Az Egyetemes Postaegyesület (UPU) megalapításának 150. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozta a világ postáinak fejlettségi szintje alapján összeállított éves listát. A Postai Világnapon Bernben tartott éves ünnepi ülésen dr. Balczó Barnabás elnök-vezérigazgató a "Rising Star" nevű díjat vette át, amely a fejlettségi listán legnagyobbat előre
Az FTX kriptovaluta-tőzsde 2022-es csődje az év egyik legnagyobb pénzügyi botránya volt. Az FTX egykor az egyik legnagyobb tőzsdeként hirtelen csődöt jelentett, a közel tízmilliárdos botrányban pedig több mint egymillió ember volt érintett. A héten az amerikai csődbíróság hivatalosan is jóváhagyta az FTX felszámolási tervét. A vállalat 2025 első fe
Magyarországon elsőként a BKV teszteli a Mercedes-Benz új, elektromos-hidrogén hajtással rendelkező, városi csuklós autóbuszát, amelyen a tesztidőszakban ingyen lehet utazni - tudatta a BKV Zrt. közleményben az MTI-vel hétfőn.
Tudtad, hogy néhány fogás rendszeres fogyasztásával ellenállóbbá varázsolhatod a szervezeted a nyavalyákkal szemben? Most kiderül, mit kell enned, hogy megelőzhesd a betegségeket!
Néha a megszólalásig hasonlítanak a valódihoz, máskor pedig ezer méterről is kiszúrható, hogy mesterséges intelligenciával generált képről van szó. Ugyanakkor nem árt tisztában lenni az AI alkotta képek jegyeivel, mert terjedésük egyre nagyobb probléma.
Válságértekezletet tartott és ultimátumot adott a szakmai stábnak és a játékosoknak a labdarúgó NB II-ben sereghajtó Opus Tigáz Tatabánya tulajdonosi köre.
Az idei jelentős növekedés után jövőre is nagymértékben emelkedhet a kékgalléros munkavállalók fizetése – derült ki a Gi Group kutatásából. A képzett kékgallérosok körében elérkeztünk a bruttó 500 ezer forintos fizetéshez, de a nyelveket beszélő munkavállalók már 1 millió forint közelében is kereshetnek a hiányszakmákban.
Budapest, Debrecen és Pannonhalma környékén a legjobb élni 2024-ben Magyarországon az Mbh Jelzálogbank élhetőségi rangsora szerint, azonban az élmezőnybe került, fővároson kívüli területek pontszámai között igen kis különbség mutatkozik. A szakértők ezúttal is azt vizsgálták, hogy az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a
A hírhedt PlusToken Ponzi-rendszerhez köthető hatalmas mennyiségű ethereum hamarosan a kripto piacon landolhat. A héten már egy kis részét át is utalták a Bitget, a Binance és az OKX felületére. A FreeSamourai figyelt fel arra a tranzakcióra, amelyben 7000 ETH tokent mozgattak a Bitget, a Binance és az OKX kripto tőzsdékre a PlusTokentől lefoglalt
Szeptembertől május végéig, minden hétfőn és csütörtökön rendkívüli kedvezményekkel csábítja az Aquarius Élményfürdő a nyugdíjasokat. A nyíregyházi szépkorúak pedig a lakcímkártyájuk felmutatása után, további kedvezményekre jogosultak. November 20-án pedig egy újabb, nyugdíjas szűrőnapot is rendeznek az élményfürdőben. Ezen a napon szinte jelképes
Pár nap és élesedik a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el
A tartósan fennálló orrdugulás oka a gyakori nátha, vagy allergia is lehet, sok esetben mégsem ez áll a hátterében. Krónikus panaszok esetén javasolt a kiváltó okokat felderíteni, mert a túlzott orrcsepphasználat csak tovább ront a tüneteken.
Hajszínünk megváltoztatása az egyik legnépszerűbb módja annak, hogy megújuljunk, megmutassuk a személyiségünket, vagy akár fiatalosabb legyen megjelenésünk. Sokan aggódnak amiatt, hogy egy bizonyos árnyalat túl drámai változást hoz, és esetleg öregíti a megjelenésüket. Segítségképpen sorra vettük azokat a hajszíneket, amelyek idősebbnek mutatnak, é
Képek: Peugeot Mostanra hivatalossá vált, hogy október 2-án mutatják be a Peugeot 408 fastback teljesen elektromos változatát - amit maga a francia márka erősített meg, és ezzel együtt egy kedvcsináló képet is kitett az új modellről. Az egyetlen új dolog amit le tudunk venni a képről, az az 'E-408'-as jelzés. Ez viszont nem mondható meglepetésnek,
Egy korábbi felmérés szerint egy átlagos városi iskolában az alsótagozatosok háromnegyede, a felsősöknek pedig már a kilencven százaléka jár valamilyen különórára. Bár az elmúlt években az iskolákban egyre nagyobbá vált a leterheltség, sok szülő számára továbbra is prioritás, hogy gyermekük valamilyen különleges képzésben, például művészeti, zenei
Azt már eddig is láttuk, hogy elsősorban a hitelösszeg emelkedése fűti a magyar lakáshitelpiacot, hiszen egy év alatt a másfélszeresére, 19 millióra nőtt a lakáshitelek átlagos összege. Most azt is megtudtuk, hogy a hitelfedezeti arány (LTV) is emelkedik, tehát ugyanolyan értékű lakásra is egyre nagyobb összeget vesznek fel a magyarok. Szerepe van
"Energiakereskedelmi kerekasztal: Energiát kinek, mikor, hogyan, mennyit?" - címmel zajlott le a Portfolio Energy Investment Forum 2024 konferenciáján egy beszélgetés, ahol többek között elmondták a szakemberek: a 2022-es energiaválságos időkhöz képest jelentősen konszolidálódott mára az energiapiac, az azonban már nem biztos, hogy sokkal lejjebb f
Széles-Horváth Anna nemrég készített egy gyűjtést gyerekkori félreértésekről és félrehallásokról, amire több száz reakció érkezett. Szabó Anna Eszter pedig nem tudott ellenállni, és csokorba gyűjtötte a legviccesebbeket, de hozzátette a saját félreértéseit is.
Az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsora szerint Budapest, Debrecen és Pannonhalma környékén a legjobb élni 2024-ben Magyarországon, az élmezőnybe került fővároson kívüli területek pontszámai között igen kicsi különbség mutatkozik - közölte az MBH Jelzálogbank.
Egy fürdőszobától néhány dolgot elvárunk: legyen higiénikus, tiszta és rendezett. Mit gondolsz, te kellő figyelmet fordítasz a legpiszkosabb felület megtisztítására?
Karácsony Gergely határozott választ adott Lázár János kritikájára, és ezzel kapcsolatban megosztotta a legfontosabb tudnivalókat abból a levélből, amit a BKK illetékes igazgatója írt az állami MÁV-HÉV megkeresésére. Leírta, a BKK elemzése szerint a MÁV-HÉV járatritkítása nagyon súlyos következményekkel járna. Valamint arról is beszámolt, az állami
A mezőgazdasági drónoknál – hasonlóan minden mezőgazdaságban használatos eszközhöz – a hatékonyság kulcsfontosságú tényező. A kijuttatóeszközök teljesítményét több tényező is befolyásolhatja.
A hétvégi lengyel Szilézia Rallyval az ERC-szezon utolsó versenyéhez érkezünk el, melyen az Európa-bajnoki cím is el fog dölni Hayden Paddon és Mathieu Franceschi között.
Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter köszönőleveleit vehették át azok a vármegyei polgármesterek, akik nem folytatják településvezetői munkájukat. Az elismeréseket ünnepélyes keretek között Román István főispán és Seszták Oszkár, a vármegyei közgyűlés elnöke adta át a vármegyeházán, köszönetet mondva a polgármesterekne
Magyar Péter arról ír a legújabb bejegyzésében, hogy ő még mindig ott van az Európai Parlamentben, ráadásul néhány órával ezelőtt részt vett a plenáris szavazáson is Strasbourgban. A posztjával a kormánypárti politikusok kritikájára reagált, miszerint ő nem vesz részt az EP-munkájában. Szerinte viszont az érintett szavazáson épp a fideszes politiku
Ma délután nyugat, északnyugat felől hidegfront érkezik, amelynek mentén, illetve előterében elsősorban a nyugati, délnyugati tájakon kedvezőek lehetnek a feltételek néhány zivatar kialakulására - írja a HungaroMet. A csapadékzóna estig a Duna vonaláig jut, ezt követően tovább halad kelet felé. Az éjszaka során az ország déli, délkeleti felében még