Tudja-e, miért fontos a burgonyát trágyázni? No, és melyik az optimális időszak erre? Hogyan célszerű kiválasztani a saját burgonyafajtánkhoz leginkább megfelelő trágyát, és mi van akkor, ha paradicsomtrágyát használunk?
Közúti ellenőrzésnek indult, majd hajsza lett egy rendőri intézkedés vége 2023. augusztus 30-án 23 óra 50 perc körül Budapest III. kerületében, a Bécsi út és Virágosnyereg út kereszteződésénél. A járőrök egy autó vezetőjét akarták ellenőrizni, azonban a sofőr észlelve a rendőröket nagy sebességgel továbbhajtott az Árpád híd irányába. A rendőrök meg
Eltemették Priogozsint, az ukránok jelentése szerint áttörték a Szurovikin-vonalat, közben az EU minden eddiginél több cseppfolyósított földgázt importál Oroszországból. Heti geopolitikai elemzésünk.
Négy, jól összehangoltnak tűnő, szinte egyszerre időzített robbanások rázták meg Svédország több városát csütörtökön. Az összes detonáció társasházi épületekben volt, sajtóhírek szerint a helyi drogbandák egymással történő leszámolásai miatt akarták az épületeket a levegő repíteni.
Meghosszabbították három hónappal Romániában a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) terén korábban piacvezető, de csődeljárás alá vont Euroins kgfb-kötvényeinek érvényességét - erről csütörtöki ülésén fogadott el sürgősségi rendeletet a román kormány.
Számos ponton módosulnak az állami családtámogatások feltételei szeptember 1-tőll. Egyszerűbbé válik az igénylőknek a csok felvétele és az építkezés is – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.
Családtámogatásokra 3300 milliárd forintot szán a kormány 2024-ben - mondta a Pest vármegyei Tökön a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
Az elmúlt évtized rekordösszegű biztosítói kárrendezésével zárul az idei viharszezon: a társaságok közel másfélszer annyit fizettek ki, mint 2021-ben, az eddigi csúcstartó évben, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adataiból.
A mesterséges intelligenciára építő technológia dinamikus terjedése figyelhető meg a futárszolgáltatások körében, ezt jól mutatja, hogy az elmúlt egy évben meredeken nőtt a DODO franchise programjához (DODO Partner) csatlakozó vállalkozások száma. Az okoslogisztikai megoldások alkalmazása révén a DODO futárjai magas minőségű kiszállítással tudják t
Még májusban járt Budapesten az Európai Parlament (EP) Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT), hogy tényfeltáró vizsgálatot folytasson az uniós források felhasználásával, a magyar jogállamisággal kapcsolatban, valamint az elmúlt időszakban a vállalkozói réteg felől érkező diszkriminatív törvénykezéssel panaszokkal kapcsolatban. Az EP-képviselők
Kapitány István a Menedzserszövetség elnöke és Szalay-Berzeviczy Attila a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Jövő Menedzsere Summer Party eseményen, annak érdekében, hogy a hazai gazdasági és üzleti élet az eddigieknél is hatékonyabban tudja támogatni a magyar élsport azon fiatal
Szeptember elsejétől a benzinkutak bruttó négy forinttal fizetnek majd többet a gázolajért, az árnövekedést pedig várhatóan a kiskereskedelmi árakba is beépítik.
A nyári időszakban, országszerte több mint hatszáz, kezelőszemélyzet nélküli étel- és italautomatát élesztettek újra a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek hírére: a korábbi időszakhoz képest a négyszeresére ugrott a visszakapcsolások száma. Többmilliós büntetést és utólagos ellenőrzést is kockáztat az az üzemeltető, aki szabálytalanul
Az Alteo csoport 58,8 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el az idei első fél évben, 55 százalékkal többet a tavalyi azonos időszakhoz képest, adózott eredménye 10 százalékkal, 8,8 milliárd forintra nőtt ugyanebben az időszakban - tette közzé az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Az elmúlt tíz év rekordösszegű biztosítói kárrendezésével zárul az idei viharszezon, a társaságok közel másfélszer annyit fizettek ki, mint 2021-ben, az eddigi csúcstartó évben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Robothadsereget hoz létre az Egyesült Államok, hogy ellensúlyozza Kína túlerejét: szerintük etikusan fog működni az új haderő #hadsereg #katonaság #USA #Kína
A Pentagon is meglovagolja az AI hullámát: több ezer autonóm fegyvert és egy mesterséges intelligenciával működő légi megfigyelőrendszert telepít Washingtonba.
Hollandiában petíciót indítottak annak érdekében, hogy megakadályozzák Wopke Hoekstra holland külügyminiszter kinevezését Frans Timmermans helyére az uniós klímavédelemért felelős biztosi pozícióban. A szervezők a DeGoedeZaak (DGZ) nevű kampányügynökség által közölték az NL Times angol nyelvű holland hírportállal csütörtökön.
Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter bejelentette, hogy ötezer termék ára nem emelkedik és nem is csökken a közeljövőben az üzletekben, és hogy a gyártók és a szupermarketek közötti, általában az év végén kezdődő, 2024-re szóló ártárgyalásokat szeptemberre előrehozzák.
Az elmúlt tíz év rekordösszegű biztosítói kárrendezésével zárul az idei viharszezon, a társaságok közel másfélszer annyit fizettek ki, mint 2021-ben, az eddigi csúcstartó évben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön.
Július végéig ugrásszerűen nőtt az Egyesült Államokból, Dél-Koreából és Kínából érkező turisták száma a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ)
Az elmúlt évek válságai megnehezítették a versenyképességi reformok alakulását Magyarországon, a jegybank négy évvel ezelőtt közzétett 330 versenyképességi javaslatának megvalósulása azonban folytatódott, mostanra a pontok 46 százaléka vált valóra
Franciaország minimálár bevezetését javasolja a repülőjegyekre Európában a szociális és környezetvédelmi dömping elleni küzdelem céljából - mondta Clément Beaune közlekedési miniszter a L,Obs című francia hetilapnak adott interjúban.
A lassuló infláció a tanszerek vásárlásánál is érzékelhető, ugyanakkor az árak még így is 20 százalékkal magasabbak az előző éviekhez képest – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója. Erdélyi Dóra kiemelte: a családok anyagi terheit számos állami támogatás enyhíti, hiszen idén is ingyenes a tankönyv és sokan ré