Milyen lépésekkel tette Satya Nadella elnök-vezérigazgató újra naggyá a Microsoftot? Mit kell egyáltalán tudni Nadelláról? Portré a világ egyik legfontosabb cégvezetőjéről.
Győr kertvárosi részén egy csendes utcában az ingatlanbefektető szerint családi ház épül, azonban azt állítja: nem tudja, kik költöznek majd be. A helyiek biztosak abban, hogy vendégmunkásoknak épülő munkásszálló lesz, és a nyugalmuknak annyi, ha 40-50-en beköltöznek a kis utca kibővített ingatlanába. Bácsa városrész lehet Győr Hajdúszoboszlója?
Budapesten több elővárosi vasútvonalon nem, vagy csak korlátozottan lehetséges a vonatközlekedés. Az átvonuló vihar miatt fák dőltek a sínekre, felsővezetékek sérültek meg egy-egy szakaszon – közölte a Mávinform szombaton hajnalban.
Erdős Pál több évtizedes geometriai sejtését igazolták az Elkh Rényi-intézet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (Bme) és a Szegedi Tudományegyetem (Szte) matematikusai – tájékoztatta az Szte közkapcsolati igazgatósága az Mti-t. A közlemény szerint Leo Moser osztrák-kanadai matematikus az 1960-as években tette fel azt a geometriai k
Amint beköszönt a turistaszezon az olasz városokban, a világ minden tájáról érkező látogatókat folyamatosan figyelmeztetik a zsebtolvajokra. A magyarok népszerű úti céljainál pedig különösen fontos figyelni a csalókra.
Több magyar innováció is született az építészeti üveg területén – például Losonczi Áron építészmérnök üvegbetonja és Hegedűs Andrea üvegtextilje. Most Deák Zsuzsanna üveg- és kerámiaművész jelentkezett előremutató fejlesztéssel: a szennyezett építészeti üveghulladék és üvegiszap újrahasznosításának technikáját dolgozta ki, a Re-built Glass nevet ka
A reggelinek még annál is nagyobb szerepe lehet az egészségünkre, mint azt eddig gondoltuk. Évtizedek óta köztudott, hogy a reggeli az egyik legfontosabb étkezés. Ezzel a kérdéskörrel már számos vizsgálat foglalkozott, de a barcelonai Globális Egészségügyi Intézet tanulmánya egészen megdöbbentő eredményekre jutott.A több mint 100 000 résztvevőt mag
Éjszaka, otthon lett rosszul. Kapkodta a levegőt, forgott vele a világ, de annyi ereje még volt, hogy telefonon segítséget kérjen. A rohammentő vitte szirénázva kórházba Harangozó Terit. A diagnózis sokkoló volt: hátsófali infarktus és súlyosan károsodott tüdő. Aztán amikor a népszerű énekesnő valamelyest jobban lett, s már bízott a gyógyulásban, k
Mohamed Bazoum az alkotmányos rend helyreállítását sürgette az afrikai országban, miközben Niger szomszédjai katonai beavatkozást terveznek a puccsisták ellen.
Jól teljesít a külföldi vendégforgalom is a nyári főszezonban a Balatonnál, a németajkú és a visegrádi küldőországok turistái közül választották legtöbben pihenésükhöz a külföldi vendégek közül. A vendégéjszakák valamivel több mint negyedét töltik külföldi vendégek a térségben, ők adják a tóparti szálláshelyek bevételeinek közel egyharmadát - közöl
Richard Burton a második világháború utáni időszak egyik legnagyobb brit színésze volt, aki már életében legendává vált. Tehetsége mindenki számára vitathatatlan volt, azonban Elizabeth Taylorhoz fűződő viharos házassága és önpusztító életmódja sem maradt titokban a nyilvánosság előtt.
A törölköző az egyik legfontosabb fürdőszobai kellékünk, edzéseken és a strandon pedig szintén nagy szükségünk lehet rá. De gondoltad volna, hogy ha másnak is kölcsönadod, vagy a pároddal közösen használod, az valójában egyáltalán nem egy kedves vagy romantikus gesztus, hanem egy veszélyes szokás? Bármennyire ártalmatlannak tűnik ugyanis, egészségt
A dm elővigyázatosságból visszahívja polcairól a 04.06.2024. lejárati dátummal rendelkező dmBio málnás puffasztott rizskorongot. Nem zárható ki, hogy a fenti lejárati dátummal rendelkező csomagok megnövekedett aflatoxinszintet tartalmaznak. A termékvisszahívásban érintett termék: dmBio málnás puffasztott rizskorongok, 8 hónapos kortól, 35 g. Lejá
Az, aki állandóan jelen van online és mindig azon görcsöl, hogy a barátai, az ismerősei – vagy éppen vadidegen emberek – mit csinálnak, elfelejt a jelenben lenni és megkeseríti a saját életét. Te ne legyél ilyen! Éld meg a pillanatot és élvezd a JOMO-t! Nem tudod, mi az a JOMO? Akkor ez a cikk neked szól!
Előző cikkünkben áttekintettük a németországi kistermelők helyi termékeinek regionális, közvetlen értékesítésére megoldást jelentő étel-automaták népszerűségét. A hazai lehetőségek megismerése épp ugyanannyira fontos, ezért utánajártunk a magyar viszonyoknak. Segítségünkre Sirály Ferenc, a Magyar Ital és Áruautomata Szövetség elnöke volt.