Az újabb csapadék miatt egyre több víz érkezik a Murán, a Dráván és a Sajón; további vízügyeseket kell átvezényelni – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap kora délután.
Az újabb csapadék miatt egyre több víz érkezik a Murán, a Dráván és a Sajón; további vízügyeseket kell átvezényelni - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vasárnap kora délután. A tájékoztatás szerint országszerte folytatódnak a védekezési munkák, miután az elmúlt órákban is jelentős mennyiségű eső esett a vízgyűjtőkön: 24 órában dolgoz
Pokolira sikeredett a magyar utasok nyaralása, miután hetven perc késéssel indult a péntek esti Ryanair járat Budapestről a horvátországi Zadarba. A rossz időjárási körülmények miatt egy óra körözés után úgy döntöttek, hogy a biztonságosabb Zágrábban szállnak le. Erről azonban a Zadarban várakozó utasokat – akik Budapestre mentek volna ugyanazzal a
Mindenki úgy gondolta, hogy a két herceg igazi baráti viszonyt ápolt egymással egészen pár évvel ezelőttig, amikor is feleségeik miatt alakult ki a feszültség köztük, ám mint kiderült, a remek kapcsolat csak látszat volt…
Több mint 1100 tűzoltót és 14 vízszállító repülőgépet vetettek be a Portugália középső részén, Castelo Branco térségében pusztító erdőtűz leküzdésére. A polgári védelmi hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a forró, szeles időjárás miatt több napig is eltarthat a tűz eloltása.
Charles Leclerc nemrég elmondta, nem örülne annak, ha Carlos Sainz a távozás mellett döntene. A hírek szerint a monacói versenyző már megegyezett a Ferrarival a folytatásról. Aktuális szerződése 2024 végén jár le, ám a hosszabbítás az olaszok szerint megtörtént, és egészen 2029-ig Maranellóhoz kötheti a versenyzőt. 2+3 éves kontraktus mellé 160 mil
Az év első felében stagnált a hazai e-kereskedelem. Csökkenő vásárlószám mellett, a hirdetések kényszerű növelésével és az árak emelésével tudták tartani a tavalyi szintet az e-kereskedők, de ez sem volt elég: az inflációs adatok fényében a helyzet valójában a piac csökkenését tükrözi - mutat rá a Growww Digital e-kereskedelmi trendriportja.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 1,26 százalékkal, 672,22 ponttal emelkedett, 54 012,06 ponton zárt a hét utolsó kereskedési napján. A heti részvénypiaci forgalom 44,48 milliárd forintra nőtt az előző heti 41,61 milliárd forintról, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek.
Egy olaszországi kikötőben egy olyan szuperjachtot szerelhetnek át éppen, amely Vlagyimir Putyin orosz elnöké lehet – írja a Portfolio. A munkálatok annak ellenére zajlanak, hogy a jachtot tavaly lefoglalták az Európai Unió szankciói miatt.
Elfyn Evans 2021 után ismét győzelmet aratott a Finn-ralin, és ezzel életben tartotta esélyeit arra, hogy harcba szálljon az idei világbajnoki címért. A bajnokságot még mindig vezető csapattárs, Kalle Rovanperä drámai borulása után, péntek délután állt az élre Evans, aztán szombaton hét egymás utáni szakaszt nyert meg, és a legközelebbi kihívóját,
Egy magyar munkavállaló éveken át Spanyolországban dolgozott, ott volt biztosítva, majd nemrégiben Magyarországon alkalmazták. Tb-je nincs lepapírozva, hogyan alakul itthoni biztosítása? Olvasói kérdésekre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő jogász válaszolt.
Közel 2 ezer kárbejelentés érkezett augusztus első napjaiban az egyik hazai biztosítótársasághoz. A július utolsó 3 hetét végig kísérő viharok, kisebb-nagyobb jégverések 7 ezer db kárbejelentést eredményeztek. A várható összes kár (júl. 10. - aug 5. között) elérheti a 730 millió forintot. A legtöbb káreseményt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya várm
Torlódások és dugók akadályozzák a közlekedést az M7-esen, a legtöbb esetben megemelkedett menetidővel kell számolni – írja az Index az Útinform alapján.
A Puli Space Technologies Vízszimatolója a tervek szerint jövőre megy a Holdra, hogy a folyamatosan árnyékban lévő kráterekben vizet keressen. Az egyhetes misszió a NASA emberes űrmissziójának készítheti elő a terepet.
A felgyorsult és modern világ egyik nagy előnye, ugyan az, ami egyben a hátránya is. Nagyon gyorsan, nagyon sok új információhoz juthatunk. Ez igaz a bőrápolásra is, ami a TikTok-on már régóta hódító trend, de nem biztos, hogy a jó információk jutnak el hozzánk. Persze számos jó és hasznos információhoz juthatunk a közösségi médiának köszönhetően,
A július 19-én az Egyesült Királyságban, Milton Keynesben kihúzott lottószámokkal valaki 1 millió fontot (nagyjából 451 millió forintot) nyert, egyelőre azonban mégsem jelentkezett érte – írja az Index.
Az biztos, hogy egy egyetemi épület lángolt Donyeckben - az oroszok viszont megint fél Ukrajnát lőtték. Moszkvában egy lelőtt drónnak örültek, a dzsiddai tárgyalásoknak viszont nem. Háborús összefoglaló.
Koncertekkel, színielőadásokkal és összművészeti előadásokkal is várják a közönséget a Pesthidegkúti Művészeti Fesztivál szervezői augusztus 23. és 27. között.
Toto Wolff biciklis kalandja ezúttal sem végződött jól, mivel ismét törés lett az eset vége. A Forma-1-es társadalom nagy része épp a nyaralását tölti. Lando Norris a MotoGP brit fordulójára látogatott ki, George Russell a családjával nyaral, míg Max Verstappen is ‘vízközelben’ tartózkodik. Mindaddig a Mercedes csapatfőnökének hete egy balesettel é