2024. október 12. szombat

okt. 12
17:27
III. Károly nem áll az ausztrálok útjába, ha le akarják cserélni egy köztársasági elnökre (444.hu)
Szerinte ez az ausztrál emberek döntése.
okt. 12
17:30
Akkorát hazudott Magyar Péter, hogy az már a párttársának is kellemetlen volt (Demokrata)
A jó szívünk fog minket a sírba vinni – kommentálta a pártelnök, hogy ráégett a hazugsága.
okt. 12
17:30
Ismered-e ezeket a ma már nem közkeletű mondásokat? Kvízezz, és kiderül! (egy.hu)
A nyelv dinamikusan változik, nem csoda tehát, hogy némely mondás idővel kikopik a köztudatból. Érdemes ugyanakkor időről-időre feleleveníteni, mi mindent beszéltek eleink, hiszen némelyik közmondásból ma is sokat tanulhatunk. Kvízünkben hoztunk néhány csemegét a múltból. Ízleljétek!
okt. 12
17:30
A mémcoinok ismét zöldben: DogWifHat, Popcat és a Pepe Unchained figyelmet kap (KriptoMagazin)
Az elmúlt napok során a mémcoinok ismét lendületbe jöttek, és a DogWifHat (WIF), valamint a Popcat (POPCAT) kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, túlszárnyalva versenytársaikat. Eközben a Pepe Unchained (PEPU), egy új szereplő, az előértékesítés során már 18,6 millió dollárt gyűjtött össze, és nagy figyelmet kelt a kripto piacon. DogWifHat 11%-ot er
okt. 12
17:36
Ifjabb Schóbert Norbert letette a katonai esküt (SzMo)
Azt mondja, gyerekkori álma vált ezzel valóra.
okt. 12
17:36
Átadták a felújított nyírbátori múzeumot (Magyar Hírlap)
A múzeumok a híd szerepét töltik be a helyi közösségek megerősítésében és az identitás alakításában.
okt. 12
17:36
Amerikában is film készülhet a Viszkis rabló történetéből (Telex)
Az egykori bankrabló kalandos élete amerikai filmesek érdeklődését is felkeltette.
okt. 12
17:36
Raisz Anikó: szigorúbb károsanyag-kibocsátási határértékeket vezet be a kormány (Öko-drive)
Szigorúbb károsanyag-kibocsátási határértékeket vezet be a kormány: a rákkeltő, a génkárosító, a magzatkárosító anyagokat és bizonyos nehézfémeket, a nikkelt, a kobaltot és a mangánt érinti a korlátozás - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatorna műso
okt. 12
17:36
Ifjabb Schobert Norbi letette a katonai esküt: "Nagyon jó érzés és hatalmas megtiszteltetés" (Sassy)
Schobert Norbi és Rubint Réka középső gyermeke területvédelmi tartalékos katonának állt.
okt. 12
17:36
Ez az őszi ingatlanpiac teljesen más arcát mutatja, mint a tavalyi (Digital Hungary)
Felpörgött az országos ingatlanpiac 2024 harmadik negyedévére. Az idei évben még nem volt egyszer sem annyi eladó ingatlan, mint szeptemberben, és a kereslet is folyamatosan élénkül. Közel 14 százalékkal magasabb áron hirdetik az eladó ingatlanokat a tavalyi év hasonló időszakához képest – derül ki a zenga.hu ingatlankereső és -hirdetési portál ada
okt. 12
17:39
Itt a köd! Mutatjuk, milyen időjárás jön holnaptól (Blikk)
Fagypont közeli lesz a hajnal!
okt. 12
17:39
"Otthonról" kapott jogállamisági vádat a holland kormány (Infostart)
Az új holland kabinet júniusban lépett hivatalba, miután a jobboldali Geert Wilders vezette Szabadságpárt (PVV) megnyerte a választásokat.
okt. 12
17:39
Nagy kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót adtak át Győrben (Alternatív Energia)
A hazai összes kapacitás közel egyötödét biztosító, 8 megawatt (MW) teljesítményű, 16 megawattóra (MWh) névleges kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót adtak át pénteken a Győri Ipari Parkban, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. telephelyén.
okt. 12
17:39
Soha ennyi önkéntes nem csatlakozott a honvédséghez ilyen rövid idő alatt (ATV)
Magyarország minden kiképzett katonával erősebb és biztonságosabb - jelentette ki a honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos állományának összevont katonai eskütételén.
okt. 12
17:39
Fiatalkora "nagy társas szabadságát" visszasírva avatott kajak-kenu akadémiát Orbán Viktor (444.hu)
A beszédében felbukkant a Kex együttes egy dala, az a világ, amiben ők élték a gyermekkorukat – és már nem hozható vissza –, valamint Schmitt Pál és a közösség.
okt. 12
17:42
Kovács Krisztián: A barátaim szemében ugyanazt a belső szenvedést láttam, amit én is éreztem (Könyves Magazin)
Az életünk barátságok mentén formálódik, különösen a nehéz pillanatokban. Kovács Krisztián új regénye megmutatja, hogyan képesek ezek a kapcsolatok átlendíteni bennünket a mélyponton. Fotók: Hinsenkamp-Fekete Tina / margófeszt
okt. 12
17:42
Hátborzongató felvételek a Milton hurrikán pusztításáról (Magyar Hírlap)
Több halálos áldozatot is követelt.
okt. 12
17:42
DK: Az iparűzésiadó-elvonás nem pusztán megszorítás, hanem a budapestiek meglopása (Nyugati Fény)
Folytatódik az Orbán-kormány bosszúhadjárata.
okt. 12
17:45
Döntöttek a budapestiek: ezek a projektek valósulnak meg a közösségi költségvetésből (Blikk)
Döntöttek a budapestiek: 13 projekt valósul meg a közösségi költségvetésből. Idén 29 ezren szavaztak a különböző ötletekre, s a nyertes projektek között van városzöldítés, kutyagumi-mentesítés és a kerékpárosoknak kedvező ötletek is. Minderre 1 milliárd forintot szán Budapest.
okt. 12
17:51
Kőgazdag Filip szerint a nők is megirigyelnék a ruhatárát: "Ha fél évig nem mosnék, akkor is lenne mit felvennem" (Blikk)
Kőgazdag Filip, vagyis a luxuséletét élő Ágoston Filip hamarosan ismét képernyőre kerül a TV2 realityjében, amelyben a fiatalok fényűző életét mutatják be. Filip most épp arról beszélt, hogy mennyire sok ruhája van. Szerinte fél évig tudna mindennap új ruhát viselni, anélkül, hogy bármit is kellene mosnia.
okt. 12
17:51
Karácsonyék kihirdették, hogy melyik ötletek között osztják szét a közösségi költségvetés egymilliárd forintját (444.hu)
Lesz nyilvános vécé a Margitszigeten és a Corvin-aluljárót is megújítják egy művészeti projekt keretében.
okt. 12
17:51
Robbanás történt Csecsenföldön - többen életüket vesztették (ATV)
Négy ember - közöttük két gyermek - halt meg, másik öt pedig megsérült, amikor robbanás történt szombaton a kaukázusi Csecsenföld fővárosában, Groznijban egy üzemanyagtöltő állomáson - közölte az oroszországi régió katasztrófaelhárítási minisztériuma.
okt. 12
17:54
A Nyugat elborzadt attól, amit Kijevben látott (Magyar Hírlap)
A katonai komisszárok koncertekről viszik az ukránokat, hogy meghaljanak a NATO-ért.
okt. 12
17:54
A niacin titkai: Hogyan segíti a tested energiatermelését és védelmét (BitcoinBázis)
A niacin, más néven B3-vitamin, létfontosságú tápanyag, amely számos alapvető testi folyamatban játszik szerepet. Legismertebb funkciói közé tartozik az energiatermelés, a sejtek regenerálása, a DNS-javítás és az oxidatív stressz elleni védekezés. A niacin nélkülözhetetlen az anyagcserében, és az emberi szervezet nem képes működni nélküle – a sejtj
okt. 12
17:54
Ha a gyereked házimunkát végez, elégedettebb lesz az életével (Bien)
Sokan ódzkodnak attól, hogy a gyerekkel végeztessenek némi házimunkát, pedig a szakértők egyetértenek abban, hogy ez már a legkisebbeknél is nagyon hasznos.
okt. 12
17:56
Schmidt Gábor: Irdatlanul erős a nemzetközi mezőny (Magyar Hírlap)
.
okt. 12
17:57
Nyolc tipp, hogy miként motiválja a gyermekét a tanulásra (Blikk)
Egy gyermeket tanulásra ösztönözni, aki kevés affinitást mutat erre, embert próbáló feladat lehet. De a megfelelő hozzáállással fel lehet kelteni az érdeklődésüket. Most mutatunk nyolc tényleg egyszerűen megvalósítható tippet, amelyekkel akár rövid idő alatt is komoly eredményeket érhetünk el a gyerekünknél.
okt. 12
17:57
Hatalmas lángokkal égett egy autó a Xiii. kerületben, Megyeri Csilla ijesztő videót posztolt a helyszínről: "Tátott szájjal nézték az emberek" (Blikk)
Megyeri Csilla elképedt, amikor be akart kanyarodni a XIII. kerületi Tátra utcába, ám nem tudott, ugyanis ott egy kocsi óriási lángokkal égett. A tévés lapunknak elárulta, mi történt a helyszínen.
okt. 12
17:57
Zöldül a Váci és az Üllői - ezeket oldják meg a közösségi költségvetésből (Infostart)
A legnagyobb számban olyan "helyi kis ötletekre" lehetett szavazni, amelyeknek már a szavazólapon van konkrét helyszíne és maximum 50 millió forintból valósíthatóak meg.
okt. 12
17:57
Iratok megőrzése: hogyan lehet betartani az adatvédelmi szabályokat? (Adózóna)
Az alkalmazottak személyes adatait, a bérszámfejtéssel kapcsolatos iratokat, nyomtatványokat mennyi ideig kell megőrizni, hogy az összhangban legyen a törvényekkel? – kérdezte olvasónk. Elvileg a tb-törvény szerint az alkalmazott nyugdíjba vonulása utáni 5. év végéig szól ez a kötelezettség, az adatvédelmi törvény viszont tiltja a kilépett alkalmaz
okt. 12
18:00
A cirkadián ritmus a bőr állapotát is befolyásolja - szakértő magyarázza el, hogy fordítsd a javadra (Glamour)
Jó lenne egy óra, amely percre pontosan jelez, hogy mikor van itt az arcápolás ideje. Merthogy nem mindegy, mikor végezzük el az arcápolási rutint. Az sem jó, ha túl korán és az sem jó, ha túl későn, ugyanis a bőrünknek saját ritmusa van. Aki pedig megtanulja követni ezt az ütemet, ugyanazokkal az arcápolási szerekkel, sokkal hatékonyabb eredményt
okt. 12
18:00
Politico: A NATO új Oroszország-stratégián dolgozik (Magyar Hírlap)
Az 1997-es dokumentum szerint a NATO és Oroszország közös célja "egy stabil, békés és osztatlan Európa felépítése".
okt. 12
18:00
Az eladó lakások között érdemes körbenézni - az ingatlanpiac teljesen más arcát mutatja, mint korábban (Növekedés)
Felpörgött az országos ingatlanpiac 2024 harmadik negyedévére. Az idei évben még nem volt egyszer sem annyi eladó ingatlan, mint szeptemberben, és a kereslet is folyamatosan élénkül. Közel 14 százalékkal magasabb áron hirdetik az eladó ingatlanokat a tavalyi év hasonló időszakához képest – derül ki a zenga.hu ingatlankereső és -hirdetési portál ada
okt. 12
18:00
Egészségügyi jelentés készült Kamala Harrisről, kiváló egészségi állapotban van (Telex)
A republikánusok gyakran tették szóvá Biden elnök egészségi állapotát, ezért mostanra sok választót érdekel a jelöltek fizikuma.
okt. 12
18:00
Első, második és negyedik helyezést ért el Magyarország a 32. Európai Madármegfigyelő Napokon (Öko-drive)
Első, második és negyedik helyezést ért el Magyarország a 32. Európai Madármegfigyelő Napok elnevezésű rendezvényen - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.
okt. 12
18:06
Magyar Péter pánikszerűen törli a letartóztatott tiszás politikussal készült fotóit (Demokrata)
A kérdéses fényképek a cikkek megjelenése után eltűntek a Tisza Párt nyilvánosan elérhető felületeiről.
okt. 12
18:06
Kiterjeszti belsőégésű autói élettartamát a Skoda (Autószektor)
Ahogy a legtöbb gyártó, úgy a Skoda is igyekszik lereagálni a maga módján a csökkenő villanyautó keresletet Európában. Eredetileg úgy tervezék, hogy mintegy hat elektromos autót mutatnak be a következő két évben. Ennek része volt a most leleplezett Elroq, amit az Epiq crossover követ majd. Frissül majd az Enyaq és az Enyaq Coupé, és sorozatgyártásb
okt. 12
18:12
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A béke és a biztonság nem magától értetődő (Magyar Hírlap)
Magyarország minden területvédelmi tartalékos, szerződéses és hivatásos katonával erősebb és biztonságosabb.
okt. 12
18:12
Politico: a NATO új Oroszország-stratégián dolgozik (Demokrata)
A NATO-tagok között nézeteltérések vannak a Moszkvával szembeni új politikával kapcsolatban.
okt. 12
18:12
Egy indiai nő bérgyilkossal akarta megöletni a tinédzser lányát, de véletlenül annak szerelmét kérte fel a feladatra (Telex)
A szappanoperába illő történet végén az anyát tették el láb alól.
okt. 12
18:15
Vámosi Péter az F1-es pilóták mentális problémáiról: ha valaki meginog, azt mások kőkeményen kihasználják (Infostart)
Az autóversenyzéshez kell egy jó adag egoizmus is, és ha valaki kibillen az ideális állapotból, arra rögtön lecsapnak az ellenfelek – mondta az InfoRádióban a Motorsport Online főszerkesztője arra reagálva, hogy Lewis Hamilton nyíltan beszélt egy interjúban mentális problémáiról. Vámosi Péter hozzátette: a legtöbb pilóta azt mutatja a külvilágnak,
okt. 12
18:18
Kvíz: 7 kérdés, amire illik tudni a választ, ha nem buktál meg nyelvtanból (Glamour)
Az általános iskolában igazi nyelvtan zseni voltál? Folyton kiszúrod a helyesírási hibákat a barátaid üzeneteiben? Akkor itt az ideje, hogy leteszteld a tudásod és kiderítsd, hogy hány kérdésre tudod helyesen a választ!
okt. 12
18:18
Kiderült, hogyan lehet védekezni az egyik legkegyetlenebb rákbetegség ellen (Magyar Hírlap)
Egyre gyakoribb a fiatalok között is.
okt. 12
18:21
Még egy ország szakította meg a kapcsolatot Izraellel (Blikk)
Egyre nagyobb diplomáciai nyomás alá került Izrael a gázai háború és a Libanon elleni támadások miatt. Ezúttal Rosario Murillo, Nicaragua alelnöke jelentette, hogy országa megszakítja a diplomáciai kapcsolatot Izraellel.
okt. 12
18:21
Ebéd egyenesen a konyhaablakból (Agroinform)
Mi az az újratermesztés?
okt. 12
18:24
Az intimplasztika rizikója: "Ami zavart, nem oldódott meg, ami szép volt, teljesen kivette" (WMN)
Sára kamaszkora óta nem volt kibékülve a nemi szervével, ezért intimplasztikát vett igénybe. Az eredmény azonban nem az lett, amire számított: kisajkait – a csikló körüli rész kivételével – teljesen eltávolították, az érzékelése azóta sem állt teljesen helyre. A nő a mai napig hibáztatja magát, pedig a megfelelő orvosi tájékoztatás is elmaradt.
okt. 12
18:24
Gazdik kitiltva: New York legújabb elitklubjába csak kutyákat vesznek fel (Hamu és Gyémánt)
Hamarosan privát, saját kutyakozmetikával, étteremmel és óriási parkkal rendelkező klub nyílik, ahová emberek nem, kutyák viszont könnyedén szerezhetnek tagsági kártyát. Mutatjuk, milyen feltételeknek kell megfelelni a négylábúaknak a regisztrációhoz. Habár New York elitklubjainak nagy része kutyabarát, jövő nyári nyitással már külön a ke
okt. 12
18:24
Sulyok Tamás elhagyta az országot: Váratlan helyen bukkant fel Orbán köztársasági elnöke (Nyugati Fény)
Vastag a bőr a fideszes államfő arcán.
okt. 12
18:24
Csokis muffin sütőtökkrémmel (egy.hu)
Októberben itt a tökszezon, és nagyon menők a fekete sütemények. A mi egyik kedvenc muffinunkban nincs semmi ördögi: csupa jó alapanyag, aromás fűszerek, elkészítése pedig roppant egyszerű: csak összekeverem, beleöntöm, megsütöm. A sütőtökös töltelék teszi egészen ragyogóvá és ellenállhatatlanná. Akár uzsonnára, akár a délutáni kávéhoz, vagy egy hé
okt. 12
18:24
A brazil elnök kizárná a válogatottból a külföldön focizó brazil sztárokat (Telex)
Lula szerint Brazíliában ugyanolyan jó játékosok vannak, mint Európában.

Keresés