Több mint 2,9 millióan kapcsolódtak be az atlétikai világbajnokság közvetítéseibe az esemény 9 napja alatt Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közlése szerint. (fotó: MTI) Augusztus 19. és 27. között az M4 Sport és az M4 Sport+ több mint 90 órában foglalkozott az atlétikai világbajnokság eseményeivel – írja az MTVA közlése alapjá
Hajtó Péter győri exfideszes képviselő józanul nyilatkozott a Telexnek. Letenyén azt mondták neki, hogy ennyire gáz és ennyire őszinte beszédet még nem hallottak. Nem akart országos celeb lenni, de részeg fellépésével azért sikerült neki.
A fal túlságosan vékony, és követi a természetes vonalakat, de bányákat, gátakat és egyes esetekben még akár a gízai piramisokat is ki lehet viszont venni akár a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről is.
Júniusban felfüggesztette a munkát Mészáros Lőrinc cége, most újra dolgoznak a Szeged és Röszke közötti vasútvonal felújításán, ami kilométerenként több mint 3 milliárd forintba kerül. A helyszínen azt láttuk, hogy még sok minden hiányzik az induláshoz.
Köztudott, hogy a nők egyre inkább elodázzák a gyermekvállalás időpontját. A jelenség hátterét rengeteg tanulmány próbálta már meg feltérképezni, ugyanakkor meglehetősen kevés kutatás vizsgálta, hogyan vélekednek a témáról a férfiak.
A testdiszmorfiás zavar nem egy szokványos negatív énkép, hanem egy olyan mentális betegség, amelyben az érintett személy azt hiszi, hogy a testében komoly hiba van, és ez szorongáshoz, szégyenérzethez vezet.
Az Orient Star egy nagyon érdekes vállalati kapcsolódás nyertese. Az Orient/Orient Star – Epson – Seiko/Grand Seiko rejtélyes, japán óraipari Bermuda-háromszögében egy külön kis szigeten találjuk az Orient prémium márkáját. …
A Zsungcsiang megyei ligát májusban alapította 20 falu, és már közel 50 ezer néző látogat ki a hétvégente rendezett meccsekre. Az őszinte amatőrök sportszeretete – némi állami segítséggel – országos szenzációvá vált.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke, Szilágyi László, kritizálta az energiaügyi miniszter, Lantos Csaba bejelentését, miszerint a lakossági napelemeknél megszűnik az éves szaldóelszámolás, és sürgette a kormányt, hogy vonja vissza a tervezett módosítást.
Az ember lassan megtanul együtt élni még a legnagyobb megpróbáltatásokkal is, ám arra a szörnyű fájdalomra biztosan nincsen gyógyír, ami most Csehák Károly szívét nyomja: a múlt éjszaka örökre lehunyta a szemét a szerelme, így most teljesen egyedül maradt két és fél éves gyermekükkel.
Májusban robbant a hír, hogy a spanyol partok mentén kardszárnyú delfinek terrorizálják a jachtokat. Több esetben is a parti őrségnek kellett a bajba jutott hajósokat partra vontatni, miután a hatalmas tengeri emlősök mozgásképtelenné tették a vízi járműveket.
Elkeseredett helyiek még a Facebookon is próbálták megmenteni a Vasvárhoz közeli Alsóújlak iskoláját, de a jelek szerint hiába. A faluban egyetlen pedagógus kellett volna, aki az összevont első-negyedik osztályban tanít, de hiába próbálkoztak, senkit sem tudtak odacsábítani. Az iskolát szüneteltetni kell, a gyerekek másik településre járnak majd ta
Talán sosem gondolta volna Körtvélyessy Zsolt, hogy milyen közel van hozzá a boldogság a legnagyobb fájdalma közepette. A színész három éve veszítette el a feleségét, majd fél évre rá az öccsét: mindkét tragédia mélyen megrázta, ám idővel újra meglátta az élet szépségét, rátalált a szerelem. A szíve választottjáról korábban csak annyit mondott, a h
2019-ben a Kaáli Intézet volt az első, amelyet több telephellyel együtt a magyar állam felvásárolt. Azóta Dunamenti REK Reprodukciós Központ néven fut, sőt, az év elején további öt államosított meddőségi centrumot is az intézménybe olvasztottak. Most a legnagyobb meddőségi centrum új ügyvezetőt keres.
Kate Middletonnak jó néhány ruhája van, amelyről ódákat zengett a sajtó - nem is véletlenül. Most összegyűjtöttük a legemlékezetesebb darabjait, amelyeket mi is nagyon szívesen elfogadnánk.
A statisztikák szerint a magyarok körülbelül fele szokott utasbiztosítást kötni külföldi utazása előtt: vannak, akik a fapados repülőjegy foglalásakor bólintanak rá a Wizz Air vagy a Ryanair biztosítási ajánlatára, míg mások inkább a klasszikus utasbiztosításokat preferálják, és például a különféle összehasonlító oldalakon kötnek. A CoverMe digitál
Az egyoldalú, főleg nitrogén és nem megfelelő mennyiségű műtrágyázás tönkretette a magyar termőföldeket, ennek következtében a magyar növénytermesztők egyre alacsonyabb hozammal működnek. "Védjük meg a talajt az utódainknak! Ez vezérelt minket, amikor termékeinket fejlesztettük" – hangsúlyozza id. Bárány László, a Master Good cégcsoport tulajdono
Hol húzódik valójában a határ a szülő szabadságjoga és a gyerek érdeke, szükséglete (jogai) között? Kiről szólnak a "gyerekek érdekeit" zászlajukra tűző szülő- és nagyszülőjogi mozgalmak? Hát, nem a gyerekekről – állítja Dr. Gyurkó Szilvi gyerekjogi szakember.
Júliusban országosan és Budapesten is 1,9-1,9 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek az egy évvel korábbihoz képest. Éves összevetésben pedig 13 és 14 százalékos volt a drágulás a Ksh-ingatlan.com lakbérindex szerint. Az egyetemek és főiskolák tanévkezdése előtti albérletszezonban a kínálat is jelentősen bővült. Július közepén még 11,5 ezer kiadó l
Látványos növekedést ért el a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. 2023 első félévében. A transzformátorok, valamint nagy teljesítményű villamos motorok és generátorok gyártásával, illetve nagyfeszültségű készülékek szervizelésével foglalkozó vállalat az idei évre előirányozott megrendelés-volumen 66 százalékát már az első félévben