2023. augusztus 4. péntek

aug. 4
10:21
Az egész csak színjáték? Boldog párként mutatkozott a válásukról szóló hírek után Meghan és Harry (Femcafe)
Meghan és Harry körül rengeteg negatív hír keringett mostanság, a pár hónapok óta csak néhányszor mutatkozott nyilvánosan együtt.
aug. 4
10:21
Ralikrossz-Eb – Folytatás a hétvégén Belgiumban négy magyarral a mezőnyben (Magyar Hírlap)
A belgiumi hétvégén szombaton és vasárnap is két-két előfutamot rendeznek.
aug. 4
10:21
Felrobbant Németh Szilárd oldala a dühös emberektől, miután bejelentett valamit a „rezsicsökkentésről” (Nyugati Fény)
Kihúzta a gyufát Németh.
aug. 4
10:21
Megetette az éhes betörőt a 87 éves néni, majd rendőrt hívott (AC News)
A néni filmbe illő dolgot tett, mikor arra ébredt, hogy egy idegen fiatalember késsel a kezében áll az ágya fölött.
aug. 4
10:21
Váratlan fordulat a boltokban: megjöttek a KSH adatai kiskereskedelem helyzetéről (naphire.hu)
Júniusban a kiskereskedelem forgalmának volumene - jelentős bázishatás mellett - a nyers adat szerint 7,8, naptárhatástól megtisztítva 8,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
aug. 4
10:24
Zelenszkij őrjöng, súlyos változásokat ígért (ATV)
Felháborítónak nevezte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azokat a korrupciós gyakorlatokat, amelyeket több sorozóközpontban júliusban tartott vizsgálatok tártak fel, és megígérte, hogy olyan emberekre fogják bízni a feladatot, akik tudják, hogy mi a háború.
aug. 4
10:27
Gyenge belső és külső kereslet miatt szenved a magyar ipar (Piac és Profit)
A várakozásoktól elmaradva, 3,8 százalékkal csökkent az ipari termelés júniusban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal esett vissza. Az első hat hónapban 4,8 százalékkal csökkent az ipari termelés.
aug. 4
10:27
A Helia-D Professional szalonjában a kozmetika találkozik az orvostudománnyal (Glamour)
Imádjuk a forradalmasító innovációkat, az előremutató technikai fejlesztéseket a szépségápolás bármely területén, amelyek közül néhánnyal a Helia-D Professional szalonban lehetőségünk volt személyesen is találkozni.
aug. 4
10:27
A stewardess válaszol: 4 gyakori tévhit a repüléssel kapcsolatban (Hamu és Gyémánt)
Egy légiutas-kísérő eloszlatott számos mítoszt a repüléssel kapcsolatban, többek között azt, hogy mi történik akkor, amikor lehúzzuk a vécét, és hogy az alkohol valóban bódítóbb hatású-e a nagy magasságban.
aug. 4
10:27
Veszélyes ősi kórokozók támadhatnak a felmelegedés miatt (Magyar Hírlap)
Az ősi kórokozók képesek túlélni és fejlődni a modern mikrobiális közösségben.
aug. 4
10:27
Megszólalt a rendőrség a beregsurányi határátkelőnél történt incidens kapcsán (Mandiner)
Azt mondják, nem igaz, amit a tánccsoport vezetője állít.
aug. 4
10:27
Gréczy Zsolt: A Fidesz szavazói is érzik, hogy óriási a baj (Nyugati Fény)
A DK politikusa szerint nem kérdés, hogy megbukik az Orbán-rendszer, csupán az, mikor és hogyan.
aug. 4
10:27
Rekordszámú fehér gólya az idei gyűrűzésen (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az idei fehér gólya gyűrűzési programjában összesen 17 megye 248 településén 443 fészek 1338 fiókája kapott egyedi jelölést. Az 1908 óta megkezdett magyarországi madárgyűrűzés célja, hogy az ornitológusok a madarak egyedi azonosítása révén tanulmányozzák a madarak viselkedését.
aug. 4
10:27
Nem nevezné kimenekítésnek azt, ahogy elhagyta az országot a puccs alatt Nigerben tartózkodó magyar (Telex)
A névtelenségét kérő férfi azt nyilatkozta, békés volt a hangulat, nem találkozott erőszakkal, de a konzuli szolgálat nagyon sokat segített a hazajutásban.
aug. 4
10:30
Fontos vezető búcsúzik a Cititől: 36 év után hagyja ott a nagybankot a befektetési bankár (Portfolio)
36 év után távozik a Citigrouptól Paco Ybarra, a bank befektetési banki vezetője, ami a legjelentősebb vezetői távozás azóta, hogy Jane Fraser több mint két éve lett a vezérigazgató – számol be a hírről a Financial Times.
aug. 4
10:30
Az agrárium lehetőségeiről, a finanszírozási környezet várható változásairól beszélt a banki szakember (Agroinform)
Miben jobb a versenytársam nálam? Lehet-e nyertes a termékem az importtal szemben? Mit tegyek, ha nem tudom megvalósítani a nyertes pályázatomat? Interjú Hollósi Dáviddal.
aug. 4
10:33
Egymást érik a napelemes mérföldkövek, már biztos az idei csúcsdöntés (Infostart)
Az előzetes adatok szerint augusztusra meghaladta a 2000 megawattot a háztartási méretű naperőművek beépített kapacitása. Az ipari létesítményeknél is példátlanul gyors ütemű előrehaladásnak köszönhetően már mostanra megdőlt az éves fotovoltaikus bővülés tavalyi rekordja – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken.
aug. 4
10:33
Augusztusban mesés látványosságok várnak a csillagászat szerelmeseire - ekkor lesz érdemes az eget kémlelni (Femcafe)
Az esztendő nyolcadik hónapja sosem múlik el varázslatos égi csodák nélkül. A csillagászat iránt érdeklődő laikusok már készülődhetnek, ugyanis nem mindennapi élménysorozatban lesz részük.
aug. 4
10:33
Katalin hercegnét porrá alázták egy ízléstelen tréfával, a nyilvánosság előtt szégyenült meg (Promotions)
Ma már senki nem merné megtenni Katalin hercegnével azt a megalázó dolgot, amivel diákmunkás korában pár kollégája nyilvánosan megszégyenítette.
aug. 4
10:33
EM: A napelemes mérföldkövek nyara az idei (Magyar Hírlap)
Már biztos a csúcsdöntés az éves bővülésben.
aug. 4
10:33
Volodimir Zelenszkij felháborodott (Demokrata)
A sorozóközpontok átvilágítása része Ukrajna korrupcióellenes kampányának, amelyet Kijev euroatlanti csatlakozásának érdekében indított.
aug. 4
10:33
Annyit vásároltak a földön talált SZÉP-kártyával, hogy taxit kellett hívniuk (Mandiner)
Az elkövetők több százezer forintot költöttek el egyetlen vásárlással.
aug. 4
10:33
KSH: Júniusban 3,8 százalékkal csökkent az ipari termelés (Telex)
A kiskereskedelmi forgalom is visszaesett, a legnagyobb romlás a benzinkutaknál érzékelhető.
aug. 4
10:33
A végén még kiderül, hogy végre forgattak egy okos magyar realityt (Telex)
Az HBO Maxon induló A híd unortodox módon áll a műfajhoz: nem nyomja fullba a kretént, inkább jó karakterekkel és egyszerű játékmenettel próbálja fenntartani a néző érdeklődését. Az első két rész alapján sikerrel.
aug. 4
10:33
Meghosszabbította az MTVA a jelentkezési határidőt az „utánpótlásnevelőjébe” (Media1)
Egy héttel meghosszabbította a jelentkezési határidőt ingyenes tehetséggondozó programjába a közmédia – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.
aug. 4
10:35
Ilyen sérüléseket okozott a repeszgránát egy orosz katonának (Mandiner)
A felvétel jól érzékelteti, hogy a nem halálos kimenetelű sérülések is milyen komolyak tudnak lenni.
aug. 4
10:36
Richter: erősebb lesz az idei növekedés, de az adózási környezet nem kedvez (Portfolio)
Megemelte idei eredményvárakozását a Richter a ma reggel publikált gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón, árfolyamszűrten 15-20 százalék között növekedhet a bevétel és az eredmény idén - mondta el Orbán Gábor vezérigazgató.
aug. 4
10:36
Sokkoló: vidra támadt rá három nőre, egyiküket kórházba kellett szállítani (ATV)
Egy folyami vidra támadott meg három, a Missouri folyó egyik mellékfolyóján, gumibelsővel úszkáló nőt Cardwell városától nem messze, Montanában, olyan súlyos sebeket okozva, hogy az egyik sebesültet kórházba kellett szállítani - közölték a hatóságok csütörtökön.
aug. 4
10:39
Így magyarázza a bizonyítványt a kormány az ipar ügyében (Menedzsment Fórum)
A mélyponton már túl vagyunk az államtitkár szerint.
aug. 4
10:39
Nagy bajban Joe Biden: ellene vallott egy koronatanú, lefizethette egy ukrán cég (Magyar Hírlap)
Elképesztő méretű botrány van kibontakozóban.
aug. 4
10:39
Egy magyar film is bekerült a torontói filmfesztivál programjába (MMonline)
Bejelentették a világ egyik legrangosabb seregszemléje, a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál programját. A válogatás Discovery szekciójában – egyedüli magyar alkotásként – helyet kapott Moldovai Katalin első nagyjátékfilmje, az Elfogy a levegő. (fotó: Mozinet) A nemzetközi filmekre fókuszáló torontói Discovery program korábban olyan alkotók filmjein
aug. 4
10:39
Nyugdíjpénztárak: máris ledolgozták a veszteséget (Forbes)
Nagyon hamar magukhoz tértek a tavalyi sokkból a nyugdíjpénztárak, a nyár közepére ismét csúcson járnak.
aug. 4
10:42
Itt a zöld-boom a beruházásoknál, finanszírozásnál és az egész üzleti szférában (Portfolio)
Összefort a gazdasági élet és a fenntarthatóság minden területe, nincs finanszírozás a zöld szempontok nélkül, az energiapiac jövőjét is a megújuló energiamegoldások dominálják, az agrárium egyre inkább szakítani kénytelen a hagyományos, eddig megszokott megoldások alkalmazásával, de a közlekedésszervezés, a városok, épületek, ingatlanpiaci folyama
aug. 4
10:44
Majdnem két évtizedes mélypontra zuhant a kínai befektetések mértéke az Egyesült Államokban (Portfolio)
Az Egyesült Államokban kötött kínai ügyletek száma közel két évtizede nem volt ilyen alacsony, ami jelzi, hogy a két ország közötti geopolitikai feszültségek fokozódása negatív hatást gyakorol a határokon átnyúló pénzügyi tevékenységre is - írja a Financial Times.
aug. 4
10:45
MTÜ: biztató a folytatás a nyári szezon első felét nézve is (Infostart)
A főszezon félidejében országosan is jól teljesít a turizmus – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
aug. 4
10:45
Az orosz befolyással riogatja a Nyugatot Niger megbuktatott elnöke (Magyar Hírlap)
Niger szerepe kulcsfontosságú a Száhel-övezetként ismert afrikai régióban.
aug. 4
10:45
Zelenszkij „sokkolónak” nevezte a korrupciót, vizsgálatot ígért (Mandiner)
„Olyan emberekre kell bízni a sorozást, akik megértik Ukrajna védelmének fontosságát” – nyilatkozta az ukrán elnök.
aug. 4
10:45
Három hónapos lett Stohl Lucáék kislánya - először szólalt meg az ATV műsorvezetője (naphire.hu)
Május elején született meg első gyermeke, az ATV Híradó műsorvezetője először a Naphire.hu-nak mesélt a Rózával való életükről.
aug. 4
10:51
Nagyon jó hír Németországból, hozzánk is begyűrűzik a hatása (Piac és Profit)
Júniusban váratlanul nagy mértékben nőttek az ipari megrendelések Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.
aug. 4
10:51
Sokkoló lesifotókon Carmen Electra, mi történt a Baywatch sztárjával? (Promotions)
Carmen Electra szinte felismerhetetlen ezeken a friss lesifotókon.
aug. 4
10:51
Nőttek júniusban a német ipari megrendelések (Növekedés)
Júniusban váratlanul nagy mértékben nőttek az ipari megrendelések Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteki jelentése szerint.
aug. 4
10:51
Brit lap: Európának fel kell készülnie az ukrán segítégnyújtás növelésére, mert Amerika el van foglalva Trump ügyével (Mandiner)
A szerző szerint, ha Trump kerülne hatalomra nem lennének elegendőek a NATO jelenlegi erőfeszítései.
aug. 4
10:51
Kiderült: Hiába járják az örömtáncot Nagy Mártonék, brutálisan bezuhant a magyar ipar (Nyugati Fény)
Az állami hivatal szerint nincs minden rendben.
aug. 4
10:51
Navracsics felpakolta maga mögé az államtitkárát, majd boldogan áttandemeztek a Lánchídon (Telex)
Míg a miniszter elöl inkább a kormányzásra koncentrált, a hátsó ülésen láthatóan remekül szórakoztak.
aug. 4
10:54
Elektromos meghajtású csuklós busz közlekedik a fővárosban a Zöld Busz Programban (Alternatív Energia)
A HUMDA Zrt. Zöld Busz Program Demonstrációs Mintaprojektjében egy újabb elektromos meghajtású busztípust tesztelnek Budapesten. 2023. augusztus 1-től 11-ig az Arrivabus üzemeltetésében közlekedő MAN Lion’s City 18 E típusú 4-ajtós csuklós elektromos autóbuszt próbálhatják ki az utasok a belvárost is átszelő 8E vonalon.
aug. 4
10:54
Lelassult a banki digitális fejlődés Magyarországon - Mutatjuk, hol történt előrelépés (Portfolio)
Tovább javult a hazai bankrendszer digitalizációs fejlettségi szintje, ám a korábbi évekhez képest kisebb előrelépés történt az elmúlt évben, a bankszektor egésze továbbra is közepes fejlettségi szinten ragadt – derül ki az MNB Fintech és Digitalizációs jelentéséből. Az online számlanyitás és az online személyi hitelek már mindenhol elérhetők, vala
aug. 4
10:54
Lassan vége az aratásnak: nem lesz baj a hazai ellátással (ATV)
Az idei nyári aratási munkák a végéhez közelednek. A termés a tavalyi, rendkívül aszályos évhez képest kedvezőbb és bőven fedezi a hazai ellátási igényeket, ugyanakkor elmarad az idei évre vonatkozó előzetes mennyiségi és minőségi várakozásoktól - közölte pénteki közleményében Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesz
aug. 4
10:57
Volodimir Zelenkszij felháborodott és sürgős lépéseket ígért (Infostart)
Felháborítónak nevezte ukrán elnök azokat a korrupciós gyakorlatokat, amelyeket több sorozóközpontban júliusban tartott vizsgálatok tártak fel, és megígérte, hogy olyan emberekre fogják bízni a feladatot, akik tudják, hogy mi a háború.
aug. 4
10:57
Volodimir Zelenszkij felháborítónak nevezte a sorozással kapcsolatos visszaéléseket (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök alapos vizsgálatot ígért az ügyben.
aug. 4
10:57
A közmédia várja a jövő szakembereit (Demokrata)
Egy héttel meghosszabbította a jelentkezési határidőt ingyenes tehetséggondozó programjába a közmédia – közölte az MTVA.

Keresés