Miért veszélyesebb a szeptemberi időszak? A tanintézmények közelében egyébként is fokozott figyelemmel kell közlekedni, a szeptemberi időszak azonban kiemelten veszélyes lehet ebből a szempontból: az addig kis forgalmú utcákban hirtelen megnő az autósok és gyalogosok száma, a nyári szünetről visszaérkező gyerekek szétszórtak lehetnek, az iskolát,
Az idő múlásával számos sorozat kiérdemelte már az úgynevezett guilty pleasure (bűnös élvezet) kifejezést. Igen, ezek azok a szériák, amiket titokban mindenki (bizony, még a pasik is) imád, de bevallani senki nem merné. Mutatunk is gyorsan ötöt, amelyek máig sokak kedvencei, de csak otthon, a négy fal között. ????
A felhasználók például kérhetik, hogy egyszerűen időrendben mutassák az ismerőseik és a követett profilok által megosztott tartalmakat, ne egy algoritmus tolja eléjük a kontentet.
Míg hetvenes-nyolcvanas években az ország egy kis részét leszámítva 20 év alatt egyetlen tartós hőhullámot sem találtunk, napjainkra ez jelentősen megváltozott.
Pénteken nyílik meg a Fejér vármegyei Csákváron és a környező településeken a FotoKozma nemzetközi kültéri természetfotó-fesztivál, amely október végéig várja a látogatókat - közölte a fesztiváligazgató hétfőn az MTI-vel.
Orbán Viktor a Tranzit Fesztiválon beszélt. Szó volt a háborúról, a közelgő EP-választásról, a gazdaságról és arról, hogy mitől sikeres a miniszterelnök szerint egy politikus.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem utazik Indiába a jövő hónap eleji G20-csúcstalálkozóra – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken Moszkvában.
Az AlphaTauri megerősítette, Daniel Ricciardo nem tudja folytatni a Holland Nagydíj további szakaszait, így a Red Bull tartalékversenyzője ugrik be a helyére. A második szabadedzésen keveredett furcsa helyzetbe az ausztrál. Honfitársa kezdte a sort a döntött 3-as kanyarban, majd pár perccel később a 34 éves pilóta érkezett a TecPro falba a McLaren
A rapper az RTL.hu-nak elárulta, hogy huszonéves korában elvették a jogosítványát, és utána megfogadta, hogy semmilyen szabálysértést nem fog elkövetni. A mostani eset rácáfolt ugyan erre, és ezt nagyon sajnálja.
A Balaton ökológiai kihívásaival kapcsolatos tudományos és kulturális rendezvényeket szerveznek hétvégén Tihanyban és az örvényesi strandon. A péntektől vasárnapig zajló események, köztük a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) tihanyi művésztelepének nyílt napja, ingyenesen látogathatók - áll a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény
Jelentősen, 26 százalékkal nőtt éves összevetésben az egyik legnagyobb kínai autógyártó, a Geely Automobile Holdings Ltd. bevétele az idei első hat hónapban az elektromos járművek értékesítésének erőteljes bővülésére.
A Joy 25. születésnapja alkalmából címlapsztárjainkkal nosztalgiázunk kicsit, visszatekintve korábbi interjúikra és fotóikra. Ónodi Eszter ebben a videóban azt is elárulta, milyen izgalmas, ám veszélyes dolgot tanult egy filmszerep kedvéért.
Továbbra is stagnál a német gazdaság, a növekedés várhatóan a harmadik negyedévben sem indul be a német központi bank (Bundesbank) hétfőn közölt elemzése szerint.
A népi építészet és a modern építészet kapcsolatáról rendeznek nemzetközi konferenciát augusztus 27-30. között Veszprémben, a tanácskozáson a szakemberek többek közt olyan kérdésekre keresnek válaszokat, miként hat a népi építészet a kortárs építészetre, vagy mi lehet a népi építészet emlékeinek kortárs funkciója - olvasható a Magyar Művészeti Akad
A leghangosabb erdőrészletekbe a Gemenc Zrt. hétvégente szarvasbőgés-hallgató túrákat szervez - közölte az erdőgazdálkodással foglalkozó társaság hétfőn az MTI-vel.
Hat gáztárolót vesz a cseh állam a németektől. A 360 millió eurós tranzakcióról szóló szerződést csütörtökön Prágában írták alá a cseh állam tulajdonában lévő, az energetikai szállítórendszereket üzemeltető CEPS és a német RWE energetikai csoport képviselői.
Több mint egy hónapja már, hogy 76 éves korában elhunyt Balázsovits Lajos. A Nemzet Színésze súlyos betegséggel küzdött, amelynek a barátja, Bodrogi Gyula szerint lelki okai is voltak. Elmondása szerint az egykori színházigazgatót nagyon nehezen viselte, amikor húsz év után menesztették a Játékszín éléről, valószínű ebbe betegedett bele.
Sajnos kénytelenek leszünk búcsút inteni a Messenger Lite-nak. Az üzenetküldő alkalmazás alacsonyabb rendszerigényű változatát már csak szeptember 18-áig használhatják a felhasználók.
Az alanyi adómentességnek is van éves értékhatára, amelyet átlépve az áfát fel kell számítani és megfizetni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-nek küldött közleményében.
Az AlphaTauri megerősítette, Daniel Ricciardo nem tudja folytatni a Holland Nagydíj további szakaszait, így a Red Bull tartalékversenyzője ugrik be a helyére. A második szabadedzésen keveredett furcsa helyzetbe az ausztrál. Honfitársa kezdte a sort a döntött 3-as kanyarban, majd pár perccel később a 34 éves pilóta érkezett a TecPro falba a McLaren
Lépnek a vállalatok a magas energiaköltségek miatt: tízből hat cég már nyáron tesz valamit azért, hogy alacsonyabb számlákat kelljen fizetnie – derül ki a K&H kutatásából.
Berki Mazsi az utóbbi időben sokat újított a megjelenésén, amit ezúttal új hajszínnel koronázott meg. A fiatal anyuka keményen dolgozik az edzőteremben, ennek köszönhetően remek formában van másfél évvel a szülés után . Most azonban úgy érezte, a frizurájára is ráfér az újítás.
Pénteken Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök is megszólalt Jevgenyij Prigozsin Wagner-vezér halálával kapcsolatban: mint mondta, kétszer is jelezte Prigozsinnak és a Wagner katonai vezetőjének és névadójának, Dmitrij Utkinnak, hogy veszélyben van az életük, de ők nem hallgattak rá.
A színész korábban felszólalt az ukrajnai háború ellen, ezért egy orosz televíziós sorozat folytatásában az arcát már egy mesterséges intelligencia segítségével generált képpel helyettesítették.
Augusztusban a vártnál jobban gyengült az ifo gazdaságkutató intézet német üzleti hangulatindexe, a kilátások és az aktuális helyzet megítélése is romlott a gazdasági szereplők körében.
Megkezdődött Párizsban a bérelhető elektromos rollerek kivonása a forgalomból, a hónap végére a francia főváros lesz az első európai főváros, ahol betiltják ezen járművek használatát. A párizsiak áprilisban népszavazáson döntöttek a betiltásról, az 1,3 millió választásra jogosult közül azonban csak 103 ezren vonultak az urnákhoz, azaz a részvétel 7
Rachel Zegler a kritikusai szerint tiszteletlenül beszél az eredeti meséről, és úgy tűnik, a girlboss vonalból is kezd elegük lenni az embereknek. Úgy, hogy közben a filmről néhány forgatáson készült képen kívül még gyakorlatilag nem is tudni semmit.
A nemzet csótányának idén nyáron kevesebb fellépése volt, mint korábban, aminek szerinte az az oka, hogy a szervezőknek és a helyszíneknek is meg kellett húznia a nadrágszíjat - derült ki az RTL Reggeli című műsorából.
A közlekedésért felelős miniszter veszélyezteti Magyarország legfontosabb vasútvonalát azáltal, hogy nemrég lassították a vonatok közlekedését – közölte pénteken a Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet.
A barátok gazdagabbá és örömtelibbé teszik az életünket, de időnként sokkal többet vesznek el, mint amennyit adnak. Minden kapcsolatban előfordulhatnak hullámvölgyek, viszont fontos, hogy észre vegyük, amikor egy barátság mérgezővé válik.
Nagyon kevés magyar embernek adatik meg, hogy új autót hozzon ki a szalonból. Ennek egyetlen egy oka van, a pénz. Igaz volt ez mindig, de a covid járvány óta az égbe szökött új autó árak láttán még többen kényszerültek lemondani az álomról. De vajon tényleg olcsóbb-e és ha igen, mennyivel a használt autó? A használtpiac felé fordultak Akinek muszáj