Ingrid Bergman a világ egyik legszebb színésznője és a filmtörténet egyik legnagyobb csillaga volt, aki európai színésznőből vált hollywoodi ikonná. A Casablanca sztárja az egész életét a szakmájának szentelte, no meg a mindent elsöprő szerelmeknek, melyeknek férjes asszonyként sem tudott nemet mondani.
A W Budapest augusztus végén a divatot ünnepli: Nanushka-kollaborációval és a Faces of Budapest nyitóeseményével helyezi főszerepbe a lokális kulturális értékeket.
A Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria is új vezetőedzővel kezdi meg a bajnoki címért zajló versenyfutást a szerdán rajtoló női kézilabda NB I-ben.
Augusztus 28-tól utóidényi menetrend szerint közlekednek a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) hajójáratai, és rövidebb ideig jár a komp Szántód és Tihany között.
Az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője a 2003-as Maláj Nagydíjon zárt először a legjobb három között a vb-sorozatban, ezzel az Autosport szakportál szerint első és legutóbbi dobogós helyezése között 20 év, öt hónap és négy nap telt el, ami új rekord. A korábbi csúcsot a hétszeres vb-győztes Michael Schumacher tartotta, akinek els
Sébastien Loeb az év elején az Azori-szigeteken már rajthoz állt rally versenyen, hamarosan pedig hazájában, Franciaországban indul, mégpedig egy Volkswagen Polo R5-tel.
A napokban terjedt el, hogy 2,5 százalékos nyugdíjkorrekció jöhet novemberben, azonban a VG-nek nyilatkozó szakértő szerint ez a számítás hibás: ennél jóval magasabb is lehet a nyugdíjasoknak járó kiegészítés. Süle-Szigeti Bulcsú a Bankmonitor nyugdíjszakértője szerint akár 3,5 százalékos nyugdíjkorrekcióról is dönthet a kormány.
Ismét bővül a Penny magyarországi hálózata, miután megkezdődtek az új, pilisvörösvári üzlet munkálatai. A nyitás 2024 első felében várható. A térségben a Penny eddig nem rendelkezett üzlettel - írja a cég.
A kormány elkötelezett a családok védelme mellett, ezért ösztönözni és segíteni kívánja a háztartásokat abban, hogy megtakarításaikat értékálló eszközökbe fektessék, hiszen a szankciós infláció miatt a lakosságnál lévő mintegy 7 ezer milliárd forintnyi látra szóló bankbetét jelentősen veszít értékéből - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a G
A Toyota Japánban található 14 autógyárának mind a 28 összeszerelő sora leállt kedden a beérkező alkatrészeket kezelő számítógépes rendszer meghibásodása miatt.
Akár most szántad először futásra a fejed, akár egy hosszabb kihagyás után szeretnél újra visszatérni, belevágni a rendszeres kocogásba eléggé nehéz feladat lehet.
New York város illetékes hivatala a New York-i Airbnb törvény szeptember 5-i végrehajtási határideje előtt mindössze 257 rövid távú bérbeadásra vonatkozó regisztrációt hagyott jóvá, ez az eddigi kínálatnak mindössze fél…
A növekedő légszennyezettség több mint öt évvel csökkentheti a Dél-Ázsiában élők életkilátásait egy kedden publikált új jelentés szerint, amely a szennyezett levegő egészségügyi hatásait vizsgálta a térségben.
Lszszerű lehet az ötéves kamatfixálást választani. Ezeknél a konstrukcióknál ugyanis a mostani magas törlesztőrészlet egészen bizonyosan csak öt évig áll fenn, azt követően a hitel kamata könnyen lehet, hogy csökkenni fog.
Az új Cayenne küllemében nem sokat változott az alapváltozathoz képest, a hűtőmaszk sokkal nyitottabb kialakítást kapott, a csúcsváltozatot piros féknyergekkel
Az RTL képernyőjére érkezik a Gyertek át! – A Sztárvetélkedő hatodik évada, amely az RTL+ felültén már elérhető. A televíziós premierek szeptember 2-től, szombat esténként lesznek láthatóak. Sebestyén Balázs csipkelődő, pikáns humort sem nélkülöző műsora ezúttal megújult formában szórakoztatja a nézőket. Ismét két, négy fős csapat küzd meg egymássa
Lakásbiztosítási kampány 2024 március: biztosítóváltási dömping készül? Sorsdöntő lehet a márciusi kampány! Melyik biztosítóé lesz a legolcsóbb vagy épp legjobb lakásbiztosítási konstrukció?
Az egykori amerikai elnök kampánystábja szerint 7,1 millió dollárnyi adományt gyűjtött össze azóta, hogy történelmi börtönfotó készült róla. A stáb gyorsan áruba bocsájtotta a képet és úgy tűnik, jól tippeltek.
Két héttel ezelőtt kapott kétoldali szívinfarktust Benyó Miklós, azaz Tekknő Miki. Életmentő műtétje után lábadozik, fellépni azonban még jó ideig nem járhat. Zenésztársa, MC Hawer beszélt az állapotáról, és arról, hogy habár egyedül is koncertezik tovább, sok esetben lemondják a fellépéseket.
Az "Európai gomba, a rejtett gyöngyszem" szlogennel gombafogyasztást népszerűsítő kampányt indít a European Mushroom Growers Promo Group (Gepc Promo) az Európai Unió társfinanszírozásában.
A vétkes autóst jól ismerték a rendőrök, korábban többször eltiltották a vezetéstől, de az ügyvédje megtalálta a megoldást, ami megmentette a börtöntől. A szabályok kijátszhatóságával és a rendszer alapvető problémáival folytatódik a Telex kétrészes videója a vezetéstől eltiltottakról.
A történelem egy új fejezeténél tart a világ, ami az elmúlt egy évben láthatóvá vált - mondta az ENSZ Közgyűlésének elnöke az MTI-nek adott interjúban.
A kormány elkötelezett a családok védelme mellett, ezért ösztönözni és segíteni kívánja a háztartásokat abban, hogy megtakarításaikat értékálló eszközökbe fektessék, hiszen a szankciós infláció miatt a lakosságnál lévő mintegy 7 ezer milliárd forintnyi látra szóló bankbetét jelentősen veszít értékéből - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a G
Megkapta a PannErgy a miskolci harmadik termelő kútjának mélyítéséhez elnyert támogatás igénybevételéhez szükséges okiratot - közölte a geotermikus energiát termelő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
Sehogy sem tudták pótolni a távozó tanár pótlását az 595 fős Vas megyei faluban, így a település iskola nélkül marad. A gyerekekre pedig egy órás buszozás vár szeptembertől.
Véget ért a budapesti atlétikai világbajnokság, máris elindult a matek, mennyit hozott a konyhára a rangos sportesemény. Valós a 130 milliárdos bevétel? Mennyi volt a kiadás rubrikában, és milyen járulékos haszonnal számolhatunk, amit nem lehet forintosítani? Szabados Gábor sportközgazdászt kérdezte a Növekedés.hu, aki azt is elárulta, mennyivel ju