A jobb szemét és arca jobb oldalának egy részét takaró kötést visel a következő egy-két héten Olaf Scholz német kancellár a hétvégi sportbalesete miatt.
Japán csütörtökön kísérli meg holdjárójának fellövését, és amennyiben sikerrel jár, India után az ötödik olyan országgá válhat, amely sikeres holdra szállást hajt végre.
A négy lámpatestben okozott kár meghaladja a kétmillió forintot, valamint az anyagi káron felül a közvilágítás hiánya miatt fokozott balesetveszélyt is jelentenek a hiányzó lámpatestek.
Minél inkább tiltod, annál inkább használni akarja majd a gyereked az okoseszközöket. Hogyan lehet elérni, hogy minimálisan, és csak jó dolgokra használja? Mutatunk 10 jó tippet hozzá.
Magyarország az augusztus végi határidőre benyújtotta a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv REPowerEU önálló energetikai fejezetére vonatkozó javaslatát – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium. A REPowerEU fejezetben helyet kaptak az energetikai digitalizációt, a vállalkozások elektromos járműbeszerzéseit és a hazai e-töltőinfrastruktúra
Az ukrán ellentámadás kudarcot vallott a jelenlegi állás szerint - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a török hivatali partnerével, Recep Tayyip Erdogannal Szocsiban megtartott közös sajtótájékoztatóján.
Húsz órán át feküdt kétszeres gerinctöréssel és koponyatöréssel egy indiai kórházban egy magyar fiatalember, akinek még az ágyát is félretolták a folyosón, hiszen úgysem tudták megműteni. Botond történetéhez hasonlót csak a filmeken látni és bár még nem jött el a happy end, a fiú minden akaratát összeszedve küzd, hogy visszakapja életét.
Szerdán a gázolaj ára végre csökken: bruttó 4 forinttal lesz kevesebb annak nagykereskedelmi ára, ami várhatóan a kutak áraiban is megjelenik majd, írja a holtankoljak.hu.
A farkasfalkák koncentrációja egyes európai régiókban veszélyt jelent a jószágra és potenciálisan az emberekre is - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, sürgetve az unió tagországait, hogy lépjenek fel a fenyegetés ellen.
A folyamatosan fejlődő kriptogazdaságot a digitális eszközök megjelenése jellemzi, amelyek a folyamatosan bővülő piacért versengenek. Az XRP, a hagyományos RTGS
Modellként próbálta ki magát Schobert Norbert és Rubint Réka nagyobbik fia, Norbika. A gimnazista fiút hazánk egyik legnépszerűbb ruhamárkája kérte fel, hogy mutassa be szombaton a Budapest Central European Fashion Week-en legújabb férfikollekciójukat. A kifutón Gesztesi Panka oldalán vonult.
Az eredeti 3409 milliárd forintról 4113 milliárd forintra emelte a központi költségvetés finanszírozási igényét a kormány, az ÁKK pedig ennek megfelelően módosította finanszírozási tervét – derül ki az adósságkezelő közleményéből. Az egyelőre nem derül ki, minek köszönhető a GDP mintegy 0,9 százalékának megfelelő módosítás, hiszen hivatalosan nem v
A himnusz ugyan a Red Bullnak és Max Verstappennek szólt vasárnap, ám Carlos Sainz miatt előkerültek az ünneplő Ferrari szurkolók is. A spanyol versenyző a futam első felében még az első helyen haladt, ám a holland pilóta nem sokáig hagyta érvényesülni a 28 éves pilótát. Az osztrák fenegyerek a 15. körben vette át a vezetést,
Cseh Sándor új területen próbálja ki magát, Mihók Attilával párban veszi át a női vízilabda-válogatott irányítását. Az InfoRádióban beszélt az első feladatokról, a két szakvezető szereposztásáról és arról is, mivel lenne elégedett egy év múlva.
Az internet sem korlátlan. A technológia meghatározza, hogy egy hálózat mekkora adatforgalmat képes lebonyolítani. A hálózat kiépítése, fejlesztése, fenntartása költséges, melyet a szolgáltatók – részben – az igénybevételtől függően terhelnek az ügyfelekre. Éppen ezért díjcsomagokat határoznak meg. De mit gondolnak maguk a felhasználók a számukra e
Szeptember 1. és december 31. között ingyen utazhatnak a Tanítsunk Magyarországért! programban részt vevő mentorok, mentoráltak és az őket kísérő pedagógusok a MÁV-Start, a GYSEV és a Volánbusz járatain.
A Spiegel cikke. Képernyőfotó. A döberitzi DDR ( NDK) Múzeum ma már történelem. A Historia berlini aukciósház aukcióján járműveket, játékokat és használati tárgyakat árultak Berlinben és az interneten szombaton. Egy járműre különösen nagy a vágy: a legjobb ajánlat egy Barkas mentőautó volt 18 ezer euróért – mondta Christina Schulze művészettörténé
Japán csütörtökön kísérli meg holdjárójának fellövését, és amennyiben sikerrel jár, India után az ötödik olyan országgá válhat, amely sikeres holdra szállást hajt végre.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elégséges internetről végzett piackutatása szerint az internetfelhasználók jelentős része nem tudja, milyen otthoni internet sávszélességre, illetve mobilinternet-adatkeretre van igénye.
Már nincsenek kint a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium falain az Orbán Viktortól származó idézetek. Az intézmény igazgatója híradónknak elmondta, hogy felhívta őt a hétvégén Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár és Németh Szilárd kormánybiztos is, hogy közöljék vele: a táblákat leszerelik a hétvégén. Ugyanakkor azt még mindig nem lehet tudni, ki, és
Olvasónk születésnapjáról elfeledkezett a család. Vagyis nem feledkeztek meg róla, és így még fájóbb számára az egész: nem törődtek vele. Neki viszont lelkiismeret-furdalása van, amiért szomorú emiatt, hiszen amúgy mindene megvan. Mit gondoltok Dóri történetéről?
A világ egyik legrangosabb borversenyén, a Berliner Wein Trophyn számtalan díjjal tértek haza a magyar pincészetek: egy tokaji és villányi bor bekerült a világ legjobbjai közé.
A napokban elöntötte az internetet a sok meme, hogy milyen jó, végre itt az iskola, végre eltűnnek a gyerekek, végre lesz egy kis nyugalom, végre „csak” a munka van. Végre, végre, végre szabadságot ad, hogy külön lehetünk. Míg egyrészt nagyon is értem ezt az örömöt – mert aki nevelt már gyereket, tudja: néha el kell szakadni, hogy ép ésszel túléljü
Elkezdődött a tanítás egy kéttannyelvű orosházi általános iskola újonnan létesített konténertantermeiben is. Új oktatási helyiségek építésére nem volt forrás, ezért döntött az iskola fenntartója, az Orosházi Református Egyházközség a konténerek megvásárlásáról.
Az eredetileg második helyezést elérő Tom Dolan lett a La Solitaire du Figaro Paprec első szakaszának győztese. A zsűri azon döntései, amelyek nyomán időbüntetéssel sújtott több versenyzőt is, alaposan átkavarták a La Solitaire du Figaro Paprec első szakaszának a rangsorát, így Tom Dolan (Irl) nyerte a Kinsale-ig tartó szakaszt. Az ötvennegyedik La
Florida hurrikán sújtotta északnyugati vidékére látogatott Joe Biden amerikai elnök, aki felszólította a törvényhozást, hogy fogadja el 16 milliárd dolláros (mintegy 5700 milliárd forintos) igényét a szövetségi katasztrófaalap feltöltésére.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.