Orbán Viktor mai beszéde nyitja meg az őszi politikai szezont. A miniszterelnök a Tranziton a jobboldal hagyományos rendezvényén Tihanyban tart előadást.
A magyar versenyzők három érmet, egy-egy aranyat, ezüstöt és bronzot, valamint a férfi kajaknégyes révén további négy párizsi kvótát gyűjtöttek a pénteki döntőkben a duisburgi, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon.
A nassolás jelentős százalékát teszi ki a napi energiabevitelünknek, de nem mindegy, hogy mivel és mikor kényeztetjük magunkat ezekkel a harapnivalókkal.
A drogkereskedelemmel gyanúsított designernek hamarosan lejárna négyhónapos háziőrizete, az ügyészség azonban fellebbezett. Így az is lehet, hogy a szabad élet továbbra is csak ábránd lesz Herczeg Zoltán számára.
Egyedi koncepció alapján, 29 fantasztikus kültéri kiállítás lesz látható egy időben, Csákváron és környéken nagy nemzetközi és hazai nevekkel. Díjnyertes természetfotók, dokumentarista képek és művészeti alkotások kiállítva a kisváros parkjaiban, és a szomszéd településeken. Ez a FotoKozma nemzetközi fotófesztivál, amely Áder János volt köztársaság
Az atlétikai vb futószámai utáni gyalogoshíd bontási munkái miatt hétfő éjszaka lezárják az Andrássy út egy részét, majd kedd éjszakától szerda hajnalig a Hősök terét.
Az alanyi adómentességnek is van éves értékhatára, amelyet átlépve az áfát fel kell számítani és megfizetni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-nek küldött közleményében.
Nadia Elena Comăneci a ’70-es, ’80-as évek román tornászlegendája volt, ötszörös olimpiai bajnoknő már alig tizennégy évesen, aki a sportág történetében először kapta meg a maximális tízes pontszámot. Nadia, akiért egész Románia rajongott, mert ragyogást vitt a Ceaușescu-féle román diktatúra nyomasztó szürkeségébe, a mindennapjait valójában korláto
Megtartotta szokásos éves értékelését Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke a Jackson Hole-i konferencián. A jegybankelnök szigorú, de kiegyensúlyozott üzenetet küldött. Elmondta, hogy az amerikai gazdaság túl erős, az inflációs cél eléréshez mindenképp csekélyebb, potenciális szint alatti növekedésre van szükség, és ha ehhez további kamatemelése
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a ,,no war, no gender, no migration" kérdését, Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke pedig a keresztény-konzervatív értékek képviseletét nevezte meg a jövő évi európai parlamenti választás (EP-) legfontosabb tétjének a tihanyi Tranzit fesztivál pénteki vitájában.
A Cyberster hivatalos bemutatása már egy ideje lógott a levegőben, hiszen 2021-ben jelent meg először koncepcióautóként, majd éveken át csinosítgatták,
Mind a három budapesti áruházában elindította az IKEA a „Szkenneld és Vedd” szolgáltatását. Ennek lényege, hogy mobilapp segítségével beolvashatók a kosárban levő termékek, majd így QR-kód beolvasása után az expressz pénztárakban lehet fizetni.
Harry herceg szeptemberben visszatér Angliába, de mindezt nem a királyi család miatt teszi: egy olyan eseményen fog részt venni, ami évek óta közel áll a szívéhez.
Mindig is tisztában voltunk azzal, hogy az ételek hogyan hatnak a szervezetünkre. A táplálkozáspszichológia új területe azonban kicsit másképp látja a dolgokat.
Felvirágozott villamos fut be a megállóba, ahol a könyvlapok közül virágok kandikálnak ki. Csokonai lábai előtt kék-sárga virágszőnyeg, a templom előtt mohával és virággal ékes sárkány, az utcasarkon vidám virágbábú kacsint, a tovagördülő kerékpárok virágfüzérekkel ékesek. És még el sem kezdődött a virágkorzó, a virágkocsik felvonulása!
A svájci Zermatt egy völgy alján fekszik, így tökéletes hely egy síközpont számára, azonban nehezen megközelíthető. Ez azt jelenti, hogy sok változástól védve van, beleértve a belsőégésű járművek megjelenését is. Ahogy az autók világszerte népszerűvé váltak, a város egyszerűen úgy döntött, hogy az utcákon csattogó hanggal közlekedő lovaskocsik jobb
Orbán Viktor is részt vett a Tranziton Tihanyban, ahol az ország előtt álló feladatokról beszélgetett Bohár Dániellel. A kormányfő kijelentette: a kétharmad áll, mint a cövek.
Kőrizs Kata kollégánk kisebbik gyereke sajátos nevelési igényű. Kata őszintén elmeséli, milyen érzés az ő anyukájának lenni. A sok öröm és szeretet mellett úrrá lenni a bizonytalanságon, nem túlaggódni a szülinapokat, és kezelni azt, amikor jó szándékú idegenek a kisfia életkoráról kérdezik.
A Brics-országok nem Nyugat-ellenesek, csak multipoláris világrendet szeretnének – vélekednek a szakértők, akik a Magyar Külügyi Intézet háttérbeszélgetésén értékelték a csúcstalálkozót.
Teemu Suninen azt követően, hogy az Észt Rallyn és Fiunn Rallyn már vezette a Hyundai Rally1-es autóját, készülhet idei harmadik versenyére is a hibrid autóval.