Gyakran szívatták meg a seregben Orbán Viktort, erről beszélt egyik friss videójában a miniszterelnök, aki egyébként gépesített lövészként szolgált Zalaegerszegen. A későbbi kormányfőnek Bokorugró volt a beceneve, mindig kiállt a társaiért, ezért a parancsnokok kedvelt célpontja lett volt.
Az illetékekről szóló törvény módosítása értelmében 2024. január 1-én megszűnik az illetékbélyegek forgalmazása és elfogadása - közölte a Magyar Posta, szúrta ki a Portfolio.
A Balaton környékén erősen befolyásos borász szerint "tűrhetetlen és elfogadhatatlan", hogy "kifejezetten ellenséges a hozzáállása a magyar média bizonyos részének a Balatonhoz".
Először szerepelt műsorvezetőként a HírTV-ben hétfő este a volt KDNP-s képviselő, és a Márky-Zay Péterrel készített beszélgetése közben rögtön kínos helyzetbe került.
Ma van a bao napja, annak a kínai eredetű tésztabatyunak, amivel eredetileg egy katonai stratéga akarta az isteneket kiengesztelni. Egy biztos: baolakoma után tényleg képtelenség haragudni bárkire.
A mesterséges intelligencia (MI) társadalmi, etikai és a biztonsági kockázataitól tartanak leginkább a döntéshozók – derül ki az EY 1200 vezérigazgató (CEO) bevonásával készült nemzetközi kutatásából.
A tárgyaláson a keleti és nyugati keresztények összetartozásáról és testvériségéről volt szó. Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy Magyarország világszerte nagy hangsúlyt helyez a keresztény közösségek megvédésére.
Többféle koncepció létezik a négynapos munkahét kapcsán, így rögtön adódik a kérdés, kinek, mit jelent? Egyáltalán elérhető-e ez a lehetőség (már a bevezetés lehetősége) mindenki számára és milyen áron? Például számos jogi probléma merülhet fel és a bevezetés gyakorlati kérdései is okozhatnak kihívásokat, erre hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügy
Amióta Oroszország kilépett a fekete-tengeri gabonaszerződésből, megnehezült az ukrán gabona külföldre juttatása. Most úgy tűnik, új és működőképes terv születhet a megoldásra.
Az énekesnő elkövetett egy hatalmas hibát: ugyan a legtöbb közösségi oldalán letiltotta a kommenteket, azonban az egyik TikTok videójánál megfeledkezett erről. A videó alatt elszabadultak az indulatok, a hozzászólók nagyon durván nekimentek Gabinak.
A Közel-Kelet sivatagjaiban hatalmas, sivatagi sárkányok néven ismert megastruktúrák találhatók, amelyeket több mint 8000 évvel ezelőtt vájtak a sziklás tájba.
Sikerült ötvözni a biológiai inspirációt a fotovoltaikus technológiával, amiből egy levélszerű formával, transzspirációs funkcióval és a plusz hőenergia felhasználásának képességével olyan technológia született, amely az átlagos napelemeknél több napfényt fog be, és drasztikusan növelheti az elektromos teljesítményt.