Dolgozóinak tizedét tervezi elbocsátani a Boeing repülőgépgyártó a következő hónapokban – közölte pénteken a Seattle-i központú világcég. A vállalat új elnök-vezérigazgatója, Kelly Ortberg a dolgozók számára küldött tájékoztatóban azt közölte, hogy a leépítés egyaránt érinteni fogja a vállalatvezetői, középvezetői kört is. Összesen mintegy 17 ezer
Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű "AA mínusz" államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a éjjel Londonban bejelentett döntést mindenekelőtt azzal a várakozásával indokolta, hogy a francia államháztartási hiány az eddig vártnál számottevő
Több mint hét évnyi építkezés után Vilmos Sándor holland király és Fülöp belga király átadta a De Nieuwe Sluis (A nagy zár) elnevezésű tengeri zsilipet a hollandiai Terneuzenben – tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál. A beszámoló szerint a zsilip holland területen található, de elsősorban arra szolgál, hogy a belgiumi Gent
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 71,49 pontos, 0,1 százalékos csökkenéssel 74 264,68 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a kereskedés jól kezdődött, és a Magyar Telekom, valami
Az elemzők által várt javulás helyett romlott a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe októberben. A pénteken ismertetett előzetes adatok szerint a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe októberben 68,9 pontra csökkent a szeptemberi 70,1 pontról. Az elemzői konszenzusban ezzel szemben javuló mutató, 70,8 pont szerepelt.
A 4iG többségi tulajdonában álló Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. öt leányvállalat alapításáról döntött – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatásban. A leányvállalatok egyike a Company for Communication Services ONE MACEDONIA TELECOMMUNICATIONS DOOEL Skopje észak-macedón
Több mint hét évnyi építkezés után Vilmos Sándor holland király és Fülöp belga király átadta a De Nieuwe Sluis (A nagy zár) elnevezésű tengeri zsilipet a hollandiai Terneuzenben - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
Az elmúlt évek gazdasági kihívásai ellenére továbbra is feszes tudott maradni a hazai munkaerőpiac, az elmúlt 15 év foglalkoztatáspolitikai eredményei pedig ebben az időszakban is tartósnak bizonyultak. A munkaerőpiaci hatékonyságnövelésnek a több százezres tartalék bevonása lehet a kulcsa, amelyhez többek között a fiatalok és idősek foglalkoztatot
A csillagok különleges energiákat, békét és pozitív változásokat jeleznek a mai napra, amely segíthet a belső harmónia megteremtésében és a kapcsolatok megerősítésében.
Van, aki azért keresi fel, mert gyermeke játékszerét javíttatná meg. Más a saját babájával kopogtat be, hogy a gyermekkori kedvencet, titkai őrzőjét hozassa helyre. Barta Judit , aki több mint harminc éve javít babákat, mackókat, nap mint nap egyéni sorsokkal találkozik munkája során. Nem ismer lehetetlent, de a kihullott mackószőrt ő sem mindig tu
Pitagorasz tételét a mai kisiskolások is kívülről fújják, pedig a névadó tudós bő két és fél évezrede élt és alkotott az ókori Görögországban. A híres tételéhez pedig nincs annyi köze, mint a legtöbben gondolják.
A mesterséges intelligencia jövője kulcsfontosságú az emberiség számára, amelynek etikai fejlesztése és minőségi adatkezelése elengedhetetlen. Badinszky Áron jogász izgalmas nézőpontokat oszt meg az MI jogi szabályozásáról és annak hatásairól a társadalomra.
Nem akármilyen filmekkel bővült a Max kínálata a minap. Aki szereti az animációs filmeket, biztosan nem ment el anno a Jégkorszak mellett, hiszen ez is egyike a legnagyobb, legnépszerűbb franchise-oknak. És most mind az öt nagy mozi egyszerre érkezett meg a Maxra.
Megérkezett a világ valaha volt legszebb, legvalósághűbb grafikájú focijátéka. De az "új FIFA" néven emlegetett EA FC25 vajon tud ennél többet is? Megnéztük.
Az időszakos böjt egy olyan étkezési elv, amely gyakorlatilag bármely étkezési módot egy fokkal egészségesebbé tehet. Tehát minél jobb feltételek mellett építjük be életünkbe, annál nagyobb nyereséget érhetünk el vele.
2024. október 20-án rendezik meg az ősz egyik legkiemeltebb gasztronómiai rendezvényét, a Nagybereki Töpörtyű Fesztivált Balatonfenyves-Imremajorban, a Majorka Turisztikai és Rendezvényközpontban.
Veled is előfordult már, hogy azt kívántad, bárcsak létezne egy csodaszer, aminek a segítségével egyből jobban aludhatsz? Ilyen általános, mindenkinél egyformán hatékony módszer ugyan nem létezik, de sok olyan trükk van, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy jobban aludj. Gondoltál már például arra, hogy szemmaszkban aludj? Míg vannak, akik számára elképze
Elképzelhető, hogy nemsokára fizetnünk kell, ha pénzérmét dobnánk a Trevi-kútba, amely a legenda szerint valóra váltja a kívánságunkat. Az Euronews cikke alapján mutatjuk, mit kell tudni a Róma legnépszerűbb látványossága körül kialakult helyzetről.
Október 10-én Csongrád-Csanád vármegyében nyitotta meg legújabb üzletét a PENNY. A diszkont modern megjelenésével, kiváló minőségű és pénztárcabarát termékkínálatával kényelmes bevásárlási lehetőséget biztosít a város lakói számára.A diszkontlánc mindig az adott szezonnak megfelelő promóciókat szervez; hétről-hétre frissülő ajánlatokkal, hűségprogr
Miközben az egész világ imádta, körülrajongta őket, hazájukban nem hogy nem voltak büszkék rájuk, de cikinek érezték és annyira utálták a svédek az ABBA-t, hogy ellenfesztivált is szerveztek. Nem csak a nyomukba nem érő, a sikerekre féltékeny zenészek fújtak a bandára, hanem állítólag a skandináv ország otthonaiban is csak halkan merték feltenni az
A Tesla bemutatta várva várt robotaxiját, és még egy meglepetést is hozott mellé – összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
A hazai vállalatok többségénél nem prioritás az Esg, és a megkérdezettek felénél a területnek nincs önálló felelőse sem, pedig a szabályozás fokozatosan terjed ki egyre több cégre – derül ki a Pensum Group és a Dtc Solution országos, döntéshozó vezetők körében végzett kutatásából. Eközben sokan keresik a helyét és leendő gazdáját a témának, hiszen
Ugyanezt a kérdést tette fel magának újra az Egyesült Királyság villamosenergia-elosztó hálózatüzemeltetője. A UK Power Networks úgy döntött, felülvizsgálja korábban elvetett ajánlását a könnyen és olcsón telepíthető megoldásról, ami új
Az alábbi két csillagjegybe tartozó személyek sokszor rendkívül empatikus karakterek, ezért könnyen eshetnek abba a hibába, hogy túlságosan is adnak a külvilág véleményére. Mutatjuk, melyek ezek.Mérleg (szeptember 23. - október 21.)A legtöbb mérleg nyitott a világra és tájékozott, mindezt irigylésre méltó ízléssel és emberismerettel megfűszerezve.
Mit tudnak a fűszerek és a gyógynövények? Hogyan támogathatják a szervezetünket? Számos gyógynövény és fűszer rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amelyek hozzájárulhatnak az egészség megőrzéséhez, mint például a gyulladáscsökkentés terén a kurkuma, a vércukorszint-szabályozásban a kömény vagy a fahéj, sőt egyesek akár a rák elleni küzdelemben is s
A „Passzold vissza, Tesó!’’ 2018 óta végzi használaton kívüli mobilok, gps-ek, tabletek és tartozékaik visszagyűjtését. Az akció iskolák, vállalatok, önkormányzatok, egyéb egyesületek és szervezetek bevonásával alakít ki gyűjtőpontokat, ahol a lakosság leadhatja az általuk már feleslegesnek ítélt mobilkészülékeket.
Süthetsz benne húst, piríthatsz benne zöldséget - a légsütődet valószínűleg már most is rengeteg mindenre használod. De próbáltad már az alábbi trükköket is?
A nyári hónapokban több mint 3 millió külföldi vendég érkezett Magyarországra, 14 százalékkal több a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) leányvállalata, a Visit Hungary Zrt. pénteken az MTI-vel.
Egy házastárs elvesztése nagy megrázkódtatás, a tetejébe pedig ott van az a rengeteg tenni- és elintéznivaló, amelyekkel ilyenkor az özvegynek, családnak foglalkozniuk kell. Egy közülük az özvegyi nyugdíj, amit a bejegyzett élettárs, az elvált házastárs és az élettárs kaphat meg. A nyugellátást hivatalból nem állapítják meg, azt minden esetben az ö
Mozgalmas a Watches of Switzerland órakereskedő cég 100. születésnapja. Pár napja vették meg a Hodinkee magazint az LVMH csoporttól, most pedig bemutatták legújabb saját limitált kiadásukat az Ulysse Nardinnal közösen.…