A stadion főépülete és a lelátórész több helyen is beázott, megrongálódott, az első a Kozármisleny elleni mai bajnoki, a születésnapot elhalasztották Kispesten.
Robert Golob szlovén kormányfő szerint az országot történetének legsúlyosabb természeti katasztrófája sújtja, az eddig keletkezett anyagi kár elérheti az 500 millió eurót.
Az Irvine-i Kaliforniai Egyetem kutatói nemrégiben erős bizonyítékot találtak arra, hogy a levegő illatokkal való gazdagítása javítja a kognitív teljesítményt, mivel erősíti a memóriát és a döntéshozatalt érintő neurológiai területek közötti kapcsolatot.
Hogyan lehetséges, hogy a Star Wars hetedik epizódjában, Az ébredő Erőben Kylo Ren ereklyeként őrzi néhai nagyapja, a rettegett Darth Vader sisakját? Úgy tűnik, nyolc évvel a film bemutatója után megérkezett a válasz, melyre mindenki várt.
A tudósokat is megdöbbentette a kardszárnyú delfinek viselkedése. Ez az állat finoman szólva sem szereti egyformán kölykeit és ennek meg is van a következménye.
Margot Robbie elárulta, melyik parfümöt hívta segítségül, hogy teljesen beleélje magát Barbie szerepébe.A nálunk is nagy nézettséget elért Barbie című film főszereplője, Margot Robbie a Teen Vogue-nak adott interjút, melyben arról beszélt, hogyan élte bele magát a karakterbe.„Feldíszítettem a lakókocsimat – ezt most már minden karakter esetében meg
A Bybit kizárólag a Kripto Akadémia olvasóinak szervezte meg azt a különleges promóciót, aminek a nyertese egy GoPro 11 Hero kamerával gazdagodhat. A játékhoz a kripto tőzsde régi és új felhasználói is csatlakozhatnak. A részvételi feltételek a következők: A játék időtartama: 2023.07.24. – 2023.08.13. Regisztrálj a Bybitre. Fontos, hogy a csatlakoz
"Jelen pillanatban a hazai szabad munkaerőforrások kimerültek, ezért mindenképpen szükség van a vendégmunkásokra, hogy a gazdaság működőképes maradjon" - erről a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke beszélt Híradónknak annak kapcsán, hogy gőzerővel zajlik a külföldi munkavállalók toborzása, ráadásul már a szakképzett munkakörök
Eltiltaná Donald Trumpot az ügyészség a nyilvános megszólalástól az ellene legutóbb megindított vádeljárás részleteivel kapcsolatban, a bíró két napot adott a válaszra a volt elnök számára.
Növelte forgalmát és nyereségét a Hugo Boss AG. divatruházati konszern a második negyedévben és az év első felében a cég honlapján szerdán publikált beszámoló szerint.
Nekimentek a Boltnak a hagyományos taxitársaságok, a viszály az Uber-sztorit idézi. Az észtországi központú multi működése azonban megfelel a törvény betűinek.
– Folyamatos az élelmiszerárak esése, a kormány által az év végére prognosztizált egyszámjegyű infláció nagy biztonsággal elérhető – jelentette ki Fónagy János.
A Tesla visszatér Münchenbe az IAA Mobility 2023 rendezvényen. A Tesla Germany a Königsplatzon, azaz a szabadtéren mutatja be az amerikai márka elektromos autóit. Ezt az Automobilwoche kérésére az IAA Mobility megerősítette. Mivel a márka olyan jól ismert, és ritkán vesz részt a vásárokon, a látogatók érdeklődésének megfelelően magasnak kell lennie