális Tanú című film egyik – sokak által sokszor idézett – mondatát. Tudniillik a mondat a jelen időkre is érvényes.
aug. 20
6:54
Bajban a hazai e-kereskedők (Mínuszos)
mínuszos.hu - Élet és Informatika
aug. 20
6:54
Kína a világ legerősebb haditengerészeti radarját építi (newtechnology.hu)
Szó szerint másik kontinensen is észlelhet objektumokat az a rendszer, amit a South China Morning Post (SCMP) szerint kínai tudósok fejlesztenek az ázsiai ország haditengerészete számára. A 30 megawattos csúcsteljesítmény a meglévő radarokhoz képest jelentősen megnöveli a harci helyzeti előnyt. Ha sikerül befejezni, és működésbe hozzák, a kínai had
aug. 20
6:54
Megint rengett a föld Szarvasnál (Növekedés)
Vasárnap hajnalban két újabb utórengés követte az előző napi Szarvas környéki földrengéseket, az egyik négy óra előtt, a másik negyed hat körül - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.
aug. 20
6:54
Technológiai cégek a kormánykritikus tiltakozások élén. Hogy is van ez? (Forbes)
Hogy miért pont a startup cégek állnak az izraeli tiltakozások élén, és hogy néz ki a megosztottság a mindennapokban, a helyszínen jártunk utána.
aug. 20
6:57
Látványosan visszaesett a dollármilliomosok száma (Igényesférfi.hu)
A 2008-as gazdasági válság óta most először csökken a dollármillimosok száma a világban - derül ki az UBS svájci bankcsoport friss jelentéséből.
aug. 20
6:57
Tíz történelmi tény, amit csak kevesen tudnak Szent Istvánról (WMN)
Kié volt valójában a Szent Jobb? És honnan kellett kihalászni István gyűrűjét? Első királyunkkal kapcsolatban sok félreértés, téves információ kering a köztudatban. Miklya Luzsányi Mónika segít tisztázni bizonyos kérdéseket, és egyben nagyon izgalmas, szórakoztató történelmi sétára hív bennünket.
aug. 20
6:57
Rávágós kvíz: azonnal tudnod kéne a választ, de nem mindenkinek jön össze 10 jó megfejtés (Promotions)
10 könnyű és nehéz kérdés, amikre mind tudnod kéne a választ.
aug. 20
7:00
A nappalikba költözik a Pókember (MMonline)
Aki tudja, hogy az animáció nem feltétlenül egyenlő a rajzfilmmel, az valószínűleg már látta a mozikban a Sony Pictures Animation a Pókember: A pókverzumon át című filmjét. A júniusi premier óta több mint 150 ezer nézőt ültetett a hazai mozivásznak elé. Aki viszont valamiért még nem látta a filmet, esetleg újra és újra megnézné otthon,
aug. 20
7:00
Orbán Viktor Tatárföld vezetőjével tárgyalt (Növekedés)
Orbán Viktor miniszterelnök szombat este kétoldalú megbeszélést folytatott Rusztam Minnyihanovval, a Tatár Köztársaság vezetőjével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
aug. 20
7:03
Kiderült, mikor ér véget a napelemtilalom – de korai az öröm (Infostart)
Az éves szaldó elszámolást havi, vagy akár negyedórás rendszerességű elszámolás is felválthatja 2024-től Magyarországon a már meglévő háztartási napelemes rendszereknél.
aug. 20
7:03
Fogyasszunk szezonális zöldségeket és gyümölcsöket! – Augusztus (Agrofórum)
Ebben a hónapban is roskadoznak a polcok és a növények a sok idényzöldségtől és -gyümölcstől. Ha a fűszerkertbe visz az utunk, onnan is csipegethetünk kedvünkre. Lássuk, milyen növények szezonálisak augusztusban!
aug. 20
7:06
Milyen napszemüveget viseljünk? (Magyar Hírlap)
A napszemüvegnek nem kell drágának lennie ahhoz, hogy biztonságos és hatékony legyen.
aug. 20
7:12
Nyolc éves kisfiú került életveszélyes állapotba energiaital miatt (Magyar Hírlap)
Már nem kapott levegőt. Rohantak a mentősök.
aug. 20
7:18
Átlag feletti szőlőtermést várnak a Mecsekalján (ProfitLine)
A fürtök kiteltek, a bogyók az átlagosnál nagyobbak, a termésmennyiség átlag feletti a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete (PTE Szbki) csaknem negyven hektáron elterülő szőlőültetvényén, ahol megkezdődött a szüretelés.
aug. 20
7:18
Több tízezres támogatást kaphatnak szeptemberben a magyar családok: mutatjuk, hol igényelheted (Pénzcentrum)
Az idei tanév talán még az eddigieknél is nagyobb anyagi terhet ró az iskolás gyermekek szüleire, hiszen minden drágul, a keresetek pedig egyre kevesebbet érnek. A terhek enyhítésének érdekében sok önkormányzat kínál iskolakezdési támogatásokat gyermeket nevelő lakosai számára, összeszedtünk pár példát. Az összes kerületet és települést persze nem
aug. 20
7:18
Két hét után a NASA helyreállította a kapcsolatot a Voyager-2 űrszondával (Magyar Hírlap)
Újra él a kapcsolat a Voyager-2 űrszondával, ami egy hiba következtében két hetes némaságba burkolózott.
aug. 20
7:18
Pánikméter: ki retteghet a kirúgástól az F1-ben? (Racing)
Természetesen megint több kérdőjel akad az F1 2023-as felállásáról, szerkesztőségünkben értékeltük a pilóták esélyeit.
aug. 20
7:18
Rácz Jenő felesége a várandósságáról: "Kemény dolog embert csinálni" (naphire.hu)
Egészen meglepő kijelentést tett a sztárséf felesége.
aug. 20
7:21
Érdekli, hogy jön-e az augusztus 20-i vihar? – itt vannak a részletek (Infostart)
Lesznek zivatarok, de az OMSZ előrejelzése szerint a tűzijátékot nem veszélyezteti.
aug. 20
7:24
Erdoğan Budapesten: udvarias gesztus egy készséges barátnak (444.hu)
Titkolják, pontosan miért érkezik vasárnap Budapestre a török elnök, csak annyi biztos, hogy rendesen megdolgozott a magyar kormány a figyelmességért.
aug. 20
7:24
Önvezető buszok szállítják az utasokat San Franciscóban (Magyar Hírlap)
Az amerikai városban az önvezető taxik mellett már önvezető buszok is szállítják a lakosokat.
aug. 20
7:24
"Nem tartom a nacionalista ünnepeket" – így húzd le augusztus 20-át a kispolgári nihilbe! (Mandiner)
Bicskanyitogató populizmus, "romokban heverő magyar gazdaság", tűzijáték-lélegeztetőgép-kolbász. Ezt mind sikerült az mfor.hu-nak egyetlen "ünnepi" videóba sűrítenie.
aug. 20
7:24
Így töltsd az augusztus 20-át tűzijáték nélkül (Forbes)
Idén is összegyűjtöttük a környezetbarát és izgalmas alternatívákat azoknak, akik valami különlegesebb időtöltésre vágynak.
aug. 20
7:24
Itt a bizonyíték: ezért rúgunk be sokkal jobban, ha éhgyomorra iszunk (Helló Magyar)
Egy videó részletesen bemutatja, hogy sokkal olcsóbb, de sokkal veszélyesebb is így berúgni. Neked mi a tapasztalatod?
aug. 20
7:24
Ma 11 magyarért szurkolhatunk az atlétikai világbajnokságon (AC News)
Augusztus 20-án majdnem egy tucat magyar sportoló lép a pályára valamelyik szám selejtezőjében, mutatjuk a menetrendet.
aug. 20
7:24
Aratólázadás, Horthy, Rákosi és Kádár: mi köze az új kenyérnek Szent Istvánhoz? (Telex)
Igaz, hogy az új kenyér ünnepe a kommunisták második világháború utáni, szovjet mintát követő kreálmánya? Vagy egy sok évszázados hagyományt tartunk életben a kenyérszegéssel augusztus 20-án? És hogy jön ide egy 19. század végi aratósztrájk?
aug. 20
7:27
Laár András elárulta, miért hagyta ott a L’art pour l’art Társulatot (Blikk)
Országunk egyik legismertebb humoristája és a KFT zenekar frontembere Laár András, akinek már ezer arcát láthattuk a színpadon. A magánéletéről azonban ritkán beszél, lapunknak mégis betekintés engedett családi életébe és azt is elárulta, mi késztette arra, hogy egy éve elhagyja a L’art pour l’art Társulatot.
aug. 20
7:27
Ezek az országok tárt karokkal várnak, ha digitális nomádként akarsz szerencsét próbálni (Igényesférfi.hu)
A "digitális nomád" kifejezés egyébként még a kilencvenes években született meg, de valójában az elmúlt évtizedben vált elterjedtté.
aug. 20
7:30
István király a patriotizmus minőségelvű programját hirdette meg – történész a Mandinernek (Mandiner)
"István nem az államterület öncélú feltöltését irányozta elő mindenféle jövevénnyel, hanem a hatalomgyakorló központ látta szívesen az értékes tudással érkezőket" – tisztázza Szabados György.
aug. 20
7:33
Az életeddel játszol, ha így töltöd a telefonodat (Promotions)
Van egy nagyon rossz szokás, amit biztosan te is csinálsz a telefonoddal, de abba kell hagynod, mert veszélyes.

Keresés