2021 februárjában a Pompeji régészeti park munkatársai kivételes felfedezést tettek: egy szinte érintetlen római kori szekeret emeltek ki a földből. Az egyedülálló lelet rengeteg kérdésre adhat választ a járművek fejlődése és azok használatára vonatkozóan, így meg is kezdődtek az ide kapcsolódó vizsgálódások. Két év telt el azóta, és augusztus 6-án
Drágultak múlt hónapban az élelmiszer-alapanyagok a globális piacokon, részben a fekete-tengeri gabonakezdeményezés felbomlása és a rizsre vonatkozó új kereskedelmi korlátozások miatt – jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
Augusztus 2-től lehet jelentkezni Az álommeló második évadába, ugyanis Balogh Levente újra keresi elnöki asszisztensét. A pozíció bruttó 3 millió forintos fizetéssel, felső középkategóriás céges autóval, laptoppal és cafeteriával jár majd. Az RTL nagysikerű üzleti realityje, Az álommeló második évadához érkezett, amelyben Balogh Levente üzletember
Mint arról korábban beszámoltunk Magyarország legnagyobb médiavállalata (MTVA) karrierlehetőséget és piacképes tudást kínál a média vagy a médiatechnológia iránt érdeklődő, diploma előtt álló vagy friss diplomás fiataloknak. A szeptemberben induló ingyenes tehetséggondozó programra meghosszabbított határidővel, augusztus 11-ig lehet jelentkezni. Me
A városi kutaknál jelenleg 625-630 körül mozognak az átlagárak, az autópályák mellett körülbelül 50 forinttal drágábban lehet tankolni, de van, ahol a prémium üzemanyagokhoz már most 700 forintért lehet hozzájutni.
Közösségi helyszínként éled újjá egy négyszáz lakásos lakótelepi tömbház korábban lomtárként használt helyisége az OTP Business Társasházi pályázata segítségével. A szakmai zsűri a közel ezer beérkezett pályázatból választotta ki a legjobbakat, melyek megvalósításához az OTP Bank összesen 30 millió forint vissza nem térítendő támogatással járul hoz
Szemfedőt és fémbikinit viselve, megcsonkított arccal pózol az ellenállás jelképeként a háború kitörése óta először megjelenő ukrán Playboy magazin címlapján a kijevi polgármester tanácsadójának felesége. Irina Bilocerkovec nem sokkal a háború kirobbanása után akartak végezni az oroszok egy merényletben, a támadást szerencsére túlélte, ám az arcán
Nem kis feladat kifundálni egy cég nevét, az alapítók pedig a legkülönfélébb helyekről inspirálódnak. Te kitalálod, honnan kapták a nevüket ezek a világmárkák?
Nem lehet alkalmazni a vámeljárásoknál azokat az „Y” kezdetű igazoláskódokat, amelyeket a mentesített szállításokhoz alakítottak ki, és a mentesség (átmeneti rendelkezés) határideje lejárt.
Ha olyan tökéletes egy televíziókészülék, hogy már ki sem kell mozdulnunk a lakásból, ha a világ bármely pontján a helyszínen akarjuk érezni magunkat, akkor feleslegessé válik az autó. Ezért, ha eladjuk, vehetünk is érte a kanapét varázsszőnyeggé konvertáló tévét. De ha nem így megy, az LG csúcsmodellje akkor is sajátos szabadságot kínál.
Kalle Rovanpera négyből három szakaszt nyert a Finn Rallyn péntek délelőtt és vezeti a versenyt Elfyn Evans és Thierry Neuville előtt. Az M-Sport drámája után Esapekka Lappi szenvedett balesetet.
Ma már korszerű gyógyszeres és pszichoterápiás lehetőségek állnak rendelkezésre, melyek akár teljes értékű életvezetést is lehetővé tehetnek, nélkülözhetetlen azonban a beteg együttműködésének megnyerése, valamint fontos szerep jut a hozzátartozóknak is.
Szeptember 5-től indítja új autóbusz-vezetői tanfolyamait a BKV, amire már B kategóriás jogosítvánnyal is lehet jelentkezni, vagyis ezentúl a tehergépkocsi-jogosítvány megszerzése nélkül is részt lehet venni a képzésen.
Az Erste több tízezer kisvállalkozó számára tette elérhetővé George-ot, így már nekik is könnyen áttekinthetővé vált a pénzügyek intézése. Az érintettek a hagyományos vállalati netbanki felületet várhatóan október végéig elérik, ezt követően kizárólag George-ot használhatják majd – mondta el Bek-Balla László, az Erste digitális csatornák és contact
A véleménycikk szerzője szerint a cseh, lengyel és szlovák utánzói irigykedve figyelik, hogyan sikerült Orbánnak elrabolnia a demokráciát a saját országában.