2024. október 20. vasárnap

okt. 20
17:21
Meghalt Demény Pál György (Blikk)
Életének 92. évében elhunyt Demény Pál György demográfus, közgazdász. A modern demográfia egyik legismertebb nemzetközi szaktekintélyét pénteken érte a halál. A demográfus világszerte oktatott és tartott előadásokat, valamint szerkesztette a szakma meghatározó folyóiratát. Több kitüntetést is kapott életében, 2023-ban Novák Katalin akkori államfő a
okt. 20
17:21
Időjárás: Erősödik a ködhajlam (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +7 fok között alakul.
okt. 20
17:21
Aurelio: Fiús és lányos apuka is vagyok! (Ripost)
Élete legszebb szakaszában van.
okt. 20
17:21
Kedden Komáromban találkozik Orbán Viktor Robert Ficóval és Aleksandar Vucic szerb államfővel (SzMo)
Az unió külső határainak védelméről fognak értekezni. A Fico elleni merényletkísérlet óta a szlovák kormányfőnek ez lesz az első hivatalos találkozója Orbán Viktorral.
okt. 20
17:21
Így teltek Erzsébet királynő utolsó órái Balmoralban (Life)
A királyi család nem erősítette meg az információkat arról, hogy mi történt a végzetes napon. A bennfentesek tudni vélik, hogyan hunyt el Ii. Erzsébet.
okt. 20
17:21
Egy lövés, ami mindent megváltoztatott: Arthur Rimbaud második élete (WMN)
Üstökösként tűnt fel a francia költészet egén a pontosan 170 éve született Arthur Rimbaud, de már húszéves kora előtt befejezte művészi pályafutását. Amikor egy részeg estén költőtársa, Paul Verlaine rálőtt, nem csak a két férfi viszonya ért véget, Rimbaud is meghalt az irodalom számára.
okt. 20
17:21
Madridba érkezik a Magyar Speciális Olimpia Szövetség vándorkiállítása (Magyar Hírlap)
A tárlat 2023 nyarán debütált Berlinben.
okt. 20
17:21
Gera reagált a szurkolók bekiabálására, és finoman odaszólt a bíróknak (Magyar Nemzet)
Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia edzője bókolt Gerának: jobban tartott a Kecskeméttől, mint a Fraditól.
okt. 20
17:21
Az EKB tanulmánya azt állítja, hogy a régebbi Bitcoin tulajdonosok kihasználják az újabb tulajdonosokat (BitcoinBázis)
Az 1999-es bevezetése óta az euró a monetáris infláció miatt az aranyhoz képest értékének mintegy 85%-át elvesztette. Az Európai Központi Bank által nemrégiben, 2024. október 12-én közzétett tanulmány azt állította, hogy a régebbi Bitcoin tulajdonosok az újabb tulajdonosok kárára profitálnak. A tanulmány szerzői azzal érveltek, hogy a szűkös decent
okt. 20
17:21
Az, hogy melyik évszakban születtél hatással van a személyiségedre (Bien)
"Jól bírom a meleget, de hát nyári gyerek vagyok." "Szeretem az esőt, de nem csoda, mert októberben születtem." Gyakran halljuk ezeket a mondatokat, de többnyire félig tréfásan értjük őket, hiszen senki nem gondolja, hogy születéskori emlékeink valóban ilyen mély nyomot hagyhattak bennünk – vagy mégis? Egy friss tanulmány szerint a gyerekek jellemé
okt. 20
17:27
Gyászol a magyar labdarúgás (Infostart)
Elhunyt Szabó Géza, a Diósgyőr labdarúgócsapatának eddigi legsikeresebb vezetőedzője.
okt. 20
17:27
Válint Bence világbajnok a Ferrari Challenge-ben (Magyar Hírlap)
Megkoronázta a szezont.
okt. 20
17:27
Hatalmas tömeg követelt előrehozott választásokat Madrid utcáin (Demokrata)
Képviseltette magát a spanyol törvényhozás két legnagyobb jobboldali ellenzéki pártja is.
okt. 20
17:27
Három napja vannak milliók áram nélkül Kubában, harmadszor sem sikerült helyreállítani az ellátást (Telex)
A hiba kijavítása sürgető lenne, vasárnap délutánra megérkezik az országba az Oszkár hurrikán.
okt. 20
17:27
Sertéskaraj vadász módra (Street Kitchen)
Ezt az egyszerű, mégis rendkívül pikáns ragut feltétlenül ki kell próbálnod. A bornak köszönhetően különleges aromája lesz az ételnek, amit a vele főtt gomba csak még jobban kiemel. Ha szeretsz vadászni, ha nem, ez az étel telitalálat.
okt. 20
17:30
Őt tartják jelenleg a világ legvonzóbb pasijának: megvesznek a nők a Netflix-sorozat sztárjáért (Femcafe)
A Szörnyetegek: A Lyle és Erik Menendez-sztori című dráma óriási népszerűségnek örvend jelenleg a Netflix-felhasználók körében, nem véletlenül: mind a sztori, mind pedig a két főszereplő lebilincselő alakítása hatalmas sikerre vitte a minisorozatot.
okt. 20
17:33
Baljban a spanyol kormányfő: brutális tömeg követeli a lemondását (ATV)
Tízezrek tüntettek előrehozott választásokat és Pedro Sánchez miniszterelnök lemondását követelve a spanyol fővárosban vasárnap.
okt. 20
17:33
Túléltem 1956-ot, mint ... – új sorozat indul a hirado.hu-n (hirado.hu)
Hamarosan érkezik a hirado.hu Túléltem 1956-ot, mint...című sorozata, amely a modern magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményének személyes, emberi oldalát mutatja be.
okt. 20
17:33
87 halott Gázában egy izraeli támadás után (444.hu)
Könyörtelen izraeli csapásokról és egyre súlyosbodó humanitárius válságról beszél az ENSZ békemegbízottja.
okt. 20
17:33
"Akik csak a labdával tudnak futballt kelteni, el kell menniük a cirkuszba" – Révész Attila most épp cserejátékosait bírálta keményen (m4sport.hu)
Emlékezetes mérkőzést játszott a Kisvárda és a Gyirmót labdarúgó Merkantil Bank Ligában, a hazaiak 6–4-re nyerték a rangadót. A mérkőzést követően a két vezetőedző, Tamási Zsolt és Révész Attila tartott sajtótájékoztatót – utóbbié természetesen megint emlékezetesre sikerült.
okt. 20
17:33
1,2 milliárd forint volt a főnyeremény a hatoslottón, mutatjuk a nyerőszámokat (SzMo)
Ezen a héten senkinek sem sikerült eltalálnia a hat számot. A főnyeremény így tovább halmozódik.
okt. 20
17:33
Victoria Beckham egyértelmű üzenetet küldött Cruz Beckham új barátnőjének (Life)
Victoria Beckham legfiatalabb fia teljesen belehabarodott új szerelmébe.
okt. 20
17:33
Hosszú idő után megszólalt Hámori Luca sokat vitatott ellenfele (Magyar Hírlap)
A folytatásról nyilatkozott.
okt. 20
17:33
Holnaptól gyakorolnak a Gripenek, nézze meg, az ön települése érintett-e! (Magyar Nemzet)
Ellepik az ország egét a honvédség gépei holnap délután
okt. 20
17:35
Hátrányból fordítva hozta el Zalaegerszegről a három pontot a Győr (m4sport.hu)
A zalaiak három meccse nem szereztek pontot, míg a győriek legutóbbi négy bajnokijukon nem kaptak ki.
okt. 20
17:36
Hol van már a tavalyi jó: az elmúlt évben nem volt túlterhelt az agrár-kárenyhítési rendszer (vg.hu)
Két éve és idén az aszály tarolt, tavaly a fagy és a jégeső volt a legnagyobb gond.
okt. 20
17:39
Egyre jobb állapotban: Fucsovics főtáblára jutott Bécsben (m4sport.hu)
Fucsovics Márton feljutott a főtáblára a 2,63 millió euró (1,05 milliárd forint) összdíjazású bécsi keménypályás tenisztornán.
okt. 20
17:39
Választani akarnak a spanyolok (Magyar Hírlap)
Tízezrek tüntettek.
okt. 20
17:39
Meghalt Demény Pál, Magyarország büszkesége (Nyugati Fény)
Demény Pál 91 éves volt.
okt. 20
17:39
Sokkoló diagnózist kapott a hatszoros olimpiai bajnok: "hamarosan meg fogok halni" (naphire.hu)
A hatszoros olimpiai bajnok kerékpáros Chris Hoy bejelentette, hogy rákja gyógyíthatatlan.
okt. 20
17:41
Amerikai Nagydíj – rajtrács (m4sport.hu)
Innen várja a mezőny a lámpák szabad jelzését!
okt. 20
17:41
Az USA nem látja a kiutat Ukrajna számára (Magyar Hírlap)
Európa is szeretné, ha a harcok minél hamarabb véget érnének.
okt. 20
17:45
Amerikai politológus professzor: Nagyon jó esély van arra, hogy Donald Trumpot ismét megválasztják (HírTV)
A magyar modell példamutató az Egyesült Államokban is – idézi a Mandiner Patrick Deneen politológust, akivel Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője készített interjút.
okt. 20
17:45
Hihetetlen! 66 éves lett a Gyűrűk Ura színésze (Metropol)
Viggo Mortensenre sokan ma is Aragornként emlékeznek A 66 éves színész azonban rengeteget változott az évek során.
okt. 20
17:45
A Doge bálna a Dogen tokent jelöli meg, mint a következő Pepe versenytárs, amelyre érdemes figyelni, és akár 8000%-os növekedést is elérhet (ProfitLine)
Egy jelentős Doge tulajdonos a Dogen tokent emelte ki, mint a mémcoinok világának új feltörekvő csillagát. A Dogen lehet a következő versenytárs, amely felérhet a Pepe sikeréhez. Vajon 8,000%-os növekedésre is képes lehet? Ez a cikk azt vizsgálja, mely coinok lehetnek a küszöbön álló kiemelkedő növekedés előtt.
okt. 20
17:45
Tízezrek tüntettek előrehozott választásokat követelve a spanyol fővárosban (hirado.hu)
Az eseményen képviseltette magát a spanyol törvényhozás két legnagyobb jobboldali ellenzéki pártja is.
okt. 20
17:45
Top 5: Szerelem és buja szenvedély, bűnbarlang titkát fedték fel egy miskolci hegy gyomrában (Ripost)
Ezekkel a cikkekkel csigáztuk fel olvasóinkat ezen a héten.
okt. 20
17:45
Lolka és Bolka a sör körül (Magyar Nemzet)
A két rajzfilmsztár jól megfért a lengyel sajtok és a nagyszerű sörök mellett a lágymányosi Kispolszki sörözőben.
okt. 20
17:47
Pedro Sánchez lemondását követelték a spanyolok Madridban (Magyar Nemzet)
A szervezők szerint több százezren vettek részt a vasárnapi tüntetésen, hogy kifejezzék ellenérzésüket a Sánchez-kormány körül kirobbant korrupciós botrányok kapcsán.
okt. 20
17:51
Munkaidőkeretes dolgozó szabadságát a munkáltató visszavonja: ezek a szabályok (Adózóna)
Munkaidőkeretes munkavállalónak a kiadott szabadságát a munkáltató visszavonta, és munkavégzésre kötelezte. A ledolgozott időre járó díjazáson felül kell-e ez esetben pótlékot fizetni, és ha igen, hány százalékot? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd, compliance szakértő válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.
okt. 20
17:51
Édes hármas! Vilmos herceg meglepő alvási szokásaikról vallott (Life)
A walesi herceg és hercegné alvási szokásaik sokakat meglephetnek.
okt. 20
17:51
Mi mást csináltak még a Húsvét-szigetek lakói? (Helló Magyar)
Amikor a Rapa Nui-ról, vagyis a Húsvét-szigetről esik szó, az emberek többsége az óriási kőszobrokra, a moaiokra gondol először. Azonban a szigetlakók rendkívül tevékenyek voltak.
okt. 20
17:51
1200 dollárból 600 ezer? Ezekben az altcoinokban rejtőzhet a potenciál (BitcoinBázis)
Képzeld el, hogy a szerény befektetésed egy éven belül megváltoztatja az életed. Az elemzők négy feltörekvő kriptovalutát találtak, amelyek példátlan növekedési potenciált rejthetnek. Ezek a gyöngyszemek jelenthetik a következő nagy lehetőséget a példátlan nyereség felhalmozására. A CYBRO előértékesítése lehet a következő nagy lehetőség A CYBRO gyo
okt. 20
17:51
Japán nyelvvizsgára jelentkezett? Minden személyes adata kiszivárgott (Telex)
Egy hiba miatt a nemzetközi japán nyelvvizsga magyar oldaláról két éve, azaz indulása óta folyamatosan szivárogtak az adatok. A vizsgákat menedzselő Károli Egyetem bejelentést tett, még vizsgálják, mi történt.
okt. 20
17:51
Elhunyt Demény Pál György demográfus (vasárnap.hu)
Életének 92. évében elhunyt Demény Pál György demográfus, közgazdász. A modern demográfia egyik legismertebb nemzetközi szaktekintélyét pénteken érte a halál. A demográfus világszerte oktatott és tartott előadásokat, valamint szerkesztette a szakma meghatározó folyóiratát. Több kitüntetést is kapott életében, 2023-ban Novák Katalin akkori államfő a
okt. 20
17:51
Itt van a legtöbb baktérium. Bevásárlóközpont vagy edzőterem? (Bien)
Valószínűleg nagy szerencse, hogy nincs szuperlátásunk, és nem vesszük észre, mennyi baktérium van körülöttünk a mindennapok során. A legtöbbel gond nélkül felveszi a küzdelmet a szervezetünk, de azért jó, ha tudod, hogy például az edzőteremben vagy egy repülőn melyek a leginkább piszkos felületek!
okt. 20
17:57
Büntetés a Mercedesnél: Russell a boxutcából rajtol (m4sport.hu)
Nem úszta meg következmények nélkül George Russell a szombati austini balesetét. Csapata kényszerből szabályt szegett, így elveszítette a hatodik rajthelyét.
okt. 20
17:57
Református szórványgyülekezet temploma újult meg Kolozs megyében (Demokrata)
A Szamosújvártól 25 kilométerre található településen 44 főt számlál a református gyülekezet.
okt. 20
17:57
Schäfer András nélkül nyert az Union Berlin (Telex)
Sajtóinformációk szerint a magyar válogatott játékosa belázasodott a meccs előtt, ezért maradt ki a keretből.
okt. 20
17:57
Gyakran hibázunk, amikor a hideg elől a lakásba menekítjük növényeinket (Magro)
Egyre rövidülnek a nappalok, és egyre hidegebb a levegő. Miközben arra készülünk, hogy több időt töltsünk bent, és jól érezzük magunkat, itt az ideje, hogy a kültéri növényeinket is áthelyezzük, és beltérbe vigyük.

Keresés