Az Apple harcba szállt a magyar rekordinflációval. Az Apple Watch környezettudatosra vette a figurát, az iPhone 15 a tavalyi csúcsmodellek tollaival, és USB-C bemenettel ékeskedik, a Próra pedig pécés játékokat portolnak, olyan erős.
A német szövetségi kormány azt tervezi, hogy az állam tulajdonrészt szerez a tengeralattjáró-gyártás vezető szereplői között számon tartott Thyssen-Krupp Marine Systems (TKMS) társaságban - mondta Boris Pistorius védelmi miniszter kedden.
„A statisztikák alapján kijelenthető, hogy visszatértek a turisták a világjárvány után Budapestre, ezért intenzív nyarat zárt a Főtaxi is, hiszen több mint 60.000 turistával többet szállított a repülőtérről, mint tavaly. Az egyre növekvő igényeket segít kiszolgálni a töretlen népszerűségnek örvendő RobotDiszpécser szolgáltatás is, ami – a fővárosi
A masszázsmedence leginkább akkor tudja kifejteni jótékony hatásait, ha rendszeresen sor kerül a használatára. Szívesen pedig akkor használjuk, ha nemcsak a teljesítményében, hanem a dizájnjában is örömünket leljük. Emiatt kiemelt figyelmet kell fordítani a jakuzzi megjelenésére is az egyéb szempontok mellett. A Caldera Spas masszázsmedencéjét mode
Röpködő dollár- és euró tízezrek – forintban súlyos milliókat jelentenek – és ígéret arra, amire minden beteg vágyik: meggyógyulhat műtét nélkül. Ezt nyújtja a hozzá fordulóknak dr. Váczi Péter, aki a honlapján leírtak szerint felismerte a hagyományos orvoslás korlátait, sőt, a kutatások eredményeinek tanulmányozása után arra jutott, hogy rengeteg
Az Opec kedden publikált havi rendszeres olajpiaci jelentésében nem változtatott idei napi 2,4 millió hordós olajkereslet-növekedési előrejelzésén a 2022-eshez képest.
Tobias Carter azért indította útjára az Unu Mondo projektet, hogy dokumentálja az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó jelenségeket az Északi-sarkvidéken. Az első részben: előkészületek és irány Grönland! Küldetés megkezdveNyitásnak a legnagyobb déli városban, Qaqortoqban barátkoztunk a grönlandiakkal, itt ismerkedtünk meg Erickel, aki vállalta, hogy elk
"Mivel a Qualitas Gimnázium alapítványi fenntartású magánintézmény, pénzügyi és jogi természetű vitáihoz, működtetéséhez a tárcának semmi köze" – így reagált a Belügyminisztérium – mint az oktatásért felelős szaktárca – a soroksári Qualitas Gimnázium ledd délután történt "kilakoltatására".
Közvélemény-kutatások szerint az ukránok mintegy 50%-a támogatná az azonos neműek házasságát. Ennek ellenére az országban még mindig súlyos probléma a homofóbia. A Deutsche Welle riportja.
A Spanyolország északi részén, Asztúria régiójában található községbe egy csodaszép barlangon keresztül tudunk belépni.Nem mindennapi módon térhetünk be a spanyolországi Cuevas del Agua településre. A helyet a Sella folyó hídján átkelve tudjuk megközelíteni, a régészeti szempontból fontos környék viszont nem csak erről a barlangról híres, olvasható
Ma ünnepli 80. születésnapját Lajos Mari, aki generációknak "fogta a kezét" a konyhában szakácskönyvein keresztül. Fogadjátok szeretettel ezt az ízes-illatos beszélgetést hazánk legendás gasztronómiai szerzőjével:
A magyar kormány tovább erősíti az azeri kapcsolatot. A kabinet az örményektől visszafoglalt területek újjáépítésében ígér részvételt, ami Azerbajdzsánnak logisztikailag és szimbolikusan is számíthat. A Mészáros Lőrinc-féle vasútépítő V-Híd is érdekelt lehet egy beruházásban.
Tobias Carter azért indította útjára az Unu Mondo projektet, hogy dokumentálja az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó jelenségeket az Északi-sarkvidéken. Bolygónk északi oldalának változóban van a színe, és ez szó szerint értendő: ahogy a Jeges-tengeren olvad a jég, nagy területek változna fehérről sötétkékre. Ezzel egyidejűleg a szárazföld minden nyáro