Az Ausztrál Űrügynökség (ASA) keddi közleménye szerint látványos villanások borították be az eget Melbourne felett, amit egy Szojuz-2 orosz rakéta darabjai okozhattak, amikor visszatértek a Föld légkörébe.
- Az Ajtósi Dürer sor réme: kb. 5 másodperce piros volt már, mikor jóval 50 km/h óra felett áthajtott az őrült autós a piroson és majdnem telibe találta a szemből balra kanyarodót - írta felháborodottan a portál olvasója. A képre kattintva megnézheti a Budapesti Autósok Közösségének videóját. A videót beküldő hozzátette, a Mercedes nagy kilengése/
A Republikon Intézet legújabb közvélemény-kutatása alapján, ha most vasárnap lenne Magyarországon a parlamenti választás, akkor több ellenzéki párt nem jutna be a parlamentbe. A felmérés szerint az infláció emelkedése, a pedagógusok jogállásáról szóló törvény elfogadása, az árstop kivezetése és a családtámogatási rendszer átalakítása sem ártott meg
A Közlekedő Tömeg és az Iho.hu információira adott MÁV-os és minisztériumi válasz a közlekedési lap szerint „nem cáfolja, ellenben árnyalja” az értesüléseiket.
Az oktató szerint a tanuló édesanyja elérte, hogy fia úgy vizsgázhasson, hogy nem teljesítette az előfeltételeket. A kuratórium ezt nem érezte aggályosnak, az ügy a Fővárosi Törvényszéken folytatódhat.
Romániában egyre több vállalkozás jut bajba az árak emelkedése, a fogyasztás visszaesése, a gazdasági növekedés lassulása, valamint a kilátásba helyezett adóemelések miatt, a felszámolt cégek száma másfél évtizedes csúcsra emelkedett - írta az Agerpres hírügynökség, a Sierra Quadrant felszámoló cég legfrissebb elemzését ismertetve.
A közelmúltban megdöbbentő hír jelent meg az énekessel kapcsolatban. Egy nap arra ébredt, hogy elvesztette, majd rövid időn belül orrcseppek segítségével visszanyerte a hallását. Dr. Augusztinovicz Monika fül-orr-gégész, allergológust, a Fül-orr-gége Központ orvosát arra kértük, segítsen értelmezni, hogy mi állhat az eset hátterében.
Egész Európában, így Magyarországon is elterjedhet az új koronavírus-variáns, az Eris – mondta el az Inforádiónak Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének igazgatója. A szakember úgy látja, nem kizárt, hogy már hazánkban is jelen van az omikron-variáns.
Az AFC Bournemouth helyzete korántsem volt mindig annyira biztató, mint jelenleg. Kerkez csapata másfél évtizede a harmadosztályból is majdnem kiesett, most mégis a Premier League középmezőnyéhez tartozik.
A Közlekedő Tömeg szerdai információi szerint újabb hét vasúti mellékvonal bezárását tervezi az Építészeti és Közlekedési Minisztérium. Az iho.hu közlekedési portál kedden szintén úgy értesült, újabb mellékvonalat zárhatnak be, miután augusztus 1-jétől tíz vonalat már megszüntettek. A minisztérium és a MÁV nem erősítette meg az értesüléseket.
Bosch Rexroth, Continental, Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek, Siemens – csupán néhány a számos vállalatból, melynek képviselőjével találkozhat október 17-én, az autopro.hu és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) közös szervezésű járműipari konferenciáján. Vegye meg kedvezményes Early bird belépőjét szeptember 4-ig!
Mivel a szántóföldek legnagyobb részéről már betakarították az őszi vetésű termést, inkább csak vagyonelemek – épületek, tetők - károsodását jelentették a mezőgazdasági termelők a biztosítók felé az augusztus 4-5-i szélvihar és felhőszakadás után.
Jelentősen nőtt az életvitelszerűen nem lakott ingatlanok száma Budapesten, és vidéken sem sokkal jobb a helyzet – olvasható az Otthon Centrum összesítésében.
Már 40 százalékos pluszban is volt a földgáz ára a holland TTF gáztőzsdén, miután a rekordszinteken lévő európai gázkészletek ellenére ismét aggódni kezdtek a piaci szereplők, ezúttal az LNG szállítással kapcsolatos bizonytalanságok miatt.
Továbbra is emelkedik a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján szerdán.
A közelmúltban a kormány bejelentette, hogy megváltoztat olyan, eddig a kormányzati kommunikáció által kiemelten kezelt szociális jellegű intézkedéseket, mint a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), a Babaváró Hitel, valamint az egyes termékekre vonatkozó ársapkák. Az IDEA Intézet 2023 júliusában végzett felmérésében ezen intézkedésekkel kapcs
Idén nyáron már hatszor kellett kiadni a legmagasabb fokozatú (piros) riasztást zivatarok veszélye miatt, ez pedig önmagában több, mint amennyit egy átlagos évben összesen kiadnak - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző osztályának vezetője az MTI érdeklődésére.
Miután a rajongóknak is feltűntek egy mesterséges intelligenciával generált kép torzulásai, a legnépszerűbb szerepjáték-franchise tulajdonosa ígéretet tett rá, hogy a neki dolgozó művészek tartózkodni fognak az ilyen eszközöktől.
Nem sokkal a vonal leállása előtt százas nagyságrendben szállítottak a síneket alátámasztó vasbeton aljakat az állomásra, ahol a múlt hét óta már csak a vonatpótlóbusz fordul meg.
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás, a három napig tartó munkában több mint 170 kilométeres szakaszon tisztítják meg a határfolyót egyesületek, civilek, önkéntesek; az akciót a határ magyar oldaláról Nógrád és Pest vármegye önkormányzatai, Szlovákiából Besztercebánya és Nyitra megye önkormányzatai támogatják.
Csütörtökön kezdődik a III. Nagy Ipoly-takarítás, a három napig tartó munkában több mint 170 kilométeres szakaszon tisztítják meg a határfolyót egyesületek, civilek, önkéntesek; az akciót a határ magyar oldaláról Nógrád és Pest vármegye önkormányzatai, Szlovákiából Besztercebánya és Nyitra megye önkormányzatai támogatják.
Baune egy aprócska település a Loire völgyében. Mindössze 1600 lakos él itt és persze jönnek a turisták a környékbeli kastélyokat csodálni. De ebben a mesés városkában nincs nyugalom. Az autósok száguldoznak, helyenként a 30-as korlátozás ellenére 100-zal vadulnak. Hát a helyi önkormányzatnál betelt a pohár és igencsak merész megoldást találtak ki
A detroiti zenész a '70-es években felvett két lemezt, de igazán népszerű csak 40 évvel később lett, miután Oscar-díjas dokumentumfilmben dolgozták fel az életét. A Sugar Man szerzője 81 éves volt.
Az Egyesült Államok történetének harmadik legnagyobb, adózás előtt 1,58 milliárd dolláros (558 milliárd forintos) lottónyereményét ütötték meg kedden a Mega Millions lottón, amelyen április 18. óta, vagyis 31 egymást követő húzáson halmozódott az összeg - írja az MTI.
Az amerikai konzervatívok legbefolyásosabb thinktankja haditervet készített a reményeik szerint jövőre érkező republikánus elnöknek. A Project 25 nemcsak nagyobb hatalmat adna az amerikai elnök kezébe, de az összes érdemi környezetvédelmi intézkedést felszámolná.
Több olvasónk is jelezte, hogy Ausztria felfüggesztette az egyedülálló, ingázó szülők családi pótlékát, a külügy szerint folyik az ügyben egyeztetés, és van átmeneti megoldás.