2024. október 12. szombat

okt. 12
11:39
Irán bejelentette: megállapodtak Putyinnal (ATV)
Maszúd Pezeskian iráni elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök megállapodtak abban, hogy felgyorsítják a közös olaj-, gáz- és energiaipari projektek megvalósítását. A találkozóra Asgabatban, egy nemzetközi fórumon, az "Idők és civilizációk összefonódása – a béke és fejlődés alapja" alkalmával került sor.
okt. 12
11:42
Kína további kereskedelemkorlátozó intézkedésekkel fenyegeti Tajvant (Magyar Hírlap)
A tajvani elnök hangsúlyozta, hogy kész "ellenállni az annexiónak" vagy a tajvani szuverenitás megsértésének.
okt. 12
11:42
Kína kvantumszámítógéppel törte fel a katonai titkosítást (Rakéta)
Ha ez igaz, ez lehet az első ilyen jellegű kvantumtámadás.
okt. 12
11:42
Magyar Péterék pánikszerű törlésbe kezdtek, hogy eltüntessék a letartóztatott Tisza-aktivista nyomait (Magyar Nemzet)
Még sikerült lementeni pár felvételt.
okt. 12
11:42
HarmonyOS Next: érkezik a Huawei válasza az iOS-re és az Androidra (Android Portál)
Bár eredetileg öt évvel ezelőtt vezették be, miután a Huaweinek megtiltották, hogy bármilyen amerikai származású technológiát vásároljon, a Huawei HarmonyOS Next végre megtette első lépéseit az okostelefonok világába. A fejlesztők számára az év elején elérhetővé tett HarmonyOS Next most számos Huawei eszközre, például a Mate 60 sorozatra, a Mate X5
okt. 12
11:42
Arkham Intelligence új kriptoderivatív tőzsdét indít – versenyre kel a piacvezetőkkel (KriptoMagazin)
Az Arkham Intelligence blokklánc-elemző cég már a következő hónapban elindítja kriptovaluta derivatívákra szakosodott tőzsdéjét, amely elsősorban a lakossági kereskedőket célozza meg – állítják a Bloomberg jelentése szerint az ügyhöz közel álló források. Az új platform közvetlenül fog versenyezni az olyan iparági óriásokkal, mint a Binance, és egy
okt. 12
11:42
4 meglepő érv, ami bizonyítja, hogy valójában prémiumtermékbe fektetni pénztárcabarátabb döntés (InStyle)
Napjaink fogyasztói piacán, ahol az olcsó alternatívák szinte bárhol elérhetők, vajon miért választanánk prémiumtermékeket? Lehet, hogy elsőre a magasabb ár visszatart, de érdemes mélyebbre ásni.
okt. 12
11:45
Ósdi házakban lakunk, ennyit tesz hozzá a klímaváltozáshoz (Infostart)
Az Európai Unióban az épületekhez köthető a teljes szén-dioxid-kibocsátás több mint egyharmada.
okt. 12
11:45
SzabyEst kiakadt a vonatbalesetet parodizálókra (BorsOnline)
SzabyEst szerint mindent megtesznek a nézettség érdekében ezek az emberek.
okt. 12
11:45
Baleseti gócpont Zuglóban? Zokognak az emberek: elgázoltak egy fiatalt (Metropol)
Többen is állítja, kész baleseti gócpont a környék, ahol elgázolták a fiatalt.
okt. 12
11:45
Végleges Döntést hozott Krausz Gábor: vajon mit szól ehhez Mikes Anna? (Ripost)
Nagy lépésre szánta el magát a sztárséf.
okt. 12
11:47
"A szigetünk víz alatt van" – Polgár Tünde fia Floridában ragadt a Milton hurrikán tombolásakor (Ripost)
Polgár Tünde fia testközelből élte át a katasztrófát.
okt. 12
11:48
Lakás: kiszámolták, mennyi az átlagár – ezekben a városokban éri meg a legjobban vásárolni (vg.hu)
Kompromisszumokkal akár 30 millió forint is elegendő lehet, de nem bárhol.
okt. 12
11:48
Így készül a klasszikus cseh sütemény, a koláč (Hamu és Gyémánt)
Közép-Európa összefüggő történelméből adódik, hogy hasonló, vagy éppen teljesen megegyező ételek ma több országban is hagyományosnak számítanak. Első ránézésre a koláč a nálunk ismert kalács egy változatának tűnhet, ám valójában teljesen más édességről van szó. Most elmondjuk, hogy kell elkészíteni a klasszikus cseh süteményt.
okt. 12
11:48
Ismét bővültek az EgészségAblak mobilalkalmazás funkciói (Demokrata)
Betegelégedettségi visszajelző funkcióval bővült az EgészségAblak, jelentette be Rétvári Bence.
okt. 12
11:48
Index: Lemondott Csák János, most újra az NKA alelnökévé nevezik ki Bús Balázst (Telex)
Bús februárban távozott az NKA alelnöki székéből, most újra odakerülhet.
okt. 12
11:48
Teljesen új motorral áll elő a Yamaha, amennyiben ténylegesen beveti új erőforrását (P1race)
Massimo Bartolini elárulta, csak alapos előkészületek után vetik be a V4-es motorblokkot, azt is elmondta, miért kezdtek bele a fejlesztésbe.
okt. 12
11:51
Költségvetési csalással gyanúsított megbízott adhat tanácsokat Hegyvidéken (hirado.hu)
A költségvetési csalás gyanújába keveredett Tordai Csaba is kaphatott megbízást a kutyapárti vezetésű hegyvidéki önkormányzatnál. Lapinformációk szerint a helyhatóság új szmsz-ét Karácsony Gergely főpolgármester jogi főtanácsadója lektorálta. A dokumentum szerzője ráadásul az a Balla Judit, akit korábban még a Demokratikus Koalíció (DK) delegált az
okt. 12
11:51
Trump halálbüntetést szabna ki azokra a bevándorlókra, akik amerikai állampolgárt ölnek (444.hu)
A republikánus elnökjelölt azt ígéri, megvédi az amerikaiakat a világ minden tájáról érkező bűnözők csoportjától.
okt. 12
11:54
Rossi: maradt némi keserűség (Igényesférfi.hu)
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint bravúros eredmény az 1-1-es döntetlen a holland csapat ellen, mégis érez némi csalódottságot, mert az ellenfél emberhátrányban tudott egyenlíteni a magyar labdarúgó-válogatott ellen a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.
okt. 12
11:54
Eltűnt Horvátország legkedveltebb strandja - Drámai felvétel (Life)
Az Adriai-tenger elnyelte Horvátország egyik legismertebb homokos tengerpartját. Az Aranyszarv strand a Boris-ciklon áldozata, a helyiek reménykednek, hogy a partszakasz idővel visszanyeri eddigi pompáját.
okt. 12
11:54
Egyre több befektetési alap fektet kriptóba a szabályozási átláthatóságnak hála (BitcoinBázis)
A kriptovaluták iránti érdeklődés folyamatosan növekszik a hagyományos befektetési alapok körében, részben a növekvő szabályozási átláthatóságnak és az Egyesült Államokban, illetve Ázsiában elindított Bitcoin és Ether ETF-eknek köszönhetően. Az Alternative Investment Management Association (AIMA) és a PwC közös felmérése szerint a hedge fundok 47%-
okt. 12
11:54
Egy indiai nő bérgyilkossal akarta megöletni a tinédzser lányát, de véletlenül annak szerelmét kérte fel a feladatra (Telex)
A szappanoperába illő történet végén az anyát tették el láb alól.
okt. 12
11:54
Most jött a hír: iszonyatos vasúti tragédia történt Magyarországon (naphire.hu)
A járat Mátészalkáról Debrecenbe tartott, Nyírmeggyesnél történt a tragédia.
okt. 12
11:54
Valami nagyon furcsa dolog történik Noszály Sándorral: rendőrök tartóztatták le Los Angelesben (Sassy)
Az esetről egy zavaros videóban számolt be, máris aggódnak érte a rajongók.
okt. 12
11:54
Idén is hódítanak az óriás kötött darabok – Inspirációk az új hobbidhoz (Bien)
Úgy tűnik, a kötött holmik sosem mennek ki a divatból. Van, hogy olykor egy kicsit háttérbe szorulnak, majd később újra reflektorfénybe kerülnek, de egy jól megválasztott darabbal sosem hibázhatsz. Egy ukrán lány pedig annyira imádja ezeket az anyagokat, hogy megpróbált minél különlegesebb darabokat készíteni belőlük. A végeredmény? Elképesztő!
okt. 12
11:57
Szlovákiában körberajzolható a hely, ahol halállistát ír a medve (Infostart)
Egyre nagyobb gondot jelentenek a medvék Szlovákiában. Északi szomszédunknál a hétvégén újabb halálos medvetámadás történt, idén már a második. Egy 63 éves férfit gombászás közben mart meg a vadállat.
okt. 12
12:00
Der Spiegel: Kijev nem fog tudni engedmények nélkül tárgyalni Oroszországgal a konfliktus lezárásáról (Magyar Hírlap)
Nyugati diplomaták szerint Zelenszkij pozíciója meggyengült.
okt. 12
12:00
Leányvállalatokat alapít az Antenna Hungária (Növekedés)
A 4iG többségi tulajdonában álló Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. öt leányvállalat alapításáról döntött - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
okt. 12
12:00
Azbej Tristan megkapta a Máltai Lovagrend nagykeresztjét (vasárnap.hu)
Életre szóló megtiszteltetés, hogy a Szuverén Máltai Lovagrend a Pro Merito Melitensi nagykeresztjével kitüntetett – írta közösségi oldalán szombaton Azbej Tristan. A Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) alelnöke hozzátette: Ez a Rend által a civile
okt. 12
12:00
Készül a "lazacfilé" a világ legnagyobb 3D élelmiszer-nyomtató üzemében (Magro)
Az élelmiszeripar rohamosan halad a fejlett digitális gyártási technológiák bevezetésével. A Steakholder Foods éppen nemrégiben nyitotta meg bemutatóközpontját Rehovotban. A Revo Foods Bécsben található "ízgyárában" megismerhető, hogy a 3D-s élelmiszer-nyomtatás hogyan tervezi forradalmasíani az élelmiszerek előállítását és fogyasztását.
okt. 12
12:02
Egy korabeli harmónium is megszólal a Liszt 213 című ünnepi koncerten (Magyar Hírlap)
Az idei, immár ötödik alkalommal megrendezendő ünnepi hangversenyhez kapcsolódóan kiállítás is nyílik.
okt. 12
12:03
Nyakunkon a fűtési szezon (Agroinform)
Kiderült, mennyi földgáz áll rendelkezésre a hazai tárolókban.
okt. 12
12:03
Marco Rossi duplán ünnepelhetett, a legnagyobbak közé emelkedett (Ripost)
Marco Rossi elképesztő mérföldkőhöz érkezett.
okt. 12
12:03
Magyar Péter öccse hallgat a testvérével közös, gyanús ügyeikről (Ripost)
Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse.
okt. 12
12:06
A NatGeo csapata megtalálta egy 100 éve eltűnt hegymászó maradványait (Mafab)
A National Geographic új dokumentumfilmjét forgató csapat egy évszázaddal az eltűnése után megtalálta Andrew Irvine maradványait. A csapat tagjai közt ott van többek közt az Oscar-díjas Jimmy Chin (Free Solo - Mászókötél nélkül).
okt. 12
12:06
"Amire a tiszások vetemednének, az gyalázat és tűrhetetlen" (Demokrata)
A lyukas zászló tiszás kisajátítása tiltakozást váltott ki az egykori szabadságharcosokat és üldözötteket képviselő szervezetekből. Ámon Antallal beszélgettünk.
okt. 12
12:06
Magyar edzővel a kispadon folytathatja az angol válogatott (Magyar Nemzet)
Az angol szövetség Gareth Southate júliusi lemondása óta keresi az új kapitányt.
okt. 12
12:08
Tömeges mérgezés Amerikában (Magyar Nemzet)
Drámai volt a péntek este Pennsylvaniában.
okt. 12
12:12
Magyar Márton hallgat a testvérével közös, gyanús ügyeikről (BorsOnline)
Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse.
okt. 12
12:12
Az ötödik (Magyar Hírlap)
Sütő József állandóan az országúton edzett. Volt egy térképe, azt vitte magával Tokióban reggel és este. Nem számított győztesnek vagy helyezettnek, de a cél az volt, hogy megállja a helyét becsülettel.
okt. 12
12:12
Nagy a baj az M1-esen (Autószektor)
Az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Óbarok térségében munkavégzés folyik, a 44-es és a 45-ös km között csak a külső sáv járható, lassulnak a járművek. A Nagyigmánd-Komárom csomópontnál új terelést építenek ki mozgó munkavégzés mellett. A 82-es és a 91-es km között az aktuális munkaterületnél csak egy sáv járható, a torlódás meghalad
okt. 12
12:12
Alonso nem akar elkapkodott ugrást a pártfogoltjának az F1 láthatatlan harcában (Racing)
A McLaren utánpótlás-programjához tartozó Bortoletót újabban többször kapcsolatba hozták a Sauber még kiadó 2025-ös versenyzői helyével.
okt. 12
12:12
Fiatalon hunyt el a tehetség, aki nem igazolhatott a Ferencvárosba, aztán Olaszországot választotta (Büntető.com)
Az 1920-as évek magyar labdarúgásának egyik legnagyobb tehetsége, Rokken Imre nem futhatott be olyan pályát, amilyenre a képességei alapján meglett volna az esélye. Az Óbudai TE játékosa a Ferencvároshoz szeretett volna szerződni, ezt azonban a klubja nem engedélyezte, így inkább Olaszországban próbálkozott, ám egy megbetegedés miatt tragikusan fia
okt. 12
12:15
Az építőipar válságát a nyugdíjmegtakarításokból orvosolná a kormány, avagy nagy átverés készül (Piac és Profit)
A tavalyi rekordok után az idén is tovább emelkedett a nyugdíjpénztári alapok árfolyama. A hozamok bőven az infláció fölött alakultak az első kilenc hónapban, a nagyobb kockázatot vállaló portfóliók két számjegyű pluszban állnak - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
okt. 12
12:15
Ezzel a 10 perc alatt elkészíthető almás sütivel bárkit lenyűgözhetsz (Metropol)
Gyors, egyszerű és mégis ellenállhatatlan ízű édesség.
okt. 12
12:15
Zalaegerszegen folytatják a lendületes fejlesztést (ProfitLine)
Zalaegerszeg olyan város, amely a magyar gazdaság fontos motorjaként a nagyvállalatoktól a közepes és kisvállalkozásokig egyre több magas hozzáadott értékű munkát vonz, de megérett arra, hogy térségi, regionális meghatározó szerepkört is magára vállaljon - fogalmazta meg a zalai vármegyeszékhely polgármestere pénteken.
okt. 12
12:15
Kína váratlanul meghátrál? - Leülnének tárgyalni Európával az elektromosautó-árakról (Portfolio)
Kína kereskedelmi minisztériuma leülne tárgyalni az európai vezetőkkel a kereskedelmi háborúról, elsősorban az elektromosautók európai importjáról. Bíznak egy kompromisszumos megoldásban - számolt be a Reuters.
okt. 12
12:15
Újabb két magyar érem a kajak-kenu szuperkupán (m4sport.hu)
A pénteki naphoz hasonlóan ismét Adolf Balázs és Kiszli Vanda szerzett érmet.
okt. 12
12:18
Mélyrepülésben a Boeing: drámai költségcsökkentő lépést jelentettek be (vg.hu)
Rengeteg dolgozót bocsát el a cég, vezetői szinten is.

Keresés