Halálos baleset történt a békéscsabai konzervgyárban, az egyik alkalmazott egy forró vízzel teli aknába zuhant. A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoz.
Idén a hollandokat gyötörte meg az aszály. Április végétől 8 héten keresztül nem esett eső a poldereken, márpedig a burgonya arrafelé sem számít kaktusznak. Igényli, igényelné a vizet. Náluk ez nem lehet gond, gondolhatnánk, mégis más a helyzet.
A zéró emissziós tengerjáró hajó koncepcióját a Hurtigruten Norway kalandhajózási társaság mutatta be, amely 12 partnerével és a SINTEF kutatóintézettel
A sztárséf néhány hónapja még minden szabadidejében megállás nélkül dolgozott a ház apró részletein. Közben pedig rengeteget vigyázott kiskányukra, Hannarózára, míg Tóth Gabi koncertezett.
Most már biztos, hogy kibékült Gáspár Virág és kedvese, Krisztián. A pár újra egymásra talált, és a kapcsolatuk erősebb, mint valaha. Az is kiderült, hogy valószínűleg az eljegyzésre sem kell már sokat várni.
Egy nap alatt csaknem egy évi csapadékkal, villámáradásokat okozva vonult át az Egyesült Államok délnyugati területei felett a Hilary trópusi vihar hétfőn, de az ítéletidő emberáldozatot nem szedett.
Amikor megláttam a cikket a trimaránról egy olasz weboldalon, azonnal ez ugrott be: Waterworld. A film, amiben Kevin Costner járja a végtelen óceánokat, szárazföld után kutatva. Merthogy abból – a sarki jég teljes elolvadása után – már csak egyetlenegy maradt. És ezt kutatja minden ember a Földön. A hollywoodi produkció majd’ harminc éves, de egyre
A vasutas közösséget mélyen megrázta a tragédia, a MÁV és a rendőrség közös vizsgálatot indított. A közlekedési társaság szerint ugyan a hagyományos vasúti átjáró kényelmetlenséget okoz a mozgásukban korlátozott utasoknak, de nem veszélyezteti a biztonságukat.
A bíróság 200 ezer dollárban (mintegy 70 millió forintban) állapította meg az óvadékot Donald Trump ügyében Georgia államban - derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági iratokból.
A dicsőség mellett a Budapesten zajló atlétikai világbajnokság első nyolc helyezettje pénzdíjazásban is részesül. Összesen 8,5 millió dollárt osztanak szét. Nézzük, mennyit kap egy világbajnok, vagy Halász Bence a harmadik, Krizsán Xénia a negyedik helyéért.
Bár az Európai Unióban, így Magyarországon is az első számú baleseti ok a gyorshajtás, sok autós fittyet hány a sebességhatárokra és száguldozik a magyar utakon. Pedig száz esetből általában 30 körül van azoknak az eseteknek a száma, amelyekben baleseti fő okként a gyorshajtást jelölték meg a statisztikákban. Tavaly a gyorshajtásra visszavezethető
Fiatalkora óta meghatározó szerepet játszik a sport Ii. Albert herceg életében, aki korábban öt alkalommal képviselte városállamát a téli olimpián, és az atlétikai sportág fejlesztésében is részt vesz a Monacói Atlétikai Szövetség elnökeként és a Nemzetközi Atlétikai Alapítvány (International Athletics Foundation) tiszteletbeli elnökeként. A napo
Molnár Gábor kertészmérnök a permakultúra egyik magyarországi nagykövete, már többször járt Irakban, hogy az Ökomenikus Segélyszervezet projektjének keretén belül a sivatag újjáélesztésén dolgozzon, és tanítsa a helyieket arra, hogyan tudnak ők is a permakultúrás szemlélettel a tájjal együtt élni, termelni, ezáltal a háború sújtotta területen felél
Magyarországon is elszaporodott a csomagküldős SMS üzeneteken keresztül elkövetett visszaélések száma. A kiberbűnözők egy alkalmazáson keresztül személyes adatokat szereznek meg úgy, hogy akár netbankon tárolt adatokhoz is hozzáférnek - figyelmeztet a rendőrség.
Till Attila sohasem titkolta, hogy a múltban meggyűlt a baja az alkohollal és a drogokkal is, most pedig őszintén beszélt a tapasztalatairól, hiszen már 6 éve, hogy lemondott a pörgős éjszakai élettel gyakran együtt járó tudatmódosító szerek fogyasztásáról.
Hatalmas összegű, majdnem négy milliárd eurós (1520 milliárd forintos) egyezmény keretében, Berlin Jeruzsálemtől vásárol légvédelmi rakétákat. Bemutatjuk a világon legjobbnak tartott Arrow 3 rendszert.
A Harry Potter és A Gyűrűk Ura végre felkerült az ajánlott olvasmányok listájára, de a kötelezők terén aligha van változás. Pedig rengeteg olyan könyv létezik, ami elindíthatná az olvasás útján a kamaszokat.