2023. augusztus 26. szombat

aug. 26
12:48
Alapjogokért Központ: Az amerikai nagykövet megpróbál beavatkozni a magyar belpolitikába (Magyar Hírlap)
Az angolszászok a saját érdekeiket mindig fel tudják öltöztetni valamiféle morális köntösbe.
aug. 26
12:48
Márton Anita nem jutott döntőbe női súlylökésben (Demokrata)
A hazai publikum már első két kísérleténél is komoly biztatásban részesítette, az utolsó sorozatban pedig még a korábbiakon is túltett.
aug. 26
12:48
Kiderült, milyen újságot mutatott Georgia Meloninak Novák Katalin (Mandiner)
Megkérdeztük a köztársasági elnök hivatalát a két erős konzervatív női vezető találkozójáról.
aug. 26
12:48
Atlétikai vb – A koccanásos baleset miatt szigorítottak a belső közlekedés feltételein (Autószektor)
„Szigorú szabályok vonatkoznak a közlekedésre a Nemzeti Atlétikai Központ területén. A versenyzőket 26 elektromos golfautó szállítja, amelyek több ezer kilométert tettek már meg a világbajnokság kezdete óta. A koccanásban érintett jármű sofőrjét két nap pihenőre küldték, a közlekedési szabályokat pedig tovább szigorította a szervezőbizottság” - áll
aug. 26
12:48
Vészesen süllyed egy budai utca, mégsem állítják le az építkezést (naphire.hu)
A budai Barackmag utca süllyed, de továbbra sem állította le a kivitelező a szállodai építkezést.
aug. 26
12:51
Vérfagyasztó baleset: gyorsvonat csonkította meg a 90 éves bácsit (BorsOnline)
Az idős férfi jelenleg is kórházban van, állapota kritikus.
aug. 26
12:54
Simon Kornél elárulta: Már megismerkedésük előtt tudta, hogy Gryllus Dorka lesz a felesége (Metropol)
Gryllus Dorka és Simon Kornél a kapcsolatuk kezdetét elevenítette fel.
aug. 26
12:54
Amikor a fejünk fölött döntenek (HR Portál)
Mennyi esély van egy közös álláspont kialakítására, ha több "érdekelt" fél igényét is figyelembe kell venni? Legyen szó akár családi nyaralásról, NATO csúcstalálkozóról vagy bármilyen egyéb tárgyalásról vagy egyeztetésről. A Scotwork blogbejegyzése szemléletes példákkal.
aug. 26
12:54
Nézze, kitől kap segítséget Győzike öccse a választáson (ATV)
Gáspár Zsolt már korábban bejelentette, hogy elindul a 2024-es önkormányzati választásokon, most pedig azt is elárulta, hogy ki fogja felkészíteni a nyilvános beszédekre.
aug. 26
12:54
Lecsaptak a turistákat kifosztó görög nyugágymaffiára (Ripost)
Pofátlanul megvágták a tengerparton nyaraló vendégeket.
aug. 26
12:54
Befejezi pályafutását Márton Anita? (Magyar Hírlap)
Idén még két versenyen biztosan elindul az olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes, fedett pályás világbajnok magyar súlylökő.
aug. 26
12:54
Amikor az élet leutánoz egy Poe-regényt – 5 furcsa véletlen a történelemből (Hamu és Gyémánt)
Néha a történelem furcsa fintorokat vág, és olyan – hol szerencsés, hol kevésbé szerencsés − egybeeséseket produkál, hogy azokat el se hinnénk, ha nem lenne bizonyítékunk rá.
aug. 26
12:54
Lefutotta a maratont, majd rosszul lett a magyar atléta (Mandiner)
A hőség és a fáradtság kikészítette a sportolókat.
aug. 26
12:54
Három piros zászlót és kicsúszások tömkelegét hozta a Holland Nagydíj utolsó szabadedzése (Racing)
A mezőny kezdetben esőben, majd felszáradó, de még vizes pályán készült a zandvoorti időmérő edzésre.
aug. 26
12:54
Varga Ádám ezüstérmes kajak egyes 1000 méteren a kajak-kenu vb-n (Telex)
Ezzel gyűjtött egy férfi kajakos kvótát Magyarországnak a jövő évi, párizsi olimpiára.
aug. 26
12:57
Egyre többeknek éri meg saját autó helyett carsharing megoldásokat használni (Tiszta Jövő)
Közel 23 millió kilométert tettek meg tavaly az autómegosztó szolgáltatások használói.
aug. 26
13:00
Az oroszok és az ukránok is katonai sikerekről számoltak be (HírTV)
Civilek vesztették életüket egy kelet-ukrajnai falut ért orosz tüzérségi támadásban – közölte a harkivi kormányzó. Eközben elfoglalták a dél-ukrajnai Robotine települést a kijevi kormány-erők.
aug. 26
13:00
"A huszár mi vagyunk" – így jelentette be a honvédelmi miniszter, hogy megint lesz huszáregység a Magyar Honvédségben (444.hu)
De egy másik fontos miniszter is tett egy másik rendkívül fontos kijelentést ezen az iszonyatosan forró napon, csak ő a "magyar külügyről".
aug. 26
13:00
Orbán Viktor: Budapest a sportszerető világ találkozási központja lett (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök köszöntötte az atlétikai világbajnokság tiszteletére rendezett fogadás vendégeit.
aug. 26
13:00
Verstappen zárt az élen a piros zászlókkal tarkított harmadik szabadedzésen (Racing)
A Red Bull pilótája, Max Verstappen volt a leggyorsabb az időmérő edzés előtt a Holland Nagydíjon. A záróedzésen az eső sokakat tréfált meg, ami miatt számos alkalommal kellett elővenni a piros zászlót. A Forma-1 mezőnyét esős körülmények fogadták a zandvvorti hétvége záróedzésén, de ennek ellenére sokan kihajtottak a pályára. Ez azért is fontos a
aug. 26
13:00
5 Netflix megjelenés 2023 szeptemberében, amit okkal várunk (in.hu)
Mint minden év szeptemberében, így idén is tömérdek új tartalom kerül fel a Netflixre. Az alábbi ötös lista, filmet és sorozatévadot is tartalmaz. Olyanokat, amik kiemelkednek a rengetegből és ideálisak lehetnek egy őszi, mozizós estéhez. Szexoktatás (4. évad) – szeptember 21.Mindenképpen a hónap slágermegjelenése a rendkívül népszerű sorozat záró
aug. 26
13:02
Márton Anita a kislánya előtt versenyzett, lehet, hogy befejezi (Magyar Nemzet)
Korábbi fedett pályás vb-aranyérmes súlylökőnk egyik legszebb emléke lesz a hazai világbajnokság.
aug. 26
13:03
A hadifogság borzalmai – így bánnak az elfogott ukrán és orosz katonákkal (Infostart)
A The Economist című londoni magazin munkatársainak sikerült eljutniuk ukrajnai hadifogolytáborokba, és beszéltek számos olyan ukránnal, aki orosz fogságból tért haza.
aug. 26
13:06
Schmidt Ádám: a maratoni verseny mérföldkő, van mire büszkének lennünk (Metropol)
Az elmúlt nyolc nap sportdiplomáciai szempontból nagyon intenzív időszak volt.
aug. 26
13:06
Visszaeső termésmennyiség, növekvő kereslet – ez határozza meg idén ennek a gyümölcsnek az árát (Agroinform)
A magasabb árak ellenére is alig lesz jövedelme a gazdáknak.
aug. 26
13:06
Orbán Viktor: Örök szövetség áll fent a magyarság és a sport között (Ripost)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Magyar Zene Házában az atlétikai világbajnokság tiszteletére rendezett műsoron és fogadáson vett részt, ahol a világ sportvezetőivel és sportdiplomatákkal találkozott - közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
aug. 26
13:06
A Novo Nordisk győzködi Európát, hogy adjanak állami támogatást fogyókúrás csodaszerének (vg.hu)
A vállalat egyelőre alig tudja tartani a lépést a kereslettel, de a Wegovy támogatás nélkül kifejezetten drága.
aug. 26
13:06
Orbán Viktor: Örök szövetség áll fent a magyarság és a sport között (Magyar Hírlap)
A kormányfő szerint Budapest a sportszerető világ találkozási központja lett.
aug. 26
13:06
Folytatódik a Szeged–Szabadka vasútvonal felújítása (Magyar Nemzet)
A korszerűsítés után a mostani 60 helyett pedig 80–120 kilométeres óránkénti sebességgel is haladhatnának a vonatok.
aug. 26
13:06
Szakértő: A lengyel kormány nagy erőkkel vetette bele magát a fegyverkezésbe, de valami hiányzik (Mandiner)
A baloldali újságíró szerint Lengyelország védelmi képességének közel felét elvesztette az ukrajnai háború miatt.
aug. 26
13:06
Végre reagált a MÁV: Döbbenetes, miért kellett korlátozni a sebességet az egyik vasúti fővonalon (Nyugati Fény)
Elárulták, mi áll a súlyos döntés hátterében.
aug. 26
13:06
Szijjártó: Öt-hat kilométerre lakunk a Samsung gödi gyárától, és még itt vagyok (Telex)
Az akkumulátorgyárak jók, az pedig életbiztosítás Magyarországnak, hogy a kormány az országot kelet és nyugat találkozási pontjává tette. Az USA katonai segítségnyújtási versenybe hajszolta Európát, a világon pedig már mindenhol kiröhögik az európai szankciós politikát – ezekről beszélt a külügyminiszter a fideszes Tranzit fesztiválon.
aug. 26
13:06
Kajak-kenu vb: Csipes Tamara bronzérmes 500 méteren (Telex)
Az eredmény nem jelent újabb kvótát a párizsi olimpiára, mert Csipes a kajak négyessel már begyűjtött egyet Duisburgban.
aug. 26
13:12
Nyolcadik napjához érkezett a budapesti atlétikai világbajnokság, hatalmas az érdeklődés (HírTV)
Korán kezdődött ma a versenynap az atlétikai világbajnokságon. A maratonisták már reggel 7-kor elindultak. A nap eddigi eseményeiről Zsíros Mihály tudósított.
aug. 26
13:12
Nemzetközi biblikus konferenciát rendeznek Szegeden (Magyar Hírlap)
A konferencia előadásain áttekintik az 1980 és 2022 között készült, köznyelvi célú magyar és idegen nyelvű bibliafordítások nyelvezetét.
aug. 26
13:12
Szijjártó Péter: Magyarországé a legszuverénebb külpolitika Európában (Demokrata)
"Ha megnézzük, hogy melyik az egyetlen ország, ahol a külső beavatkozási kísérlet nagyon csúnya kudarcot vallott, akkor az Magyarország."
aug. 26
13:15
Nem lépnek pályára a spanyol női focisták, ha nem mond le az egyik játékost szájon csókoló focielnök (SzMo)
Rubiales inkább mégsem mond le, Hermoso inkább mégis áldozatnak érzi magát. Egyre nagyobb a botrány a női focivébé utáni spanyol csók miatt.
aug. 26
13:18
A meleg megváltoztatta a turisztikai szokásokat (ProfitLine)
Egyre több az éjszakai program a Balatonon, sokan keresik például a naplemente utáni vitorlázási lehetőségeket, ahelyett, hogy napközben bérelnének hajót. Az esti, naplemente túrák mellett, komoly bevételt realizálhatnak a jogosítvány nélkül vezethető elektromos hajók bérbeadói és az elektromos kerékpárok kölcsönzésével foglalkozó cégek is. Főként
aug. 26
13:18
18 évet kapott egy orvos, aki megpróbált az ISIS-hez csatlakozni (Magyar Hírlap)
Ügyvédje rendkívül szigorúnak nevezte az ítéletet.
aug. 26
13:18
Nagyon veszélyes álhírt terjesztenek a mentőkről, emberéletek múlhatnak rajta (naphire.hu)
Az terjed a közösségi médiában, hogy megváltozik a mentők telefonszáma, de ez nem igaz.
aug. 26
13:21
Sorra dőlnek a hőség rekordok Európában (Infostart)
.
aug. 26
13:21
Exkluzív részletek: Mesebeli esküvőn ment férjhez Hajas László lánya (BorsOnline)
A mesterfodrász lánya fehér, aranyozott hintón érkezett.
aug. 26
13:21
Többmázsás tököket termeszt kertjében ez a magyar férfi: az idei óriás a 900 kilót is meghaladhatja (Life)
Több mázsás tököket mermeszt tápiószentmártoni portáján Kókai Tibor. A tavalyi legnagyobb példány 712 kilós volt, az országban sehol sem termett ettől nagyobb. Úgy tűnik, idén ezt sikerül túlszárnyalni, egy még növésben lévő példány súlya most körülbelül 900 kiló.
aug. 26
13:24
Literszámra veszik külföldön ezeket a magyar borokat: már nem a Tokaji a favorit? (Pénzcentrum)
Magyarország a világ legnagyobb bortermelő országai közé tartozik, a 2022-es évben megtermelt közel 2,9 ezer hektoliteres borelőállításával hazánk a világ 16. legnagyobb termelője. Hazánkban hat borrégió található és 22 borvidék, az itt előállított borokra pedig nagy kereslet is mutatkozik világszerte. Az év első 5 hónapjában a magyar borexport ném
aug. 26
13:24
Nagy nap a mai: Négy űrhajós indult el a SpaceX űrhajójával a Nemzetközi Űrállomásra (ATV)
Négy ország négy űrhajósa indult el szombaton a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontból a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a SpaceX űrhajójával.
aug. 26
13:24
Oláh Gergő nem hisz a válásban: "Túl könnyen mondjuk ki, hogy nem lehet megoldani a problémákat" (Ripost)
Új és hiánypótló kezdeményezés született a válások miatt.
aug. 26
13:24
Miley Cyrus felszabadította a mellbimbókat, és nem kér érte elnézést (Glamour)
A globálisan egyedülálló és megismételhetetlen énekhangú Miley Cyrus nem csak a mindent elsöprő slágereivel hódítja meg az egész világot. Tehetsége mellett a női test felszabadítása miatt is felnézünk az énekesnőre.
aug. 26
13:24
Orbán Viktor: Örök szövetség áll fent a magyarság és a sport között (Demokrata)
Budapest a sportszerető világ találkozási központja lett – állapította meg a miniszterelnök.
aug. 26
13:24
Százmilliók nézik a Budapesten forgatott valóságshow-t (Mandiner)
Várhatóan a milliárdos nagyságrendet is eléri majd a nézettség.
aug. 26
13:24
Olyan rossz a sínek állapota a győri fővonalon, hogy korlátozták a vonatok sebességét (Telex)
Egyes vonatok menetideje 20 perccel is nőhet.

Keresés