Elkezdődött Gyulán az Airbus Helicopters Hungary mellett lévő déli ipari parkban egy újabb fejlesztési szakasz, amelyet több mint 1,3 milliárd forintból valósít meg a Békés vármegyei város - közölte Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) polgármester szerdán az MTI-vel.
Érkezik A konyhafőnök 10. évada, a népszerű műsor augusztus 21-től esténként lesz ismét látható az RTL-en. A versenyzők közül egyvalaki 10 millió forinttal és A Konyhafőnök trófeával távozhat a konyhából. Idén azonban nehezebb dolga lesz a civil versenyző-jelölteknek, mint valaha, ugyanis a 10. évadra rengeteg csavart főzött ki a zsűri, azaz Fördős
A kormány újabb támogatásról határozott, ami a kkv szektor további megerősítését és versenyképességük növelését célozza – jelentette be szerdán a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Az iraki médiahatóság rendeletben kötelezte az arab országban működő médiacégeket, hogy ezentúl a homoszexualitás helyett a szexuális deviancia kifejezést használják.
A hét közepén is kitart a kedvező hangulat a hazai piacokon, a mostani emelkedésből pedig a Richter sem maradt ki. Azt követően pedig, hogy 2021 augusztusa óta nem látott szintre emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama, mondhatni karnyújtásnyira kerültünk az új történelmi csúcstól.
A világpiaci árak csökkenése miatt a tervezett összeg egyharmadába kerülhet a német államnak a lakossági és vállalati fogyasztók gázártámogatása egy számítás szerint.
A Szent István-napi programokra kilátogató vendégek idén is megfizethető áron vásárolhatják meg a kijelölt ételeket és italokat a budapesti rendezvényhelyszíneken - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
Már hat alkalommal kellett kiadni a legmagasabb fokozatú (piros) riasztást zivatarok veszélye miatt. Ez több, mint amennyit egy átlagos évben összesen szoktak.
Odessza a folyamatos orosz rakétatámadások árnyékában is egyre inkább él, az aknaveszély alatt is megy a strandolás, esküvőket tartanak az egykori barikádok helyén. Viszont a gabonaraktárak mellett egyre több kulturális emlék rongálódik meg, ilyen a szétlőtt székesegyház is, amelynek a főbejárata kirepült az úttestre. Helyszíni riport.
Negyvenegy ember meghalt, mert elsüllyedt a hajó, amellyel Olaszországba tartottak Észak-Afrikából - jelentette a túlélők beszámolóira hivatkozva az Ansa olasz hírügynökség szerdán.
A pompeji konyha változatosabb volt, mint gondolnád! Hogy érdemes lenne-e kipróbálni úgy étkezni, mint ők? Ezt döntsd el te! Ami biztos(nak tűnik): pizza már akkor is volt.
Egy biológus és férje összesen 140 kecskével legeltet biztonsági zónákat birtoka köré. Módszerüknek köszönhetően mellőzhetik a gyomirtó szerek használatát, és a kecskék már megmentették őket egy tűzvésztől.
Több pénzt vár az Építési és Közlekedési Minisztérium az agglomerációs buszjáratokért a településektől. Közlésük szerint az emelt díj nincs összefüggésben a vármegye- és országbérletek bevezetésével.
A Gulan tulajdonképp nem más, mint egy cserépben nevelhető gyógyszer. Elég néhány levelét naponta teának, vagy salátába felhasználni, már érezhető a gyógyhatása. Mindemellett dekoratív kúszónövény a szobánkba, a télikertbe, a balkonra, vagy a teraszra.
Emil és a detektívek, A két Lotti, A repülő osztály – ha bárkit megkérnénk ma Magyarországon, hogy soroljon fel néhány Erich Kästner-művet, akkor ezek a címek nagy eséllyel köztük lennének. Az 1974-ben elhunyt német szerzőt itthon ma már főként gyerekkönyvek írójaként tartják számon, de nem volt ez mindig így. Kästner pályáját újságíróként és költő
Ritka kritikus elemzést közölt az amerikai liberális televíziós csatorna az ukrán ellentámadás helyzetéről, és annak esetleges ukrajnai, illetve nemzetközi politikai következményeiről.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kérdőívvel méri fel a Booking.com késedelmes fizetésének hatásait a szálláshely-szolgáltatók körében. Az eddig beérkezett csaknem 6 ezer válasz alapján minden második szolgáltatót érint a fennakadás, leginkább a főként családi vállalkozások által működtetett magán- és egyéb szálláshelyeket – közölte a Magyar Tur
Még soha ennyi vagyont nem kezeltek az önkéntes nyugdíjpénztárak, az egészségpénztárak taglétszáma is nőtt - de sokan maguk helyett a gyerekeikre vagy lakásukra költik a pénzt.
A lehangoltsággal és örömtelenségérzettel járó depresszióról már biztosan mindenki hallott, viszont jóval kevesebben tudják, hogy mit jelent pontosan a mánia szó.
A hét közepén is kitart a kedvező hangulat a hazai piacokon, a mostani emelkedésből pedig a Richter sem maradt ki. Azt követően pedig, hogy 2021 augusztusa óta nem látott szintre emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama, mondhatni karnyújtásnyira kerültünk az új történelmi csúcstól.