A tihanyi Tranzit Fesztiválon vett részt egy beszélgetésen péntek este a kormányfő beszélt Dávidról és Góliátról, világtrendekről. Azt is mondta, hogy az egyetem óta azt vallja, "okos emberek között kell lenni", Szerinte a 2010-ben szőtt terv végrehajtásához "kell még tíz év".
A női és férfi 200 méteren is a címvédő, Shericka Jackson és Noah Lyles diadalmaskodott, méghozzá parádés teljesítménnyel a budapesti atlétikai világbajnokság pénteki versenynapján, melyen Jackson minden idők második legjobb 200-as futását produkálta.
Menesztette az ukrán kormány Szerhij Krukot az állami katasztrófavédelmi szolgálat vezetői posztjáról egy belső ellenőrzést követően - közölte Ihor Klimenko belügyminiszter pénteken a Telegramon.
Miközben az amerikai közvélemény Donald Trump és társai formális letartóztatásával volt elfoglalva, Republikánus Pártja próbál az elnökválasztásokra készülni. A szerdai, jelöltállítást megelőző egyik tévévitán feltűnt egy potenciális új csillag, egy 38 éves vállalkozó.
Megkezdődött Párizsban a bérelhető elektromos rollerek kivonása a forgalomból, a hónap végére a francia főváros lesz az első európai főváros, ahol betiltják ezen járművek használatát.
Egy erős, gazdag, biztonságos és tiszteletreméltó Magyarország megépítését nevezte célnak a miniszterelnök. Az energiaügyi miniszter szerint az energiafüggőség fenntartja Európa hosszútávú versenyhátrányát. Az ukrajnai békét szolgáló erőfeszítésekről egyeztetett a Vatikánban a köztársasági elnök.
Több ezer aláírás gyűlt össze - mondta Keczéry Attila háziorvos az InfoRádiónak. Hozzátette: az alapellátásban dolgozó szakdolgozóknak tehát a nővéreknek, szakápolóknak az elmaradt, ám július 1-jétől már folyósítandó béremeléséért indított aláírásgyűjtési akciót.
dr. Ziyad Al-Aly, a Washingtoni Egyetem epidemiológusa: "Sokan azt gondolják, hogy elkapták a Covidot, túl vannak rajta, és jól vannak. Lehet, hogy elfelejtették a Covidot, de a Covid nem feledkezett meg róluk."
Megkezdődött Párizsban a bérelhető elektromos rollerek kivonása a forgalomból, a hónap végére a francia főváros lesz az első európai főváros, ahol betiltják ezen járművek használatát.
A konténerszállítók az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése érdekében metanolüzemű hajókat rendelnek, de az iparág vezetői szerint évekbe telik, amíg a megújuló metanoltermelés kielégíti a keresletet, és a költségek csökkennek.
Lefátyolozott arc, férfiuralom, szótlanság – Európában sokaknak ilyesmik ugranak be, ha Szaúd-Arábiában élő nőkről hallanak. Ha kiköltöző magyarokról beszélünk, talán még zordabb a kép. A valóság azonban természetesen nem (feltétlen) ilyen sötét: sok kedves, modern, a változásoknak örülni tudó nő és férfi él kint – legyen arab vagy külföldi, mindeg
A kertész önállóan megtervezi, megszervezi a dísznövények, gyümölcstermő növények és zöldségek és növények termesztési folyamatait. Ellátja a növények szaporítási feladatait, elvégzi a növények telepítését, illetve az ahhoz szükséges talajelőkészítési és talajvédelmi munkálatokat valamint a tápanyag-utánpótlást. Kiválasztja a megfelelő növénytermes
Ha eleged van abból, hogy sosem tudod kinek mit adj ajándékba, akkor jó hírünk van, ezzel nem foghatsz mellé. Az már csak plusz, hogy jótékony hatása lesz a videó megnézésének.
Az utóbbi időszakban 3,4 százalékkal csökkent a reálkereset, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 20,1 százalékos növekedése mellett. A reálbérek immár tizedik hónapja csökkennek.
Magyarországon az özvegyi nyugdíj azoknak a házastársaknak jár, akik közül az egyik fél elhunyt, és a házasság ideje alatt legalább az egyik fél jogosult volt társadalombiztosítási ellátásra. Az özvegyi nyugdíj összege az elhunyt házastárs által befizetett nyugdíjjárulékok alapján kerül meghatározásra, és ezt a halálesetet követően a túlélő házastá
Formabontó hétvégét hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (Maketusz). Szeptember 16-án és 17-én idén első alkalommal, országszerte vehetünk részt a kerékpárosbarát hétvégén, ahol nem csak biciklisbarát szolgáltatásokat vehetünk kedvezményesen igénybe, de a szövetség még fizet is azért, ha valaki kerékpáros túrát szervez.
Az internethasználat nemcsak a széleskörű információszerzésre és tanulásra alkalmas, ajtót nyit olyan káros trendeknek is, amelyek a gyermekek, kamaszok sérülését vagy akár halálát is okozhatják. Ezek a veszélyes online kihívások közé tartozik az úgynevezett blackout vagyis “áramszünet kihívás, ami a nyáron egy 15 éves tinédzser életét követelte. A
A testhőmérséklet emelkedését és így a hőleadás fokozódását alapvetően két mechanizmus okozhatja: a fokozott hőtermelés, illetve a magas külső környezeti hőmérséklet. Ilyen esetekben a hőleadás legnagyobb része párologtatással, pontosabban verejtékezéssel történik.
Valahol a walesi Fekete-hegységben titokzatos növények nőnek. Olyan nárciszok, amelyek rendkívüli gyógyhatású anyagot termelnek, az Alzheimer-kór elleni küzdelem egyik kulcselemét, a galantamint. És lehet, hogy a szarvasmarha tenyésztés problémáján is segítenek.
Szinte egyik pillanatról a másikra veszett oda mindene Saranyik Gézának egy pusztító lakástűzben. A nyolcvan esztendős szurdokpüspöki férfi a tűzoltókkal együtt nézte végig, ahogy életének elmúlt 25 éve a lángok martalékává válik, mindössze az autója, az állatai, és az a ruha maradt meg neki, amit éppen viselt.
A Heineken holland söripari vállalat, a világ második legnagyobb sörgyártó cége szimbolikus 1 euróért adta át oroszországi leányvállalatának összes részvényét az orosz hátterű Arnest csoportnak.
Az eddig bőségesen termő fügefánk idén is sok-sok kezdeménnyel indított. Egy hónapja ezekből tucatnyi beért, de a többi kisszilva méretnél megállt. A miénk egy meszelt fal előtt van, de hasonló jelenségről panaszkodik egy ismerősöm, akié szabadon helyezkedik el. Mi lehet a jelenség oka?
Granada történeti múltja az Alhambra, a világ egyik legnagyobb, ember alkotta csodája körül forog, leginkább ezért utaznak ide a turisták. Pedig akad még pár indok, amiért érdemes ide látogatni!
Egy új tanulmány szerint a hosszabb képernyőidő egyéves korban összefügg a kommunikáció és a problémamegoldás fejlődési elmaradásával 2 és 4 éves korban.Ha hagyjuk, hogy a csecsemő telefonon vagy táblagéppel játsszon, az egyszerű módszernek tűnhet, hogy lefoglaljuk őket, de ez lassíthatja a fejlődésüket, derül ki egy új kutatásból.A JAMA Pediatrics
Az egész országot érintő kánikula miatt augusztus 26-tól az ország teljes területén tűzgyújtási tilalmat rendel el a hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
A vemhes kutyák táplálása általában nagyban függ az állat tüzelése előtti fizikai állapotától, azonban van néhány alapszabály, ami fajtától és kortól függetlenül minden vemhes kutya esetében fontos. Lássuk melyek ezek, és mire kell odafigyelnünk!
Közel 23 millió kilométert tettek meg tavaly az autómegosztó szolgáltatások használói. Magyarországon a három carsharinggel foglalkozó társaság, a GreenGo, a ShareNow és a Mol Limo szolgáltatására már több százezer ember regisztrált. A Jövő Mobilitása Szövetség szakértői szerint a növekedés idén sem áll meg, hiszen míg korábban elsősorban azoknak é