Bár a tagság csökken, a szakszervezetek támogatottsága nő az amerikai munkavállalók körében. A Z-generáció tagjai nem csak rossz munkaerőpiaci tapasztalataiktól hajtva, hanem azért is támogatják az érdekképviseleteket, mert az individualista hozzáállással szemben hajlamosak kollektíven gondolkodni.
Ahogy a legtöbb üzleti döntést, úgy a bankok finanszírozási stratégiáját is a pénzügyi mutatók diktálták eddig. Eljött azonban az idő, amikor a fenntarthatósági számok is szempontként jelennek meg azon döntéshozatalban, hogy kapjon-e finanszírozást egy vállalat, egy projekt. Vannak bankok, amelyek már nem finomkodnak, határozott lépésekkel kizárnak
Az Mnb 19 millió forintra bírságolta az Nn Biztosító Zrt.-re az ügyféltájékoztatás, az informatikai biztonság, illetve egyes szerződési feltételek hiányosságai miatt – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (Mnb) az Mti-t. Közölték, hogy a biztosítónak december végéig számot kell adnia a legtöbb kérdésben a jogsértések megszüntetéséről. A jegybank me
Az amerikai író négyoldalas levelet írt az ügyvédjének két egymás utáni napon történt repülőgép-balesetéről és az ezek során szerzett sérüléseiről. A levél most talált gazdára egy aukción.
Sergio Ramos az elmúlt két idényben a Paris Saint-Germainben játszott, most sajtóhírek szerint szaúdi és törökországi ajánlatokat utasított vissza azért, hogy ismét a nevelőegyesületében játszhasson, amelynek nem kell érte átigazolási díjat fizetnie.
Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) 19 millió forintra bírságolta az NN Biztosító Zrt.-re mások mellett az informatikai biztonság hiányosságai miatt. Az MNB azt közölte, hogy a biztosítónak december végéig számot kell adnia a legtöbb kérdésben a jogsértések megszüntetéséről. A jegybank megállapította, hogy a biztosító informatikai rendszerénél nem volt me
Talán nehéz elképzelni, de kisebb dulakodásba torkollt egy vacsora, amikor Hollywood két nagyágyúja, Richard Gere és Sylvester Stallone versengeni kezdett a szívek királynőjéért. És bár Diána hercegné élete nyitott könyv volt, és megannyi különös anekdotát lehetett olvasni az ügyeiről, ezt a történetet kevesen ismerik. Na, de nem baj! Mi elmeséljük
A NEUE Klasse modellgenerációban debütáló, teljesen új BMW iDrive járművezérlő technológia világpremierjével a BMW Group egy olyan kijelző- és járművezérlő rendszert ad ügyfelei kezébe, amely az ember és autó közötti intuitív interakció merőben új dimenziójával kecsegtet. A mérföldkőnek számító technológiai ugrás 2025-ben érkezik meg az utakra, a N
Német és skót tudósok egy kulcsfontosságú tudományos eredményről számoltak be, amely segíthet az afrikai sertéspestis (ASP) elleni jövőbeni védekezésben.
Kaja Kallas észt kormányfőnek le kellett volna mondania, amikor kiderült, hogy férjének az ukrajnai háború kirobbanása után is voltak még üzleti kapcsolatai Oroszországban – jelentette ki a parlamenti pártok vezetőivel folytatott egyeztetést követően Alar Karis észt államfő.
Egyértelműen az eladók uralták a kereskedést a párizsi és a londoni terménypiacon a hétfői napon. Európában a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt a következő három határidőre. Nem volt kereskedés az Egyesült Államokban, ahol a munka ünnepnapja miatt tartottak kereskedési szünnapot, így az európai részvény- é
Tompos Márton momentumos ellenzéki képviselő a Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea nyaralásának helyszíneként szolgáló Rose d’Or luxusjacht megszerzéseinek körülményeivel kapcsolatban kérdezte Matolcsy Györgyöt. Arra volt kíváncsi, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lefolytatta-e már az Euroleasing Zrt. ellenőrzését abban az időszakban, amikor a céghez ker
Augusztus 20-án a Death Valley (Halál-völgy) területére a Hilary trópusi vihar mintegy 60 milliméter esőt hozott, ami megegyezik az évi átlagos csapadékmennyiséggel.
A királyi család viharos éveken van túl, és II. Károly király feladata most az, hogy karcsúsítsa a monarchiát, és néhány fontos tagot a középpontba helyezzen.Bár az egyáltalán nem meglepő, hogy a walesi hercegi pár és Anna hercegnő a királyi család legfontosabb tagjai, van még egy váratlan családtag, akinek a szerepe szintén felértékelődött. Olyann
A tavalyi aszály után idén a gombák és a kártevők nehezítik a borászok életét. A jónak ígérkező termést nagy költséggel kellett védeni, részben emiatt, részben pedig a csökkenő kereslet miatt is bizonytalanok a gazdák, hogy nyereséggel zárhatják-e a 2023-as évet – mondja az Erste Agrár Kompetencia Központ vezető agrárszakértője.
Az NCSC szerint egyre nagyobb problémákat okozhat, hogy a felhasználók képesek lehetnek felülírni a chatbot-szkripteket, ezen keresztül pedig akár rosszhiszeműen is befolyásolni az MI-modellek működését.
Magyarországon dübörög a munkaerőhiány, jelenleg 80-100 ezer a betöltetlen állás, így a hatékony toborzásnak kulcsfontosságú szerepe van a vállalatok számára. A helyzetet tovább árnyalja, hogy jelenleg mintegy 200-300 ezer ember szerepel az inaktív munkanélküliek csoportjában: ők nyugdíjasok és 25 év alatti fiatalok. Közel 60 ezer főt pedig a külfö