Az ABB „Sustainable Talent Program for women in engineering” elnevezésű mentorprogramjában Magyarországon évente öt női műszaki egyetemi és főiskolai hallgató vesz részt.
Július eleje óta folyamatosan dolgoznak a kifejezetten a magyar tenger adottságaira tervezett 4 új hajó összeszerelésén, melyek a BAHART flottájában fognak szolgálni a jövőben. A két új komp és 2 új katamarán egy olyan történelmi léptékű műszaki fejlesztés részeként érkezett a Balatonra, amelyre a rendszerváltás óta nem volt példa. Jelenleg a műsza
Ők várják el a bruttó elszámolás bevezetését, írja közleményében a minisztérium. A főbb szabályok finomhangolását és szakmai egyeztetéseket is ígérnek.
Arcbőrünk védelmére rengeteg krém és módszer létezik, de ennél a mostanában felkapott trendnél aligha van naturálisabb megoldás. A skin icing, avagy a bőr jegelése a jégterápia egy olyan formája, amelyet otthon is könnyedén elvégezhetünk.A hideg hőmérsékletet alkalmazó kezelésekhez, azaz a krioterápiához és a zsírsejteket lebontó CoolSculptinghoz h
Nem nyúlt az alapkamathoz az MNB Monetáris Tanácsa, amely így 13 százalék maradt. A kamatfolyósó felső szélét jelentő egynapos hitelkamatot azonban további 100 bázisponttal csökkentették, ami egyértelmű jelzése annak, hogy a valódi, irányadó rátát szintén 100 bázisponttal, 14 százalékra mérsékelte a tanács.
A vártnak megfelelően újabb 100 bázisponttal csökkenhet az irányadó kamat a Monetáris Tanács keddi döntése értelmében. Hamarosan jön az MNB közleménye, illetve háttérbeszélgetésen ismerteti a részleteket Virág Barnabás alelnök.
Sikeres tesztrepülést hajtott végre egy orosz SJ100-as repülőgép, amelyhez már nem használtak importált alkatrészeket a nemzetközi embargó miatt - közölte kedden Gyenyisz Manturov orosz ipari miniszter hivatala.
A kínai járműgyártó 770 milliárd forintnak megfelelő összegért veszi át a Jabil Circuit ottani tevékenységét, olyan területen erősítve, ahonnan a másik éppen igyekszik kihátrálni.
Kifogástalan képességének adta tanújelét Supra kutya, ahogy hiba nélkül kiszimatolta a busz körüli dohányillatot az éterben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának keresőkutyája a gondosan álcázott csomag mögött leleplezte a csempészcigarettát.
Mexikó gazdasága a második negyedévben 0,8%-os növekedést produkált, ami némileg elmaradt a közgazdászok által előrejelzett 1,0%-os növekedéstől - derül ki a nemzeti statisztikai hivatal által közzétett adatokból.
A Monetáris Tanács nem változtatott a 13 százalékos jegybanki alapkamaton, az viszont csak a döntés után egy órával kezdődő sajtótájékoztatón derült ki, hogy tovább csökkentették a tavaly októbertől irányadó egynapos betéti kamatot. Élő tudósításunkból ezt is megtudhatták.
A konszolidáció után 589 millió forint adózott nyereséget ért el a CIG Pannónia biztosító. Díjbevételei a tavalyi első félévhez képest 43 százalékkal emelkedtek.
Felnőtteket megszégyenítő módon, igazi hősként viselkedett egy mindössze hatéves kisfiú, aki az édesapja életét mentette meg azzal, hogy még időben segítségért telefonált. Miklóst egy hatalmas lódarázs csípte meg, ha pedig a bátor kisfia nem cselekszik időben, a férfi már biztosan nem lenne életben. Csupán 15 percen múlott a családfő élete!
Paul Whelan egykori tengerészgyalogost négy éve tartják fogva Oroszországban: a férfit 2018-ban tartóztatták le kémkedés vádjával. Az amerikaiak ugyan többször kérték már a kiadatását, Oroszország nem hajlandó a fogolycserére, ezért Whelan azóta is börtönben van. A férfi most egy börtönben készült felvételen is feltűnt, hosszú idő óta először.
Egy szűkszavú videóban mondta el Lantos Csaba miniszter, hogy az éves helyett havi szaldóra változik a napelemes rendszerek elszámolása 2024 januártól. Az érintettek dühösek.
Szerencsére napjainkban már egyáltalán nem szükséges egy elegáns ruhához magassarkú, vagy egyéb kényelmetlen cipőt húznunk. Napjaink tornacipő divatjának köszönhetően már nagyon jól kombinálhatók a női sneakerek elegáns ruhadarabokkal is. A kényelmes, sportcipők még sosem voltak annyira divatosak, mint idén. Mutatjuk, hogy melyek a 2023-as év legme
Hamarosan indul a SuperTV2 új valóságshowja, a Power of Love – A szerelem ereje, amelyben tizennégy szereplő – hét lány és hét fiú – keresik majd a párjukat és versenyeznek nemcsak egymásért, hanem a nagy összegű fődíjért is.
Brüsszel várja el a napelemes bruttó elszámolás bevezetését. A brüsszeli rendelkezések a jövő évtől kötelezik a tagállamokat a bruttó elszámolás bevezetésére. A brüsszeli irányelvnek megfelelő hazai szabályozási tervek finomhangolása folyamatban van, a témában további egyeztetések várhatók - írja az Energiaügyi Minisztérium.
Lando Norris hozta szokásos formáját, és nem kertelt mikor a Ferrari monzai ruháját vette szemügyre. Az olasz gyártó a hétvégén ünnepel, ugyanis egy különleges ruházattal (és a hírek szerint festéssel) szeretne adózni az idei Le Mans-i 24 órás versenyen elért történelmi sikernek. A vörösök Antonio Giovinazzival, James Caladóval és Alessandro Pier G
Nem változtatott a monetáris tanács az alapkamat 13 százalékos szintjén a mai kamatdöntő ülésén, tovább szűkítette viszont a kamatfolyosót, amelynek felső széle szerdától 17,5 százalékról 100 bázisponttal, 16,5 százalékra csökken.
A világ legmodernebb technológiájú akkumulátor-újrahasznosító üzemét építi meg a szlovén Andrada-csoport Alsózsolcán, tízmilliárd forintnyi értékével ez minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyarországon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szlovéniában.
Az elmúlt években tapasztalható áremelkedési periódusnak számos oka van: a nemzetközi szállítási láncokon tapasztalható zavarok, az energiaválság, az aszály és az orosz-ukrán háború is többek között. Az infláció hatására a fogyasztók vásárlási kedve pedig egyre inkább alábbhagyott a korrigáló reálbérek ellenére is. Az áremelés elkerülésére a vállal
A várakozásoknak megfelelően 15%-ról 14%-ra mérsékelte irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank - derül ki a friss jegybanki közleményből. Ezzel a monetáris politika negyedik egymást követő alkalommal vágott a tavaly őszi forintkríziskor egekbe emelt irányadó kamatán, és egy lépésre van attól, hogy a ráta a vészkamatemelés előtti szintre süllyedjen.
A világ legmodernebb technológiájú akkumulátor-újrahasznosító üzemét építi meg a szlovén Andrada-csoport Alsózsolcán, tízmilliárd forintnyi értékével ez minden idők legnagyobb szlovén beruházása Magyarországon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szlovéniában.