Egy amerikai cég a NASA által a holdjárók számára tervezett gumiabroncsokat új életre kelti itt a Földön. A terméket földi használatra forgalmazó SMART Tire Company szerint a gumiabroncsok légmentesek, tartósak és soha nem fognak defektet kapni.
Az ember okozta globális felmelegedés következtében a Földön élő öt emberből négy számára melegebb lett a júliusi hónap, és több mint 2 milliárd ember érzi naponta az éghajlatváltozás okozta melegséget.
A Büntető törvénykönyv 381.§ szerint az uzsora bűncselekmény. Általában az uzsorakamat magasabb, mint a piaci kamatlábak és a törvényesen elfogadott kamatlábak. A magas kamatokkal az uzsorakölcsönök általában azokat a (sokszor bajban lévő) kölcsönfelvevőket célozzák meg, akik más forrásokból nem tudnak hitelt kapni (nem hitelképesek a bankoknál), é
A pincér, más néven vendégtéri szakember fogadja és szolgálja ki az éttermekbe, kávézókba vagy egyéb vendéglátó egységekbe látogató embereket. Felveszi a rendelésüket, kérésük szerint ajánlhat ételt vagy italt a számukra. A rendelés felvétele után a kialakított folyamatoknak megfelelően továbbítja a vendégek kéréseit a bár és a konyha felé. Tisztán
Ma hajnalban közzétette második negyedéves gyorsjelentését a Mol. Ahogy arra számítani lehetett, a legfrissebb számok köszönőviszonyban sincsenek azokkal az eredményekkel, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, az elmúlt hónapokban több tekintetben is romlottak a fundamentumok a Mol körül. Az olajcég bár a
A hazai tőkések (venture capitals) 86%-a nem rendelkezik megfelelő HR ismeretekkel és eszközökkel. A humán tőkével kapcsolatos első hazai, átfogó kutatás 22 kockázati tőkebefektető megkérdezésén alapul. A humán erőforrással kapcsolatos szakmai ismeretek - a felülreprezentált pénzügyi és jogi szempontokkal szemben - fájó módon hiányoznak a befektető
Nemcsak Árpa Attila szívét nem tudta meghódítani a fekete szépség, de a várt népszerűséget sem kapta meg a televíziós szerepléstől. Így nem volt más választása, vissza kellett mennie dolgozni…
Minden orosz tisztviselőnek hazai gépkocsit kell használnia - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök az ipari vállalatok vezetőivel csütörtökön megtartott tanácskozásán.
Ki végzi el a gondozási szükséglet vizsgálatát? Mely esetben nyújtható jogosultság nélkül idősotthoni ellátás? Milyen iratok szükségesek a gondozási szükséglet vizsgálatához? Hogyan lehet igényelni az intézményi elhelyezést? Hogyan keletkezik az intézményi jogviszony? Az Emmi ügyfélszolgálati portáljáról származó hasznos információk az idősek ottho
Visszafordíthatatlanok lehetnek a klímaváltozás a Nagy-korallzátonyra gyakorolt hatásai az elkövetkező évtizedekben – derült ki egy, az ausztrál kormány által kiadott jelentésből csütörtökön.
Hajdanán az egyén társadalmi hierarchiában elfoglalt szerepe is kifejeződött egy-egy ünnepélyesebb megszólításban, de a magázódás formulájában - amellett, hogy a másik felé sugárzott tisztelet kinyilvánításának eszköze volt - rejlett egyfajta meghitt romantika is, ami szintúgy kiveszett a világból.
88,8 százalékkal növelte az általános felvételi eljárásban felvett hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara (Szte MGK). Országosan is magasabb a felvettek aránya – mondta el Mikó Edit, dékán.
Az infarktus szó hallatán szinte mindenki a szívet vagy az agyat ellátó verőér elzáródása miatt kialakuló betegségre gondol, azonban ez a folyamat nem csak a fent említett két szervet érintheti.
A vízilabda sportot tíz éve támogató E.ON Hungária Csoport a 2023-as fukuokai vizes világbajnokság előtt nagyszabású szurkolói aktivitást indított, hogy segítsen közvetíteni a szurkolói energiákat, támogató biztatásokat a játékosok felé.„Elképesztő energiákat élhettünk át a világbajnokság alatt, amikor a játékosok egymás rezdüléseiből is olvasva mű
Christopher Nolan Oppenheimer című életrajzi eposzában Robert Downey Jr. formálja meg Lewis Strauss karakterét, aki a címszereplő legnagyobb vetélytársa. Vajon az üzletember a való életben is ugyanolyan taszító figura volt, mint amilyennek Nolan lefestette?
Újra nő a futókedv Magyarországon, a futók száma és a futással töltött idő is növekedett az elmúlt egy évben az Nn Biztosító friss felmérése szerint. A legtöbben azért választják a futást, mert ez a legegyszerűbb módja a testmozgásnak, amely hozzájárul a testi és lelki egészség, a fittség megőrzéséhez. Eközben azonban még egy hobbifutó is súlyos tí
A nyári utazási szezon már javában tart, ami azt jelenti, hogy sokan vonatra szállnak. A legtöbben nem közlekednek rendszeresen vonattal, így nem biztos, hogy ismerik a vonat etikettjét, ami stresszhez, zűrzavarhoz és rengeteg bakihoz vezethet.
Vilmos hercegnek az elmúlt pár évben komoly nehézségekkel kellett szembenéznie, ez pedig sokat változtatott a viselkedésén. Vilmos hercegnek enyhén szólva sem volt könnyű az elmúlt időszak, hiszen az öccse botrányai megrázták a királyi családot, nagymamája elvesztése pedig garantáltan mély nyomot hagyott benne.Egyesek szerint az előbbi nehézségek –
Az Intellel és az Applied Materials Inc.-el összefogva indította el a Schneider Electric úgynevezett Catalyze programját, melynek célja a félvezetőgyártáshoz kapcsolódó ellátási láncok szén-dioxid-kibocsátásának csökkentése. Az új kezdeményezés résztvevői arra ösztönzik a szektor szereplőit, hogy tegyék fenntarthatóbbá tevékenységüket, első lépéské
Egy éve folyamatos fájdalom kínozza Növényi Norbert, aki egy forgatáson olyan szerencsétlenül esett, hogy eltörte a gerincét, és csak kevésen múlt, hogy nem bénult le. Az egykori olimpikon azóta az edzésein sem tud úgy mozogni, mint korábban.
Elszálló energiaárak: energetikai beruházásokkal vészelhető át a nehéz időszak. A kisvállalkozások több mint felének jelentősen nőttek az energiabeszerzési költségei az elmúlt egy évben, a következő esztendőre vonatkozóan pedig 60 százalékuk további áremelkedést prognosztizál – derült ki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) megbízásából ké
A polgármester szerint nem kiirtják a fákat, hanem csak cserélik, mivel új vízelvezetőt, kocsibejárókat és parkolókat kapnak a helyiek. Az önkormányzat jogszabályt is módosított, hogy a védett fákat eltüntethessék.
Több hullámban érkezik eső, zápor, zivatar a hétvégén, a zivatarok környezetében a szél viharossá is fokozódhat - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Megdöbbentő dokumentumok birtokába jutott a Fox News, amelyek szerint orosz vadászgépek egy alkalommal tűzpárbajba keveredtek azonosítatlan légi eszközökkel, és ez kis híján a harmadik világháború kitörését okozta.
Október 1-jétől újra engedélyezik egyes körzetekben a háztartási napelemek hálózati áram visszatáplálását, de 2024 végéig meg kell szüntetni a napelem-moratóriumot az Európai Unióval tett vállalás miatt, mivel az ágazatban sokan veszítették el a munkájukat.