Bátonyterenye első nyilvános illemhelye készül Bátonyterenyén, a kisterenyei városrészen a csentei ABC-vel szemben – adta hírül közösségi oldalán Nagy-Majdon József polgármester.
Több mint 420 millió forintot érő kriptovalutát foglaltak le a NAV nyomozói egy hárommilliárd forint adót eltitkoló bűnszervezettől, amely okostelefonokkal, tabletekkel, napelemekkel és egyéb elektronikai eszközökkel kereskedett – közölte a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága szerdán az MTI-vel.
A Jysk forgalma az augusztus végén zárult 2022/23-as pénzügyi évben 6,3 százalékkal nőtt, és elérte a 38,5 milliárd dán koronát (5,2 milliárd euró), ami új rekord a globális lakberendezési vállalat számára, ez idő alatt a vásárlók száma a 48 országban található több mint 3300 áruházban 1,2 millióval nőtt - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A közvélemény egyre biztosabb abban, hogy a Fed - a történelmében gyakorlatilag először - sikeresen lemenedzseli az úgynevezett puha landolást, azaz recesszió nélkül sikerül visszaterelnie az inflációt a célhoz. Pedig a betonstabilnak látszó vélekedés több ponton is billeg: egyáltalán nem biztos még, hogy a gazdaság ereje tartós lesz, ha pedig mégi
"A háborúnak akkor lesz vége, ha Oroszország és az USA tárgyalóasztalhoz ül, lokális konfliktusra leszűkíteni mindezt, nagyon nagy hiba" – fogalmazott a politikus.
Kováts Adél számára 2021 volt az egyik legnehezebb év. A színésznőnek számos csapással kellett megküzdenie: édesanyja elhunyt, lánya pedig életveszélyes állapotban került kórházba. Most őszintén mesélt erről az időszakról.
A fiatalok pénzügyi viselkedésén már látszik, miről fog szólni a bankolás a következő évtizedekben, ám miközben a pénzügyi intézményeknek már a mesterséges intelligencia, a hierperszonalizáció és a blokklánc hasznosításán kellene dolgozniuk, a szabályozói elvárások a mindennapokban szorongatják őket. A Future of Finance 2023 konferencia vezérigazga
Az általános gazdasági nehézségek kedvezőtlen fordulatot hoztak az építőipar pénzügyi helyzetében. Az ágazat lendülete megtört; az előző évekre jellemző likviditás már a múlté. Kivárás és óvatosság jellemzi a piacot, a kifizetetlen számlák és lánctartozások pedig egyre nagyobb gondot okoznak a szektorban.
A kérdés furcsának tűnhet, azonban ha a téma mélyére ásunk, hamar kiderül majd, hogy bizony akadnak esetek, amikor egy nem megfelelően átgondolt ültetés után a fa gyökerei belenőnek a ház csatornarendszerébe, felnyomják a gondosan lerakott térkövet, vagy felpúposodik tőle a ház előtti járda.
A legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók, állami döntéshozók és kulcsszereplők, vidéki klinikák és rendelők, beszállítók, biztosítók, egészségpénztárak, tanácsadók, ügyvédek, digitális szakemberek, kutatók - a hazai egészségügy minden szegmense, a privát egészségügyet körülvevő ökoszisztéma jelen volt minden korábbinál nagyobb számban a szeptemb
Cégek százai hagyták el az országot a háború kitörése óta, de vannak, amelyek kivételt jelentenek - ezek a vállalatok általában pénzügyi és humanitárius okokkal magyarázzák mindezt. Sokszor azonban maga a távozás is igen nehézkes, az orosz kormány pedig nem könnyíti meg a dolgot.
A Bajnokok Ligája szerdai játéknapja sok remek meccse mellett egy igazi slágermérkőzést is tartogat: a Bayern München a Manchester Unitedet fogadja. A "bőrnadrágosok" minden szezonban az esélyesek között vannak, a vendégcsapat pedig bizonyítani szeretné, hogy ismét helye van a legjobbak szűk körében. A mérkőzést az M4 Sport közvetíti 21 órától.
Egy éve várunk a brit királyi családról szóló sorozat novemberben érkező hatodik és egyben utolsó évadára, összegyűjtöttük, mit tudunk róla eddig.A Netflixen 2016 őszén debütáló A Korona a világ minden tájáról nézők millióit ültette a képernyő elé – beleértve magát a királyi családot is – kritikákat, vitákat és dicséreteket is egyaránt begyűjtve. M
Nagy-Britannia nyugati csücskében, Walesben pattanásig feszítette a húrt a regionális önkormányzat újabb húzása: ahol csak lehet, 20 mérföld, azaz körülbelül 30 km/órás sebességkorlátozást vezetett be.