2023. szeptember 3. vasárnap

szept. 3
18:26
Leclerc az ádáz Ferrari-csatáról: Mindig ilyennek kéne lennie a versenyzésnek! (m4sport.hu)
Egyetlen manőverét sem kifogásolta Charles Leclerc a szívósan védekező Carlos Sainznak, mivel tudja, ő is feszegette a határokat a monzai hajrában. A monacói szerint a versenyzés legjavát láthattuk tőlük.
szept. 3
18:30
Több autó rohant egymásba, teljes útzár, nagy torlódás az M3-ason (Infostart)
Kilométereken át torlódnak az autók.
szept. 3
18:30
Vége: 4 év után válik a hollywoodi álompár, mindenkit megdöbbentettek a hirtelen lépéssel – Vajon mi állhat a háttérben? (Femcafe)
Úgy tűnt, minden rendben köztük, habár az elmúlt időszakban voltak arra utaló jelek, hogy talán mégsem olyan tündérmese az életük, mint azt sokan hitték.
szept. 3
18:30
Őrizetbe vették Cipruson Beni Stejnmec izraeli iparmágnást (vg.hu)
Az elfogatóparancs alapján már több európai országban őrizetbe vétel fenyegette, de a bíróság nem hagyta jóvá a letartóztatását.
szept. 3
18:30
Ismét lecsap az ítéletidő: kiadták a riasztást heves zivatarokra és jégesőre is (BorsOnline)
Ebben nem lesz köszönet.
szept. 3
18:30
F1: halálos baleset az Olasz Nagydíjon – a rajt után történt akkori karamboltól még ma is kirázza az embert a hideg (Promotions)
Az Olasz Nagydíjat most Max Versteppen nyerte, de az Olasz Nagydíjnak sötét múltja is van, ami most fel tudja kavarni a forma-1 rajongóit.
szept. 3
18:30
Simicskó István: fontos a lelkünk és a hitünk ápolása (Demokrata)
A lélek és a hit megőrzéséről, ápolásának fontosságáról beszélt a KDNP frakcióvezetője Timáron.
szept. 3
18:30
Másodfokú riasztás lépett életbe: Veszélyes viharok közelednek (Nyugati Fény)
Fel kell készülni.
szept. 3
18:30
Leclerc az öldöklő Ferrari-csatáról: Mindkettőnknek sokat jelentett volna a monzai dobogó (Racing)
Charles Leclerc és Carlos Sainz szerint nem volt semmi kivetnivaló az Olasz Nagydíj utolsó öt körében a harmadik hely megszerzéséért lefolytatott csatájukban, még ha tudják is, hogy a Ferrari csapattagjai és rajongói számára feszült pillanatokat okoztak vele.
szept. 3
18:36
Ismét lecsap az ítéletidő: kiadták a riasztást heves zivatarokra és jégesőre is (BorsOnline)
Ebben nem lesz köszönet.
szept. 3
18:36
Így verte el a jégeső a fél országot (SzMo)
Az ország keleti felére első, illetve másodfokú figyelmeztetést adtak ki a zivatarok miatt vasárnapra. Délután meg is érkeztek.
szept. 3
18:36
Szegeden már az utcán is szembejön az óriás ázsiai imádkozó sáska (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 3
18:36
Szilágyi Péter: Ragaszkodnunk kell az anyaföldünkhöz (Magyar Nemzet)
Madéfalván járt a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
szept. 3
18:38
Migránsok késeltek egy kocsmában (Magyar Nemzet)
Sérüléseket okoztak a támadók, drogra és fegyverekre is bukkantak a környéken.
szept. 3
18:40
Mesés táncok, táncos mesék (Magyar Nemzet)
Öt társulat lép színpadra a Pécsi nemzetközi tánctalálkozó négy napja alatt.
szept. 3
18:42
Tóth Anditól Takács Zsuzskáig máris ünnepi lázban égnek a hazai sztárok (Metropol)
Van, aki már azt számolgatja, hány nap van karácsonyig.
szept. 3
18:42
Nascar: „Nem ti fizetitek a számláimat” – Wallace visszaszólt az őt kritizáló Kyle Pettynek (USAracing)
Néhány nappal ezelőtt Kyle Petty élesen kritizálta Bubba Wallace-t és Ty Gibbst, mivel nem voltak...
szept. 3
18:42
Búcsúztak a címvédő spanyolok, kikaptak az amerikaiak a kosárvébén (m4sport.hu)
A címvédő spanyol válogatott nem jutott nyolc közé a Távol-Keleten zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon.
szept. 3
18:42
Megtiltották a magyar himnusz használatát egy munkácsi évnyitón, a külügyminisztérium reagált (SzMo)
A külügyi szóvivő szerint Magyarország így nem tudja támogatni az ukránok EU-csatlakozását. Az iskola szerint az új igazgató célja az iskola ukránosítása.
szept. 3
18:42
Az elektronikus vízum felpörgette a turizmust Oroszországban (Spabook)
Úgy tűnik, hogy az augusztus elsején bevezetett új elektronikus vízumrendszernek köszönhetően július hónaphoz képest 25%-kal, a tavalyi év azonos időszakához képest pedig 40%-kal emelkedett a külföldi turisták szállásfoglalása Oroszországban. A…
szept. 3
18:42
Emberéletet követelt az amerikai fesztivál (Magyar Nemzet)
A hatalmas esőzések miatt rengetegen ragadtak a Burning Man fesztiválnak helyet adó Black Rock sivatagban.
szept. 3
18:42
Szép mese tanulságokkal (Magyar Nemzet)
Az élet, az ember, a lélek nagy ismerője írta ezt a történetet, és sehol nem tévedett.
szept. 3
18:42
Nascar: „Nem ti fizetitek a számláimat” – Wallace visszaszólt az őt kritizáló Kyle Pettynek (Racing)
Néhány nappal ezelőtt Kyle Petty élesen kritizálta Bubba Wallace-t és Ty Gibbst, mivel nem voltak...
szept. 3
18:42
A kisfiát akarta levideózni, de egy meteorhullást is sikerült megörökítenie (Telex)
A jelenséget szeptember 2-án éjszaka, a törökországi Erzurum városában rögzítették.
szept. 3
18:44
"Nem volt idő tökölni" – a büszke apa így élte meg Szoboszlai első liverpooli gólját (Magyar Nemzet)
A meghatódott Szoboszlai Zsolt azt is elárulta, hogy minden meccsen fütyül a fiának az Anfield Roadon.
szept. 3
18:46
Orosz külügyi szóvivő: A dollármentesítés nem cél, hanem valóság (Magyar Nemzet)
Marija Zaharova szerint a Brics célja "egyfajta pénzügyi garanciarendszer kialakítása, hogy ne váljanak még egyszer az amerikai válságok áldozatává".
szept. 3
18:48
Stratégiai hibát emleget Oroszországgal kapcsolatban az örmény kormányfő (Infostart)
Stratégiai hiba volt Örményországnak az a politikája, amellyel kizárólag Oroszországra támaszkodott biztonságának szavatolásában - jelentette ki Nikol Pasinján örmény miniszterelnök a La Repubblica című olasz lapnak adott, vasárnap megjelent interjújában, amelyből a Reuters hírügynökség idézett.
szept. 3
18:48
Egy brit kórházban beszakadhat az emelet a túlsúlyos betegek alatt, ezért csak a földszinten lehet ellátni őket (ATV)
Egy brit kórházban nem merik az emeleten ellátni a túlsúlyos betegeket, mert az orvosok attól tartanak, hogy beszakad a padló. Ennek nem az az oka, hogy a betegek nagyon kövérek, hanem az épület van ennyire rossz állapotban.
szept. 3
18:48
A BeReal tényleg egy kevésbé káros közösségi oldal? Kiderült, hogy nem! (Ripost)
Kiderült, a BeReal is olyan káros lehet, mint a többi app.
szept. 3
18:48
Szoboszlai Dominik: Alig várom, hogy jöjjön a többi! (m4sport.hu)
Egy kis szerencse is kellett hozzá – véli első liverpooli góljáról a vezető találatot szerző Szoboszlai Dominik, aki csapata egyik legjobbja volt az Aston Villa elleni vasárnapi bajnokin.
szept. 3
18:48
Ismét győzött Verstappen - Megdönthetetlennek tűnő rekordot állított fel (HírTV)
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, s ezzel új rekordot állított fel, ő lett ugyanis az első pilóta, aki egy F1-es idényen belül sorozatban 10 futamgyőzelmet aratott.
szept. 3
18:48
Pénz, foci, Apple TV: Lionel Messi és az MLS új korszaka Amerikában (vg.hu)
Lionel Messi nemcsak évi 50-60 millió dollárt keres az Inter Miami csapatában, de részesedést is kap a meccsközvetítési jogokból. Miképpen hat ez a szerződés az MLS-re, a sportra és persze az iPhone-eladásokra?
szept. 3
18:48
Demcsák Zsuzsa sejtelmes fotót posztolt: így érzi magát a válás után (BorsOnline)
A műsorvezető pár nappal ezelőtt jelentette be, hogy hivatalosan is elvált az indiai származású férjétől, Krishantól. Demcsák Zsuzsa most egy friss posztban üzent a világnak: kész az új életére.
szept. 3
18:48
Ezek a csillagjegyek lesznek a szeptember mázlistái: te közöttük vagy? (Life)
Nem kényeztetnek minket a bolygók szeptemberben. A Merkúr, ami többek között a kommunikció, az utazás és az információáramlás planétája szeptember közepéig hátrafelé tartó mozgást végez az égen, ami az érintett területeken zűrzavarokhoz és káoszhoz vezethet. Elit Chelsea asztrológus elárulta, melyik négy jegy lesz az, aki a hátráltató tényezők elle
szept. 3
18:48
Szimbolikus gesztusokon túl érezhető segítséget kaphatnak a pedagógusok (Magyar Nemzet)
Pozitívan fogadják a pedagógusok a nemrég meghirdetett ösztöndíj-lehetőséget, ösztönzően hat a munkájukra, hogy anyagi megbecsülést is kaphatnak.
szept. 3
18:48
Novák Katalin: hálásak lehetünk azért, mert békében kezdődhet az új tanév (Demokrata)
A jó iskola csak a tanár-szülő-gyermek harmonikus hármasával lehet teljes, mondta Novák Katalin.
szept. 3
18:48
Annyira ronda, hogy már cuki! Divat a kopasz kedvenc (Magyar Mezőgazdaság)
Sokszor halljuk, annyira ronda, hogy már cuki, amikor valaki meglát egy kopasz állatot. Először rondának, csúnyácskának látjuk, de ahogy egyre csak nézzük azt a kopasz kis állatot, inkább elmosolyodunk, hogy milyen „cuki”!
szept. 3
18:50
Első liverpooli gólja után Szoboszlai kulisszatitkot árult el Szalah sorsáról (Magyar Nemzet)
A magyar középpályás Gera Zoltán óta az első magyar gólt lőtte a Premier League-ben.
szept. 3
18:52
Újabb autóipari beruházást jelentett be Szijjártó Péter (Magyar Nemzet)
A húszmilliárd forintos beruházás Miskolcon valósul meg.
szept. 3
18:54
Arab országokból is érkeznek vadászok Magyarországra, hogy ezt a vadat leterítsék (Agroinform)
Augusztus 15-én kezdődött és január 31-ig tart a tőkés réce vadászati idénye, ami egyes szakmabeliek szerint a jövő apróvad-vadászata lehet.
szept. 3
18:54
Veszélyes zivatarok közelednek (Magyar Nemzet)
Jégeső és erős szél zárhatja a hétvégét.
szept. 3
18:54
A világon először, digitális útlevéllel utazhatnak a finnek (Magyar Nemzet)
A finn hatóságok az újítás kapcsán hangsúlyozták: zökkenőmentes és gyors határátlépést tesz lehetővé a biztonság veszélyeztetése nélkül.
szept. 3
18:54
Halálos sztrádabaleset, teljes útzár, hét kilométeres torlódás a délutáni csúcsban (Autószektor)
Frissítés: A torlódás meghaladta a 10 kilométert. Aki teheti a 90-es jelű Nagyfüged/Ludas és az 58-as jelű Hatvan-kelet csomópontok között a 3-as főúton kerülhet - írta fél hét után az Útinform. Korábban írtuk: Öt autó ütközött össze az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Gyöngyös térségében vasárnap délután, az érintett szakaszt teljes sz
szept. 3
19:00
Az örmény kormányfő szerint az országnak nem csak Oroszországra kellett volna támaszkodnia a biztonsága érdekében (ATV)
Stratégiai hiba volt Örményországnak az a politikája, amellyel kizárólag Oroszországra támaszkodott biztonságának szavatolásában – jelentette ki Nikol Pasinján örmény miniszterelnök a La Repubblica című olasz lapnak adott, vasárnap megjelent interjújában, amelyből a Reuters hírügynökség idézett.
szept. 3
19:00
Aggódott a Red Bull: Verstappennek drasztikusan lassítania kellett, hogy célba érjen (m4sport.hu)
Jelentősen le kellett lassítania a sorozatban 10. győzelmét hozó monzai futam végén Max Verstappennek, mert a Red Bull aggódott az autójáért.
szept. 3
19:00
Újabb tragédia érte a megvakított kemecsei édesanyát, darázscsípés végzett a középkorú családapával ... (BorsOnline)
Ezek volt a legolvasottabb cikkeink a héten.
szept. 3
19:00
Az ukránok áttörték az oroszok első védelmi vonalát Zaporizzsjánál az egyik parancsnok szerint (SzMo)
Olekszandr Tarnavszkij azt mondta, hogy a második vonal nem olyan jól kiépített, így ott már használhatják a haditechnikájukat. Az oroszok pedig kénytelenek lesznek manőverezni és átcsoportosítani.
szept. 3
19:02
Videó: Tíz perc alatt fordított kétgólos hátrányból az FTC Zalaegerszegen (m4sport.hu)
A 27. percben még a Zete vezetett 2–0-ra, a 38.-ban már a Fradi 3–2-re.
szept. 3
19:03
A válság árnyéka és a friss adatok miatt aggódik az EU gazdasági biztosa (Infostart)
Az ukrajnai inváziónak azonnali hatásai is vannak, de a térség egész gazdasági berendezkedését is próbára teszi Paolo Gentiloni szerint.
szept. 3
19:06
Nem hiszed el, mivel tölti a szabadidejét Tücsiék kislánya (Metropol)
Tücsiék kislányát is megcsapta az iskolakezdés szele.

Keresés