A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmér
A román miniszterelnök szerint az egész rendszerváltás utáni politikustársadalom hibás azért, hogy immár a 6,5 milliót közelíti a szülőföldjükről elvándorolt, boldogulását külföldön kereső románok száma.
Magyar szempontból hosszú ideig fájni fog, ahogy a spanyol kormány megakadályozta a Talgo felvásárlását. A hazai konzorcium, a Magyar Vagon csoport nem is adja fel a reményt, csakhogy közben a spanyolok már egészen másfelé kacsingatnak.
Abba már sokszor belefuthattunk, hogy híres személyiségek próbálnak rávenni minket valamire az interneten, de ilyenkor netes bűnözők állnak a háttérben.
Az Offerista, a világ egyik vezető digitális kiskereskedelmi marketing szolgáltatója, és a Publitas, a digitális kiadványok tervezésének vezető szereplője együttműködést jelentettek be a nyáron. Az együttműködés új korszakot nyit, ami felgyorsíthatja a reklámkiadványok digitalizációját Magyarországon. Míg hazánkban ez a folyamat még kezdeti szakasz
Számos Bank of America ügyfél jelezte, hogy a hálózati probléma miatt nem tudják elérni a számlaegyenlegüket, bár a fennálló tartozásaik továbbra is láthatók a rendszerben. A Bank of America ügyfelei közül tízezrek jelentettek hálózati kimaradást, ami miatt hozzáférési problémák merültek fel a számláiknál, vagy éppen 0 USD egyenleg látszott a felül
A szakértők szerint indokolt a Margitsziget lezárásának meghosszabbítása – erről csütörtök délután számolt be a közösségi oldalán a Főkert. A területet csak akkor nyitják majd meg a látogatók előtt, ha már teljesen elmúlt a balesetveszély. Ám ez az esős időjárás miatt jobban elhúzódhat a vártnál.
Több mint egy hónapja kómában fekszik Dudás Miki édesapja, akit annyira durván összevert hat bokszoló egy benzinkútnál, hogy szinte bizonyosnak tűnik, miszerint épül majd fel teljesen. Az olimpikon egy ideig még nem lélegezhet fel, de azon van, hogy mindenben támogassa a családját. Kiderült, hogy a kisfia miatt is aggódhat, mivel az rosszul lett a
Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.
A kutyák mindig is különleges helyet foglaltak el az életünkben: kedvencek, hűséges társak és segítők lettek az évezredek során. Mára már talán meg sem tudjuk pontosan számolni, hány kutyafajtát ismerünk, hiszen megannyi célra tenyésztettük ki őket. Azonban ahogy az más állatok esetében megfigyelhető, úgy a kutyáknál is időről időre eltűnnek az egy
Minden generációnak megvan a maga nyelvezete. Már a mai harmincasok sem nagyon értik a mostani tizenéveseket, ahogy őket sem mindig értették a náluk idősebbek. De a szleng nem csak az idő múlásának, hanem egy társadalmi berendezkedés változásainak, a történelmi eseményeknek is tükre. A magyar nyelvbe egészen érdekes kifejezéseket hozott a szocializ
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben - írja az MTI. Az euró árfolyama a reggel hét órakor jegyzett 400,48 forintról 401,57 forintra emelkedett 18 órakor, napközben 399,18 forint és 402,02 forint között mozgott.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Pénteken még sokfelé várható eső, de szombaton már csak elszórtan fordulhat elő eső, zápor. A szél több helyütt megélénkül, a hőmérséklet csúcsértéke pedig döntően 13-19 Celsius-fok között alakul október első hétvégéjén - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
A legnagyobb ellenzéki párt elnöke és az ÖT című műsor sztárja a pár éve Magyar Péter általa vezetett Diákhitel Központ ügyeiről készült KEHI-jelentés miatt esett egymásnak.
A Világbank új üzleti és befektetési klímát vizsgáló felmérést indított el, amely 50 gazdaságot vizsgál. A megújított jelentés célja, hogy elkerülje azokat a problémákat, amelyek miatt 2021-ben meg kellett szüntetni a korábbi, botrányoktól sújtott "Doing Business" rangsort.
A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares csütörtökön határozottan cáfolta a Renault-val való esetleges fúzióról szóló híreszteléseket. A francia-olasz autógyártó egyik kelet-franciaországi központjában tett látogatása során Tavares "puszta spekulációnak" minősítette ezeket a pletykákat.
A tüntetők transzparensein egyebek között "Gránátok helyett diplomaták", illetve "Állítsátok meg a háborút azonnal – ne szállítsatok fegyvereket Ukrajnába" feliratok voltak olvashatók.
Új főszerkesztővel folytatja működését a képmás.hu – a nemrég kinevezett Jámbor-Miniska Zsejke korábban a lap online tartalomfejlesztésért felelős vezetője volt.
A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmér
Az MNB 30 millió forint bírságot szabott ki az SPB Befektetési Zrt.-re, egyebek közt az ügyletkötéseket megelőző ügyféltájékoztatási gyakorlat, a termékirányítási szabályok megsértése és a független alapon befektetésre kínált pénzügyi eszközök kiválasztási folyamatának hiánya miatt - jelentette be csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
A magyar nyelv tele van színes, tanulságos közmondásokkal, de vajon mennyire vagy képben a jelentésükkel? Teszteld tudásodat ezzel a 10 közmondásos kvízzel, és nézd meg, hányat tudsz helyesen!
Sokan esnek abba a hibába, hogy nem csak alaposan feleszik a hűtőt vacsorakor, de még rossz ételeket is választanak ehhez. Ez bizony az alvásunkba kerülhet!