A Nipah-vírus a koronavírushoz hasonlóan denevérektől származik, de sokkal puszítóbb annál. Kezdetben viszonylag enyhe tünetekkel jelentkezik, de könnyen belehalhat az, aki elkapja.
Ma már majdnem minden második magyar háztartásban van valamilyen streaming-előfizetés – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb felméréséből. Az adatokból az is látszik, hogy hosszú idő után egyre kevesebb a tévénéző.
A migrén jellegzetes módon gyerekkorban, kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődik, és az öregedés során egyre ritkábban és egyre kisebb intenzitással jelentkezik. A fizikai szenvedés mellett gyakori az iskolai hiányzás és a rendszeres kórházlátogatás, ehhez jön még hozzá az aggódó szülők által kivett táppénz is.
Nagy érdekessége volt szeptember első felében az amerikai részvénypiacnak, hogy a legnagyobb 15 vállalat között átvették a relatív erőt az úgynevezett hagyományos vállalatok a technológiai behemótoktól. Ennek a sztorinak két aktív részese a Visa és a Mastercard, amely részvények életük csúcsára tudtak emelkedni a múlt héten. Mindeközben a két nyárr
A magyarok 53 százaléka számít még idén ősszel nagyobb extra kiadásra. A háztartások pénzügyeit a fűtési szezonra való felkészülés mellett a magasabb fizetéssel kecsegtető munkahelyváltási tervek határozzák meg, mely a 30 év alatti dolgozó generáció közel egyharmadát foglalkoztatja derült ki a Cofidis Hitel Monitor friss reprezentatív kutatásából.
A környezetbarát, megújuló erőforrások az energiaszükséglet egyre nagyobb hányadát nyújtják, villamosenergia-termelésünknek pedig mintegy ötödét biztosítják. A legutóbbi, 2022. évi népszámlálás adatai szerint 179 ezer hazai lakáshoz tartoznak napelemek (és további több mint 40 ezer lakásban van folyamatban a telepítésük), valamint az újabb építésű
Jól halad stratégiai céljai megvalósításával az AutoWallis, négy rekordév után 2024-ben magasabb értékesítési és eredményszámokat tűzhet ki maga elé az autós társaság.
Egyszerűen nem lehet betelni Katalin hercegné megjelenésével. Stílusérzéke és eleganciája páratlan, és minden alkalommal elbűvöl minket legújabb szettjével. Ezúttal egy lélegzetelállító nadrágkosztumöt visel, amely láttán elakadt a lélegzetünk.
A tengerparti esküvőkről elsőre általában valamilyen távoli úti cél ugrik be mindenkinek, mint például Bali, Bora Bora, a Maldív- vagy a Seychelle-szigetek. Nem kell azonban ilyen messzire menni, és egy vagyont elkölteni, ha egy pár álomesküvőre vágyik.
Az 53 éves férfinél házkutatást tartottak. Szerinte az amerikai nagykövet szexuális orientációja közismert, nyíltan vállalt, így semmilyen ezzel kapcsolatos zsarolási potenciál nem volt az üzenetében.
A Sugar Design Cukrászda feketeribizlis-tonkababos-feketeszezámos süteménye lett idén Budapest desszertje, amely először az Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolható meg péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.
A magyarok 53 százaléka számít még idén ősszel nagyobb extra kiadásra. A háztartások pénzügyeit a fűtési szezonra való felkészülés mellett a magasabb fizetéssel kecsegtető munkahelyváltási tervek határozzák meg, mely a 30 év alatti dolgozó generáció közel egyharmadát foglalkoztatja – derült ki a Cofidis Hitel Monitor friss reprezentatív kutatásából
A vagányság és a munka ritkán találkozik, azonban vannak olyan véletlen, és persze boldog egybeesések, amikor egy munkaeszköz bizony tud tetszetős és divatos is lenni. Hiszen fontos, hogy egy munkaeszközzel nagyobb kedvünk legyen dolgozni, a Suzuki Jimny pedig kiváló példát mutat erre a kivételes esetre.
Folytatjuk a fejlesztéseinket, szeretnénk a jegyeladásainkat – elsősorban a bérletek terén – tovább növelni. Mi bizakodók vagyunk – mondja Kádár Tamás a legnagyobb hazai fesztivál jövőjével kapcsolatban. A Sziget CEO-ja azt sem rejti véka alá, hogy ha szigorúan a pénzügyi eredményeket nézzük, akkor nem ez lesz a legsikeresebb évük, aminek az egyik
"Ne felejtsük, hogy a háborúért Oroszország a felelős. És az orosz elnök az, aki bármikor, egyetlen szóval véget vethet neki" – hangoztatta az ENSZ-ben a német elnök.
Amikor ékszert, fülbevalót választasz biztos neked is szempont, hogy az legyen könnyű, fülbevaló esetében ne húzza le a füledet, érzetre olyan legyen, minta ha nem is viselnél semmi, legyen egyedi és passzoljon a személyiségedhez. Ilyen ékszereket találsz a PEARLY-nél, sőt, arra is van lehetőséged, hogy saját magadnak készítsd el álmaid fülbevalójá
Azerbajdzsán megtámadta a főként örmények lakta Hegyi-Karabahot, hogy visszaszerezze egykori területét. Az akció teljesen átrendezi a kaukázusi erőviszonyokat.