2023. augusztus 31. csütörtök

aug. 31
7:27
Nincs megállás: már százmilliónál is többen látták Tucker Carlson Orbán-interjúját (Magyar Nemzet)
A videó az amerikai újságíró oldalán található tartalmak között is az egyik legnépszerűbb.
aug. 31
7:27
Páncélozott kormányzati változatot kap a 7-es Bmw (Autószektor)
Noha nem vetít pozitív üzenetet, ha egy elnöknek már páncélozott autóval kell közlekednie, de ezt mostantól ellensúlyozhatják a környezetvédelem ígéretével, ugyanis az új páncélozott, azaz Protection névre hallgató 7-es BMW, már i7, azaz teljesen elektromos változatban is elérhető az országvezetők számára. Így már hangtalanul tűrhetik a robbanóanya
aug. 31
7:27
Négykézláb járó család lehet a hiányzó láncszem az ember és a majom közt? (Helló Magyar)
Tudósok szerint a négykézláb járó török család bizonyíték lehet a devolúció, azaz a visszafelé fejlődés létezésére is.
aug. 31
7:27
London egészére kiterjesztették a szennyező autók behajtási díját (Villanyautósok)
Már most kimutathatóak az ULEZ kedvező egészségügyi hatásai.
aug. 31
7:30
Hosszasan gyűjtögették őket - Íme az első vármegyebérletes tapasztalatok (Infostart)
A Volánbusz vonalainak több mint felén vizsgálta a május 1-jétől bevezetett ország- és vármegyebérletek használatát.
aug. 31
7:30
ORFK: Több mint tizenkilencezren érkeztek Ukrajnából szerdán (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 200 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
aug. 31
7:30
Egyre nagyobb a baj: már minden tizedik háziorvosi praxis betöltetlen! (HR Portál)
Jelentős az elöregedés a területen, 2023 februárjában mindössze a háziorvosok 1,4 százaléka volt 35 éves vagy fiatalabb.
aug. 31
7:33
Az FTC új edzője azt szeretné, ha játékosai még őt is meglepnék a meccsek alatt (m4sport.hu)
Martin Albertsen, az FTC-Rail Cargo Hungária nyáron kinevezett dán edzője a női bajnokság kezdete előtt azt mondta, szeretné, ha annyit fejlődnének a játékosai, hogy számára is meglepő döntésekkel rukkolnak ki a meccseken.
aug. 31
7:33
Az exportértékesítések ellenére is csökkent a szójabab ára (Agrofórum)
Amerikában vegyesen zártak a terményárak, de Európában a keddi mínuszokat áremelkedéssel korrigálták a piacon. Chicagóban a búza 0,9 százalékkal, a repce pedig 0,3 százalékkal drágult, miközben a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a
aug. 31
7:33
Tanévnyitó (Magyar Hírlap)
Az ősz közeledtével azonban a határtalanul demokratikus tanár-diák csapatok belefogtak mozgalmuk újraszervezésébe és tervezésébe.
aug. 31
7:33
Közel húszezren érkeztek Ukrajnából szerdán (Demokrata)
A rendőrség 200 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 31
7:33
Szijjártó Péter: "Ma sem fogok engedni a nyomásnak" (Demokrata)
Nagy nyomás várható az Európai Unió informális külügyi tanácsülésén Toledóban.
aug. 31
7:33
Ha érteni akarjuk a világot (Demokrata)
Nemrég három új magyar tagja lett az ICOM múzeumi világszövetség elitjének. Ez a hazai szakma egyértelmű, látványos elismerése.
aug. 31
7:33
Nincs megállás, újabb ukrán katonák kiképzését javasolja az EU (Mandiner)
Borrell szeret nagy számokkal dobálózni, be is jelentette a 40.000 ukrán katona kiképzését.
aug. 31
7:36
Várhatóan megszakad az Ukrajnán keresztüli földgázszállítás, lépett a kormány (ATV)
Egyre nagyobb szükség lesz a Bulgárián keresztüli földgáz-tranzitszállítási kapacitásokra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerda este a Facebook-oldalán, miután telefonon tárgyalt Rumen Radev bolgár elnökkel.
aug. 31
7:39
Népszavazás dönthet a BMW akkugyáráról (autopro)
A lakosság megosztott a BMW bajoroszági gyárával kapcsolatban.
aug. 31
7:39
Testvére jelentette be a megrendítő hírt: meghalt a 31 éves zenész (BorsOnline)
Nagy sztárokkal dolgozott együtt a fiatalon elhunyt zenész.
aug. 31
7:39
Scorsese-sorozat, Buja Buda, Pozsonyi Piknik (Könyves Magazin)
Lassan ráfordulunk az őszre, de az utolsó augusztusi hétvégére még utcai kulturális fesztivált, filmet és esti sétát ajánlunk.
aug. 31
7:39
Pályamunkásokat gázolt halálra egy vonat (Demokrata)
Öt, vágánykarbantartást végző pályamunkást gázolt halálra egy vonat szerda éjjel Milánó és Torinó között, két társuk megsérült a balesetben.
aug. 31
7:39
Kadirov: Teljesítem Putyin parancsait, bár tudom, bármikor meghalhatok (Mandiner)
A csecsen vezető szokatlan nyíltsággal fogalmazott az orosz elnökhöz való viszonyáról.
aug. 31
7:39
Reagált az Országos Kórházi Főigazgatóság – ezért kell bezárni hétvégén a békéscsabai kórház gyermekosztályát (Nyugati Fény)
Inkább ne legyen beteg a gyerek.
aug. 31
7:42
Ideiglenes szakemberhiány miatt kell hétvégenként Békéscsabáról Gyulára szállítani a beteg gyerekeket (444.hu)
De szeptember elsejétől érkezik öt pályakezdő kolléga a Békés Megyei Központi Kórházba.
aug. 31
7:45
Eurót venne? Mutatjuk, mennyibe kerül csütörtök reggel (Menedzsment Fórum)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
aug. 31
7:45
Pénzváltóba indul? Akkor jó, ha ránéz ezekre a számokra (Privátbankár)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
aug. 31
7:45
A testbeszéd-szakértő leleplezte Harry-t: így viselkedik a sussexi herceg, amikor Meghan nincs mellette (Femcafe)
Sarah Hewson, a brit királyi család egyik avatott szakértője nemrégiben elárulta, hogyan változik meg Harry viselkedése, amikor nem kell megfelelnie a felesége által támasztott elvárásoknak.
aug. 31
7:45
A tegnapi erősödés után kis gyengélkedéssel kelt a forint (vg.hu)
.
aug. 31
7:45
Szinte azonnal bontási felszólítást kapott a Szilas-patak fölé épített színes gyaloghíd miatt a Kutyapárt (SzMo)
A ferencvárosi pad után most egy színes híd miatt áll a bál a fővárosban. A Fővárosi Csatornázási Művek szerint az árvízvédelem akadályozása miatt kell mennie a hídnak.
aug. 31
7:45
Döbbenet, hogy mit rejtett a rejtélyes sír (Magyar Hírlap)
Érdekes leletek kerültek elő a szakértők szerint.
aug. 31
7:45
Egy hétre az egész országban leáll az államapparátus (Magyar Nemzet)
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet már hatályba is lépett.
aug. 31
7:45
Prost tudta, hogy ki fog esni, de előtte megpróbálta tönkretenni Senna versenyét (Racing)
A bárányhimlős Mansell, az újabb beugrást visszautasító Brundle és természetesen a sportautós veterán is kellett persze ahhoz, hogy ne nyerjen meg minden futamot a McLaren 1988-ban.
aug. 31
7:45
Felfoghatatlan tragédia történt Nyíregyházánál (naphire.hu)
Halálos baleset történt szerdán nem sokkal éjfél előtt a 36-os számú főút 45-ös kilométerénél, Nyíregyháza közelében; az útszakaszt a rendőrség lezárta
aug. 31
7:47
A Fehér Ház szerint Oroszország fegyvereket vásárolna Észak-Koreától (Magyar Nemzet)
Hírszerzési információk szerint ha létrejön az üzlet, akkor annak keretében Oroszország változatos és nagy mennyiségű hadianyaghoz jut.
aug. 31
7:51
Szente Vajk főszerepet adott a szerelmének, Molnár Andreának – Már több párjával is együtt dolgozott (Blikk)
A színpadon és a magánéletben is összefonódik Molnár Andrea és Szente Vajk sorsa. A profi táncosnő és a színművész a hírek szerint több mint másfél éve alkot egy párt, jóllehet, a magánéletüket diszkréten kezelik, ezért soha nem erősítették meg, hogy együtt vannak.
aug. 31
7:51
Ötmillió méh szabadult ki, amikor kaptárak estek le egy teherautóról Kanadában (444.hu)
Az autósoknak szóltak, hogy húzzák fel az ablakokat.
aug. 31
7:51
Gyorsít az OTP telefonos ügyfélszolgálata (Azenpenzem)
Mostantól már a mobilbankon keresztül, akár biometrikus módon is azonosíthatják magukat az OTP ügyfelei, ha felhívják a bank telefonos contact centerét – jelentette be a pénzintézet. A korábbi azonosítási idő így akár a negyedére is csökkenhet.
aug. 31
7:51
Beindult a mémgyár a Ferrari monzai csapatruhája miatt (Ripost)
Az ikonikus olasz istálló különleges felszereléssel érkezik az Olasz Nagydíjra.
aug. 31
7:51
Közel húszezren érkeztek Ukrajnából tegnap (vg.hu)
.
aug. 31
7:51
Négyszer tért vissza a halálból az ötéves kisfiú: 6 hete maradt a túlélésre (BorsOnline)
A szülők az utolsó pillanatig küzdeni fognak.
aug. 31
7:51
Több pályamunkást gázolt halálra egy vonat Észak-Olaszországban (Magyar Hírlap)
A mozdony üres vagonokat vitt Alessandriából Torinó felé, amikor belerohant a síneken dolgozó munkások csoportjába.
aug. 31
7:51
Több mint százmillióan látták Tucker Carlson Orbán-interjúját (Mandiner)
Kicsit több mint egy nap alatt jött össze ez a szám.
aug. 31
7:54
Új teleszkópos rakodógép érkezik – nem gond a nehéz terep (Agroinform)
A mezőgazdaságban – vállalkozásméretétől függetlenül – egyre nagyobb igény van a sokoldalú és hatékony megoldásokra.
aug. 31
7:54
Nagy változás jön a Balatonnál: könnyebb lesz a közlekedés ebben a városban (ATV)
Egy olyan új csomópont létrehozását tervezik Balatonfüredre, amely a városba autóval érkezők folyamatos átvezetése mellett a gyalogosok biztonságon átkelését is lehetővé teszi a főúton. Egy új vasúti híd tervezésével ugyanis megszüntetik a Balaton utcai szintbeli vasúti útátjárót is. A Germering utcai csomópont terveinek elkészítésére a FŐMTERV Zrt
aug. 31
7:57
Észak-Korea megerősítette a rakétakilövésekről szóló hírt (hirado.hu)
A japán hadsereg azt közölte, hogy az első ballisztikus rakéta mintegy 50 kilométer magasan, 350 kilométert repült, a második pedig ugyancsak 50 kilométer magasan 400 kilométert tett meg.
aug. 31
7:57
Szijjártó Péter az egyre instabilabb globális helyzetre figyelmeztetett az unió toledói ülésén (vg.hu)
Az ukrán konfliktus mellett Afrikában is egyre aggasztóbb a helyzet.
aug. 31
7:57
Nem szeretünk a napi munka miatt ingázni (Márkamonitor)
A hazai munkavállalók munkába járási szokásiról, az ingázással töltött idő mennyiségéről, az ehhez igénybe vett eszközökről, valamint a munkaadók utazási költségekhez való hozzájárulásáról készítette el legújabb kutatását a Profession.hu.   A magyar munkavállalók jellemzően elkerülik az ingázást és ha tehetik, inkább a közelben található munkahelye
aug. 31
7:57
Péntektől tovább emelkednek az üzemanyagárak (Igényesférfi.hu)
Szeptember elsején, pénteken tovább emelkedik a gázolaj nagykereskedelmi ára.
aug. 31
7:57
A missouri börtönökben tilos könyveket küldeni a fogvatartottaknak (Könyves Magazin)
Ez az eljárásrend több mint egy évvel azután jött létre, hogy a Missouri Büntetés-végrehajtási Osztály megtiltotta az embereknek, hogy papírpostát fogadjanak a börtönben. A missouri börtönök rabjai szeptember 25-től nem vehetnek át könyveket és egyéb kiadványokat a barátoktól és a családtagoktól. Az új szabályzat a kábítószerek és egyéb csempészáru
aug. 31
7:57
Sokkal több volt múzsánál: Henriette Negrin, a letagadott divattervező (WMN)
Amikor a férjednek sem hiszik el, hogy nem ő a tervező
aug. 31
7:57
Váratlan változás az időjárásban, megérkezett az időjósok bejelentése a nyár utolsó napjára (Promotions)
Erre jobb, ha mindenki felkészül.
aug. 31
7:57
Mostantól az utasok súlyát is leméri ez a légitársaság (Hamu és Gyémánt)
Dél-Korea legnagyobb légitársasága, a Korean Air nemrég bejelentette, hogy a járatok indulása előtt le fogják mérni az utasok súlyát. A cég biztonsági okokra hivatkozik.

Keresés