A szűrővizsgálatok fontosságát népszerűsítik a sztármamik. Király Viktor felesége és Kustánczi Lia a gyermekeik esetében is figyel a szűrővizsgálatok elvégzésére.
Hadházy Ákos a Magyar Narancsnak adott interjút, és megkérdezték tőle azt is, hogy tart-e még a vitája Magyar Péterrel a Diákhitel Központ - Hadházy szerint - túlárazott szerződései miatt. A politikus erre úgy fogalmazott, hogy nem szeretné a témát túlzásba vinni, mert "az azért fizetik, hogy a kormánypártról mondja el a véleményét, ne a másik elle
Ez a jegybank ügye, a kormánynak nincs árfolyamcélja, hangzott el a kihelyezett kormányülés helyszínén tartott rendhagyó Kormányinfón. Ezer eurós minimálbért viszont reálisnak lát a kormány.
Az oroszországi toborzás után most három másik országban is informátorokat keres a CIA. Észak-Korea nagy falat lesz, mert az emberek nagy részének nincs internete.
Hamarosan bemutatják Alec Baldwin Rust című westernfilmjét. A film címét sokat lehetett hallani az elmúlt évek során, mivel ennek a produkciónak a forgatásán sebesítették meg halálosan egy éles kellékfegyverrrel a stáb vezető operatőrét. Közel három évvel a megrázó eset után, jövő hónapban bemutatják a filmet.
Folyamatban van az új járműveket értékesítő autókereskedők rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálata - hangsúlyozta Eitmann Norbert Róbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető-kormányfőtanácsosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) újabb négy egészségügyi dolgozónál észlelt légúti tüneteket, miután közvetlen kapcsolatba került egy H5N1 madárinfluenzás beteggel.
A Marylandi Egyetem tudósai szeizmikus hullámok segítségével bizonyítékot találtak egy ősi tengerfenék létezésére, amely a dinoszauruszok korában több száz kilométer mélyre süllyedt a Földbe, megkérdőjelezve annak belső szerkezetére vonatkozó eddigi elméleteket.
November 11-én, hétfőn startol a TV2-n az új magyar sorozat, a S.E.R.E.G. A hat epizódból álló akciódús széria egy különleges katonai csapatról mesél. A történet a múltból indul, és a kifejezetten férfias témára épülő, a bajtársiasság és a döntések következménye mentén futó katonai szál mellett megjelennek a női karakterek, valamint a szerelmi és c
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az elméleti és a gyakorlati képzés ingyenessége egyaránt szerepel a köznevelési törvényben, de az előbbi megszervezése is lassabb a vártnál, a fejenként több százezer forintos gyakorlati tanfolyamért pedig a diákok többségének továbbra is fizetnie kell.
Elindult a mezőgazdasági kisüzemek régóta várt beruházási támogatása (KAP-RD09a-1-24), amely 2025 elejétől igényelhető, akár 10 millió forint vissza nem térítendő támogatással.
Évek óta nem látott érdeklődés övezi a hosszú távú megtakarítási formákat itthon, az MNB statisztikái szerint a TBSZ- és NYESZ-számlák száma és a rajtuk lévő megtakarítás is meglódult. Mindez pont egy olyan időszakban, amikor a kormány épp a hosszú távú megtakarítások egy részét csatornázná át az ingatlanpiacra. Gyűjtésünkből kiderül, hogy egy magy
A Miniszterelnökség-minisztert Orbán Balázs Ukrajna témájú megszólalásairól, a volt III/III-as Horváth József Szuverenitásvédelmi Hivatal-beli szerepéről és Orbán Viktor apjának vasútfelújítási sikereiről kérdezte a 444.
A Budapesten huszonegy éve jelen lévő Lollipop Factory úttörőnek számít a hazai slow fashion piacon, miközben sokáig inkubátorként is működött a hazai képzőművészek számára. Az egyedi, megfizethető kortárs termékeiről ismert designerbolt tulajdonosa, gondolt egy merészet és megnyitotta első külföldi üzletét a magyarok körében is egyre népszerűbb ki
Donald Trump feleségének Melania című memoárja jövő héten jelenik meg az Egyesült Államokban. Ebből egyebek mellett kiderül, Melania Trump mit gondol fontos közéleti-politikai kérdésekről, például a nők abortuszhoz való jogáról.
Izgalmas újításokkal bővült a pozsonyi M. R. Štefánik Nemzetközi Repülőtér (BTS) kínálata, hiszen mostantól közvetlen repülőjáratokkal olyan különleges helyekre is eljuthatunk, amelyekre korábban nem volt lehetőség közvetlenül Pozsonyból. A repülőtér…
Az Európai Bizottság a digitális szolgáltatásokról szóló rendelet alapján hivatalos információkérést küldött a YouTube-nak, a Snapchatnek és a TikToknak, bővebb tájékoztatást kérve ajánlórendszereik működéséről. Az uniós testület közleménye szerint az EU-s törvény a platformokat az ajánlórendszereikből eredő kockázatok felmérésére és megfelelő csök
Durov október 2-án a Telegram-csatornájára lépett, hogy tisztázza a közelmúltban tett bejegyzését a bűncselekményben érintettnek talált fiókok IP-címeinek és telefonszámainak nyilvánosságra hozataláról. A Telegram alapító és vezérigazgató szerint a kripto-barát üzenetküldő alkalmazás 2018 óta hozza nyilvánosságra a bűnözők IP-címeit a hatóságok szá
Bevált és nagyobb biztonságot ad az új ügyeleti rendszer – írta közösségi oldalán csütörtökön Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) alelnöke. A legfontosabb ellátási adatokat ismertetve Rétvári Bence közölte: az új országos, egységes ügyeleti rendszerben már több mint 901 ezer beteget látt
Ahogy az időjárás változik, úgy formálódik a divat is: az őszi hónapok beköszöntével búcsút inthetünk néhány olyan trendnek, amelyek meghatározták az elmúlt év divatját, és felkészülhetünk az új irányzatok érkezésére.
A Pepe árfolyama az elmúlt 24 órában 13%-ot esett, és 0,000008821 dolláron kereskedtek vele, miközben a kereskedési volumen 33%-kal 1,2 milliárd dollárra esett vissza. A zuhanás ellenére az Etherscan friss adatai azt mutatják, hogy a bálnák még mindig vásárolják a mém érmét, egy 58 ezer dolláros vásárlás történt a mai nap folyamán, még a közel-kele
A tőgygyulladás (masztitisz) az egyik leggyakoribb betegség a tejelő tehenek körében, amely jelentős gazdasági veszteséget okoz a tejtermelőknek. A gyulladás a tőgy tejmirigyeit támadja meg, fájdalmat okoz az állatnak, és csökkenti a tej mennyiségét, valamint annak minőségét is.
Csézy hamarosan 45 éves lesz, de a következő szülinapját már sokkal boldogabban fogja ünnepelni, hiszen hosszú idő után végre gyermeket vár. Férjével, Szabó Lászlóval nagyon izgatottak a kicsi érkezése miatt, hiszen már a 22. hétben jár a kismama. Először mutatta meg, milyen nagyra nőtt már a pocakja.
Vincent van Gogh híres festménye, a Csillagos éj ecsetvonásai és színei kísérteties hasonlóságot mutatnak a Föld légkörével, ami arra utal, hogy a festőművésztől nem állt távol a fizika.
Október 1-jétől a WMN alapítója, D. Tóth Kriszta átadta az operatív irányítási feladatokat Molnár Zsuzsának. A jövőre tízéves médiavállalat új vezetői struktúrát vezet be. DTK kreatív igazgatóként marad a vállalatnál.
Hujber Feri és kedvese, Kriszti kapcsolata nem indult zökkenőmentesen. Az első randi után ugyanis Kriszti három hónapig váratta a színészt a következő találkozással.