A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) az elmúlt 17 év televíziós klasszikus reklámozási gyakorlatát tekintette át annak érdekében, hogy a hirdetési piac ezen nem elhanyagolható súlyú szegmensének legfőbb trendjeit meghatározza. Elsősorban a reklámterhelés nagyságára, a reklámbefogadás szokásaira és a hirdetési szektorok erősorrendjének alak
Hatalmas összegeket kap a háború kirobbanása óta Kijev az Egyesült Államoktól, mindez azonban vélhetően eltörpül amellett, amennyit a háború utáni újjáépítésre kell majd fordítaniuk az amerikaiaknak.
Amerikai információk szerint Oroszország és Észak-Korea között egyre intenzívebbek a fegyverkereskedelmi tárgyalások - hangzott el szerdán a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának sajtóbeszélgetésén.
A költségeket a jelzőlámpa nyomta meg, mondta az ötletgazda Camara-Bereczki Ferenc Miklós önkormányzati képviselő, de ma már egy járdasziget kialakítása se két fillér. A jelzőlámpa nélküli zebrát a közlekedési hatóság nem engedte.
A helyiek azt mondják: egyre többször kerülnek velük konfliktusba a migránsok, akik nemcsak rájuk, hanem a határt őrző egyenruhásokra is rendszeresen rátámadnak.
A Joaquin Phoenix főszereplésével készült kosztümös dráma bemutatója az év egyik legnagyobb mozieseménye lesz. Nemrég kiderült: a rendező tarsolyában ott lapul a film még hosszabb, még látványosabb, az egyes mellékkaraktereket árnyaltabban bemutató verziója is.
A Lucasfilm és a The Walt Disney Company bejelentette, hogy a "Star Wars: Ahsoka" első része, a "Mester és tanítványa" volt a legnézettebb tartalom a Disney+-on az elmúlt héten. "Az Ahsoka minden korosztályban a rajongók kedvencévé vált, és csodálatos látni, hogy a saját sorozatában továbbra is nagy visszhangot kelt a nézők körében" – mondta Kath
Kánikulában idén nyáron biztosan nem volt hiány. A nagy meleg hatására a hazai tavak szinte felforrtak, volt olyan település, ahol 29°C-ig hevült a Balaton.
Nagyon népszerű és ismert órákról szoktak homage modelleket gyártani, de most egy ritka, elérhetetlen ereklyét idézett meg a Massena LAB és a Revolution magazin. Homagenak azokat az órákat nevezzük, melyek…
Nem vicc, Ausztriában három fesztiválozó éves országbérletet kaphatott, ha magára tetováltatta a "klímabérlet" szót vagy a népszerűsítő ábrák egyikét. Itt az új agyrém! Francesca Rivafinoli írása.
A kávébabokból és a tealevelekből is hasonló módszerekkel nyerik ki a koffeint, a változó csak az, hogy sima vagy oldószeres vizet, esetleg szuperkritikus szén-dioxidot használnak-e.
Egészen a kezdetek óta szervezte és irányította a háttérből a pártot, Gyöngyösi Márton most a tavalyi ellenzéki bukás egyik főfelelősének kiáltotta ki.
Nagy a baj a hazai élelmiszer-gazdaságban. Mint két évtizede, az EU-csatlakozás után, ömlik be a magyarnál olcsóbb, versenyképesebb import. A gyenge forint, a vágtató infláció, az értékét vesztő fizetések idején a szegényedő vásárlók érthetően az olcsóbbat választják. A hazai feldolgozóktól így egyre kevesebbet rendelnek a láncok, de szerencséjükre
"Minden egyes nap, ami háborúval telik, és minden egyes, Ukrajnába szállított fegyver újabb emberek halálát okozza, és mi ezt szeretnénk megakadályozni" – mondta Szijjártó Péter.
Az 1991-es Rally Világbajnokság szezonjának első felét a Toyota és Carlos Sainz uralta, a második félévben azonban következett a Lancia és Juha Kankkunen feltámadása.
2023. január 1-jétől az átalányadózó egyéni vállalkozók társadalombiztosításijárulék- és szociálishozzájárulásiadó-fizetési kötelezettsége jelentősen átalakult. A tb-járulékot és a szochót nem havonta, hanem negyedévente kell megfizetniük és bevallaniuk. Kétrészes írásunkban ezek számításának egyes speciális kérdéseivel foglalkozunk, konkrét példák
Lakóházakat árasztott el, utakat tett járhatatlanná és százezreknél okozott áramkimaradásokat a Florida állam északi területei fölött áthaladó Idalia hurrikán, amelynek középpontja szerdán helyi idő szerint a déli órákban már Georgia állam felett járt.
Majdnem minden magyar fiatal hallgat zenét bizonyos időközönként, a kedvenc zenei műfajuk pedig a pop – derült ki a 16. BME Egyetemi Napok fesztiválkutatásából. Tízből kilenc válaszadót tesz boldoggá a magyar előadók zenéinek hallgatása, és a kitöltők közül szinte mindenkinek volt már jó koncertélménye. A kedvenc együttesek között szerepel a Carson
Július eleje óta folyamatosan dolgoznak a Balaton adottságaira tervezett négy új hajó összeszerelésén, amelyek a Bahart flottájában szolgálnak. A Bahart négy új hajója júliusban érkezett meg a Balatonra. A két új komp és két új katamarán egy olyan történelmi léptékű műszaki fejlesztés részeként érkezett a magyar tengerre, amelyre a rendszerváltás ó
Bár összességében több a férőhely, mint amennyi igény van rá, a területi egyenlőtlenségek miatt sokan mégis kiszorulnak az önkormányzati intézményekből. Őket eddig havi 40 ezer forinttal támogatta az állam, de ennek egyelőre vége.
Kevés alműfaj tud olyan örömet okozni, mint egy jó rablós film. Pedig a képlet elemei gyakran ismétlődnek: jellemzően összefog egy banda, kidolgoznak egy tervet és végrehajtják a rablást. Mégis imádjuk őket.
"Minden egyes nap, ami háborúval telik, és minden egyes, Ukrajnába szállított fegyver újabb emberek halálát okozza, és mi ezt szeretnénk megakadályozni".