2023. szeptember 12. kedd

szept. 12
11:57
Készülhetnek a vállalatok! Új világot hoz az ESG (Piac és Profit)
Alapjaiban változtathatja meg a cégek – nemcsak a nagyvállalatok, köztük a bankok és biztosítók, hanem a kis- és középvállalkozások (kkv) – működését, hogy a jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik.
szept. 12
11:57
Il Giornale: Giorgia Meloninak az a szándéka, hogy megszilárdítsa a kapcsolatait Orbánnal (Mandiner)
A lap szerint a Fidesz EP-képviselői csoportja a jövőben esetleg bekerülhet a Konzervatívok és Reformerek frakciójába.
szept. 12
11:57
Ezekre a kínai elektromos autókra érdemes lecsapni, ha eljutnak hozzánk (Villanyautósok)
Lesz köztük 1000 km-es hatótávval rendelkező modell is.
szept. 12
12:00
"Büszkék vagyunk" – Orbán Viktor köszönetet mondott a hős magyar barlangi mentőknek (Infostart)
Huszonkilenc tagú magyar csapat vett részt a dél-törökországi Morca-barlangban rekedt amerikai barlangkutató, Mark Dickey ellátásában és felszínre hozatalában.
szept. 12
12:00
Elképesztően rajtolt a visszatérő Géniusz hétfő este (ATV)
Hétfő este visszatért az ATV képernyőjére a Géniusz. Az ATV díjnyertes vetélkedője minden hétfőn közvetlenül az Egyenes beszéd után, este fél 9-kor kezdődik.
szept. 12
12:00
Friss fotón Joshi Bharat ritkán látott lánya: így néz ki most a 28 éves Shila (Femcafe)
A 68 esztendős televíziósnak két gyermeke született. Most kisebbik lányával, Shilával fotózkodott.
szept. 12
12:00
Putyin: Hiba volt tankokat küldeni 1956-ban Budapestre (SzMo)
Az orosz elnök szerint a Szovjetunió politikájának ez a része helytelen volt. A hivatalos új orosz történelemkönyvekben egészen mást írnak a budapesti eseményekről.
szept. 12
12:00
Putyin: A Nyugat lerombolja a globális gazdasági rendszert (Magyar Hírlap)
Úgy véli, nem az átmeneti politikai eseményeket helyezik előtérbe, hanem saját projektjeik előmozdítását.
szept. 12
12:00
A magyar Szövetség szisztematikus változást szeretne elérni Szlovákiában (Demokrata)
Mindenki próbálja a magyar szavazatokat megszerezni. Pandy Péter abszurdnak nevezte, hogy a Szlovák Nemzeti Párt magyar nyelven hirdeti programját.
szept. 12
12:02
Földön kívüli élet nyomaira bukkanhattak (Magyar Hírlap)
A K2–18b nem a sarkon van, de sokat ígér.
szept. 12
12:03
Becsekkolna Brüsszelbe a magyargyűlölő román párt (Mandiner)
Brüsszel lassan csatatérré válik, ahol nem a jobboldal "védelme" lesz az első számú prioritás – fogalmaz a The European Conservative.
szept. 12
12:03
Az éjszakai baglyoknak nagyobb esélyük van a 2-es típusú cukorbetegségre (Telex)
A betegségért csak részben okolhatóak a kialakult rossz szokások.
szept. 12
12:03
Nagyon nehéz helyzetbe került Michael Schumacher felesége, megszólalt egy barát (naphire.hu)
Szerinte Corinnának ez olyan érzés, mintha börtönben lenne.
szept. 12
12:04
Ezerarcú (Magyar Hírlap)
Kétperces. A vadonatúj könyvet mindössze háromszáz forintért adták. J. Károly egy aluljáróban vette, nem a könyvesboltban, mert ott csak papírtasakot kap ennyiért.
szept. 12
12:06
Létszámbővítést tervez a magyarországi cégek harmada (Adózóna)
A növekedési adatok kedvezőtlen alakulása ellenére 2023 utolsó negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 19 százalékuk tervez. Átlag feletti mértékben várható munkaerő-felvétel az alapanyag- és feldolgozóiparban, a pénzügyi és ingatlanpiaci cégeknél, az energetika és közmű, valami
szept. 12
12:06
Musk reagált a kritikákra, és közölte, hogy nem köteles Kijevért harcolni, mert ő csak amerikai állampolgár (Magyar Hírlap)
Azt mondta, hogy bármi történjék is, Amerikáért fog harcolni és meghalni.
szept. 12
12:06
Támogatás kérhető a háziállatok ivartalanítására (Növekedés)
Háromszáz olyan gazdát támogat az Orpheus Állatvédő Egyesület, aki vállalja kisállata, elsősorban kutyája és macskája ivartalanítását.
szept. 12
12:08
Orbán Viktor üzent a törökországi mentésben részt vevő magyar szakembereknek (Magyar Hírlap)
Nem akármilyen szavakkal illette a mentőcsapatot.
szept. 12
12:08
MKT: Top10-es szereplés Pozsonyban! (Növekedés)
Az előkelő 10. helyen végzett a Közgazdasági Diákolimpia pozsonyi nemzetközi döntőjében Madár Gergely, a budapesti Németh László Gimnázium diákja. A kiváló teljesítmény értékét mutatja, hogy a döntőn 14 ország mintegy 70 diákja mérte össze közgazdasági tudását, és a versenyen 18 országból összesen 80 ezer középiskolás diák indult el.
szept. 12
12:09
Véget ért a távmunka aranykora, helyette itt a hibrid munkavégzés (Mandiner)
Van annak valami diszkrét bája, hogy azok a nagy cégek, amelyek megteremtették a távmunka technikai lehetőségét, most szinte mindannyian visszarendelik a dolgozóikat az irodáikba. A távmunkát, bár kissé átalakítva, immár nem lehet begyömöszölni a szőnyeg alá.
szept. 12
12:09
Összekaphatnak a csapatok, ha visszatér az F1-be a Bridgestone? (Racing)
Az újszerűség, a valószínűsíthető irányváltás miatt általában véve üdvözölné az F1-es közvélemény, ha a Bridgestone nyerné a következő abroncsszállítói pályázatot a Pirelli ellenében.
szept. 12
12:10
Lánya esküvőjén gázolta halálra az anyát a luxushotel igazgatója (Magyar Hírlap)
Ráadásul a zebrán történt a tragédia.
szept. 12
12:11
Teljesen hátat fordít az F1-nek a McLaren tesztpilótája (Racing)
Visszaszólt a McLaren vezérigazgatójának, Álex Palou, méghozzá az F1-es kötelezettségeivel kapcsolatban.
szept. 12
12:12
"Büszkék vagyunk" – Orbán Viktor köszönetet mondott a hős magyar barlangi mentőknek (Infostart)
Huszonkilenc tagú magyar csapat vett részt a dél-törökországi Morca-barlangban rekedt amerikai barlangkutató, Mark Dickey ellátásában és felszínre hozatalában.
szept. 12
12:12
Dobozba helyezett újszülöttet hagytak egy buszmegállóban Bezőn (Blikk)
Az újszülött gyermeket egy fadobozban hagyták a buszmegállóban, amire egy arra járó figyelt fel, miután furcsa hangok jöttek ki belőle.
szept. 12
12:12
Jól nyitottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Pluszban kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
szept. 12
12:12
Putyin szerint hiba volt 56-ban tankokkal leverni a magyar forradalmat (444.hu)
Ahogy 68-ban a prágai tavaszt is. "Nem helyes olyasmit tenni a külpolitikában, ami sérti más emberek érdekeit" - mondta, de nem vont le további következtetéseket.
szept. 12
12:12
A dél-koreai régiók több mint feléből eltűnhet a lakosság (Magyar Hírlap)
A halálozások száma már 44 hónapja folyamatosan megelőzi a születések számát.
szept. 12
12:14
Friss információk az új Dél-budai Centrumkórház megépítéséről (Infostart)
Átütemezik a hatalmas egészségügyi projektet, és jelenleg nincs a beruházásnak határideje – közölte a projekt előkészítését irányító Bedros J. Róbert.
szept. 12
12:15
Legyen azonos mindenkinek a 13. havi nyugdíj összege, jön a Nyugdíjszerviz (Piac és Profit)
Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal, egy kihagyhatatlan műsor, amelynek témája előbb-utóbb mindenkit érint.
szept. 12
12:15
Most érkezett: Minden magyarnak üzent az Európai Parlament alelnöke (Nyugati Fény)
Egyetlen fontos mondattal.
szept. 12
12:15
A lazac nem rószaszín – tudtad, hogy hazudnak neked? (egy.hu)
Az élelmiszeripar egyik legnagyobb átverése a rózsaszín legkülönfélébb árnyalataiban tetszelgő lazac esete. Kevesen tudják ugyanis azt a kiábrándító tényt, hogy a tenyésztett lazacok húsa alapvetően fehéres-szürkés színű, és festékanyagtól nyeri el dekoratív színét.
szept. 12
12:15
L.L. Junior fél a sárdobálástól a mai válóperén (AC News)
Ítélet még nem várható a mai válóperes tárgyaláson, de jó esély van rá, hogy a zenész és kislánya édesanyja megegyezik.
szept. 12
12:15
A szociális fóbia nagyon különbözik attól, ha valaki csak szimplán introvertált (Telex)
Egyes kutatások szerint az emberek nagyjából egyharmada vallja magát introvertáltnak, azaz olyan személyiségnek, akit a zajos összejövetelek helyett inkább az egyedüllét tölt fel. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy magányosan töltik az életüket, vagy hogy nem lehetnének sikeres vezetők. A témáról szakértőket kérdeztünk, és az újságíró Jessica Pan
szept. 12
12:18
Mindent a visszaforgó műanyag csomagolás előnyeiről (Alternatív Energia)
A logisztikai és szállítási iparágban a raklapok, konténerek, rekeszek és ládák szerepe létfontosságú az áruk hatékony mozgatásában és tárolásában. A hagyományos fa vagy fém raklapok mellett egyre népszerűbbé válnak a modern műanyag raklapok, különösen a visszaforgó műanyag raklapok, amelyek számos előnnyel járnak. Ebben a cikkben részletesen bemut
szept. 12
12:18
Rengeteg beruházást visszavont a kormányt, de a szuperkórház nem került veszélybe (ATV)
A Magyar Közlönyben jelent meg nemrégiben, hogy az ukrajnai háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében a kormány visszavonta néhány korábbi döntését. Az egyik ilyen visszavont határozat a Dél-budai Centrumkórház (DBC) megközelíthetőségének fejlesztéséről szól, és egyebek mellett két autópálya-lehajtó építé
szept. 12
12:18
Igaz történet a falkavezérről, amit a kedvessége is hozzásegített a diadalhoz (Könyves Magazin)
Igaz történet a falkavezérről, amit a kedvessége is hozzásegített a diadalhoz
szept. 12
12:18
Már a belső munkálatokat kezdik meg az ország egyik legnagyobb turisztikai beruházásában (Magyar Hírlap)
A balatonfüredi BalaPort megaprojekt műszaki átadásának megkezdése 2024 végén várható.
szept. 12
12:18
Egyetértés van a magyar és román agrárminiszterek között (Demokrata)
A tranzitszállításokat engedjük, nem akarunk Ukrajnának ártani, a gazdáink versenyképességét azonban meg kívánjuk őrizni – mondta Nagy István.
szept. 12
12:20
Cormac McCarthy és Valérie Perrin erősítette az augusztust (Könyves Magazin)
A nyári hónapokra általánosan jellemző, hogy ebben az időszakban a szórakoztató irodalmat keresik az olvasók, ezek közül is leginkább a romantikus történetek dominálnak. Ez a tendencia érződik a Bookline augusztusi sikerlistáján, ahol azonban több más műfaj is helyet követelt magának az elmúlt 30 nap legkeresettebb kötetei között. A lista első háro
szept. 12
12:20
Videón, ahogy négy férfi egymásnak esik Oroszlány belvárosában (Magyar Hírlap)
Két ittas férfi belekötött két másik férfiba.
szept. 12
12:21
"A zseniális Kerkez" – így dicséri Premier League-csapata a magyar balhátvédet (Mandiner)
A Bournemouth szerint Kerkez Milos Európa egyik legfényesebb tehetsége.
szept. 12
12:21
Közel ötszáz billió dollárnyi gazdasági kárt okoznak az inváziós fajok (Magyar Mezőgazdaság)
Eddig több mint 37 000 idegenhonos faj megjelenését figyelték meg, melyek az emberi tevékenység által jutottak el olyan régiókba, ahol eredetileg nem voltak jelen, közülük mintegy 3500 faj vált invázióssá új élőhelyén.
szept. 12
12:21
Latvala győzelemre vezette a Rally2-es Toyotát a Hokkaido Rallyn (Racing)
Jari-Matti Latvala igazoltan volt távol az Akropolisz Rallyról, hiszen a japán Hokkaido Rallyn állt rajthoz és nyert is a Rally2-es Toyotával.
szept. 12
12:21
Óriásit robbantott az ATV, elképesztően rajtolt a visszatérő Géniusz (naphire.hu)
Hétfő este visszatért az ATV képernyőjére a Géniusz. A csatorna díjnyertes vetélkedője minden hétfőn közvetlenül az Egyenes beszéd után, este fél 9-kor kezdődik.
szept. 12
12:21
Díjat kapott Pécs városától Kert Attila, az Euronews magyarországi igazgatója (Media1)
Az újságírónak a Várady Ferenc-díjat adományozták szülővárosában.
szept. 12
12:23
Kínai kémgyanú Londonban, áll a bál (Mandiner)
Kínával való kémkedés gyanújával tartóztattak le egy brit parlamenti munkatársat – Rishi Sunak kormányfő meg van döbbenve.
szept. 12
12:24
Szomorú hírt kaptak a fűtési szezon előtt a hazai háztulajdonosok (Infostart)
Az utóbbi időszakban az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek a fakitermelési díjak, és a hazai tűzifaárak legalább az infláció mértékével emelkedtek az elmúlt egy évben.
szept. 12
12:24
Putyin beismerte: hiba volt tankokat küldeni Magyarországra 1956-ban – Ön szerint őszinte a megbánása? Szavazzon! (Blikk)
Hibás politika volt tankokat küldeni 1956-ban Magyarországra és 1968-ban Csehszlovákiába - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Vlagyivosztokban, a Keleti Gazdasági Fórum plenáris ülésén.
szept. 12
12:24
Kolosszus szörnyeteg került elő a Tisza mellékfolyójából, a fotók mindent bizonyítanak (Promotions)
A Bodrogból, a Tisza mellékfolyójából került elő a behemót szörnyeteg Tokaj közelében.

Keresés