2024. október 3. csütörtök

okt. 3
0:18
Pedagóguskonferencia - Mi: eszköz vagy választás? (Nyíregyháza)
Mesterséges intelligencia – Chat Gpt otthon és az iskolában című pedagóguskonferenciát szerveztek az Mcc nyíregyházi központjában kedd délután. Az eseményen Fegyverneki Gergő módszertani tréner gyakorlati ötleteket mutatott a szülőknek és pedagógusoknak arról, hogyan használhatják a mesterséges intelligenciát, például a házi feladatok elkészítéséhe
okt. 3
0:18
Sík Ferencről szól a vármegyei önkormányzat kiadványa (Gyulatelevízió)
Egy hétfői, békéscsabai sajtótájékoztatón mutatták be Mindent lehet címmel a Sík Ferenc életének, munkásságának emléket állító kötetet. Zalai Mihály, vármegyei elnök elmondta, egy pályázat teremtett lehetőséget arra, hogy az önkormányzat weboldalán mindenki számára hozzáférhető és letölthető kiadványt állítsanak össze. A sajtótájékoztatón a  106 ol
okt. 3
0:18
Országos férfiegészség-kampány a prosztatarák ellen (EgészségKalauz)
A betegszervezetek és az urológusszakma összefogásának célja a betegség korai felismerése és a széles körű tájékoztatás.
okt. 3
0:18
„Minden diák tiszta lap, ami a HR-büdzsé tervezéskor sem utolsó szempont” (ICT Global)
Ősszel megújult erővel veti bele magát mindenki a feladatokba – készülnek az üzleti stratégiák, zajlik a marketingtervezés, és a HR számára is eljön a pillanat, amikor a leendő kollégák sorsáról kell dönteni. Az ezzel járó végeláthatatlan CV-elemzés helyett azonban van egy sokkal jobb megoldás.
okt. 3
0:18
Hol a legolcsóbb a Milgamma? Mutatjuk, hogy juthatsz hozzá a legjobb áron (Hóvége)
Gyakori éles vagy szúró jellegű fájdalom a végtagokban, zsibbadás, bizsergés, esetleg izomgyengeség – ismerős tünetek? A panaszokat okozhatja neuropátia. Különböző típusai ismertek, de mindegyik esetben az idegek károsodásáról van szó, amely a test különböző részeiben okozhat problémákat, jelentősen rontva az életminőséget. Az idegrostok károsodása
okt. 3
0:19
Révész Sándor: Megbocsátottam Som Lajosnak (Blikk)
Váratlanul érte Révész Sándort, amikor több mint két évvel ezelőtt hirtelen rosszul lett, majd borotválkozás közben nem tudta irányítani a kezeit. Később kiderült, hogy ez a sztrók előjele volt, illetve az is, amikor később már a cipőjét sem tudta felvenni. Azóta az énekes jobban van, örül, hogy élhet, sokat gyalogol és kirándul. A könyvét a szület
okt. 3
0:19
Vírusveszély! Lázas beteg a hamburgi főpályaudvaron, mindent lezártak (Blikk)
Vírusveszély a hamburgi főpályaudvaron! A szövetségi rendőrség több órára lezárt vágányokat, az utasoknak pedig el kellett hagyniuk a peronokat, míg a mentőszolgálat teljes védőruhában szállt fel egy Frankfurtból érkező vonatra. Két utas megfertőződhetett a halálos Marburg-vírussal.
okt. 3
0:19
Több izraeli katona is meghalt Libanonban (Infostart)
Elesett nyolc izraeli katona Libanonban az Iránból támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen folytatott szárazföldi harcokban – jelentette be az izraeli hadsereg szerdán.
okt. 3
0:19
Itt az igazi Insta-mágnes: 4,6 millióért kapható a magyar díszpárna (Blikk)
Színtiszta luxus 50x50 centiméteren: így jellemezhető legegyszerűbben az a több mint 4,5 millió forintos díszpárna, amelyet a napokban dobott piacra a magyar MÜÜSKA dizájnmárka alapítója, Vandlik Júlia, valamint Pécsi Balázs luxusszakértő. Na, persze, nem akármilyen kiegészítőről van szó!
okt. 3
0:19
Fél évig nem járhat Kamerun meccseire a legenda (Infostart)
Az U20-as női világbajnokságon kapta az eltiltást.
okt. 3
0:19
"Olyan emberek vertek át minket..." – Koltai Róbert forintonként kalapozta össze a pénzt a Sose halunk meg forgatására (Blikk)
Koltai Róbert és Nógrádi Gábor forgatókönyvíró forintonként kalapozták össze a nagy sikerű Sose halunk meg című film forgatásához szükséges 15 millió forintot. Kicsin múlott, hogy össze sem gyűlt a pénz, ugyanis rengeteg cég átverte a két filmes szakembert, amit a Jászai Mari-díjas színész akkoriban nagyon rosszul viselt.
okt. 3
0:19
Kormányzati Ellenőrzési Hivatal: Nyomozás folyik a Diákhitel Központ gazdálkodásával kapcsolatban (444.hu)
A hivatal szerint nem ellenőrzést végezték, hanem tanácsadói tevékenységet folytattak a Diákhitel Központnál 2021-ben. Az állami MFB azt közölte: a KEHI átfogó vizsgálata után nem hosszabbították meg 2022-ben Magyar Péter vezérigazgatói megbízatását.
okt. 3
0:19
Három embert vettek őrizetbe a koppenhágai robbantások miatt (444.hu)
Mindhárman svéd állampolgárok, egyikük kiskorú.
okt. 3
0:22
Óriásit csalódott Magyarország Krausz Gáborban, Tóth Gabi mellé álltak a legnagyobb ellenségei is (Promotions)
Fordult a kocka, Mikes Anna sem annyira szimpatikus már, Tóth Gabi lehet a magyarok új kedvence.
okt. 3
0:22
Pánik Hamburgban (Magyar Hírlap)
Marburg-vírus-fertőzés gyanújával szállítottak kórházba két embert.
okt. 3
0:22
Kiderült Lázár János lépése: Súlyos tízmilliárdokat vesznek ki a zsebünkből csütörtökre virradólag (Nyugati Fény)
Kétharmados hírt közölt.
okt. 3
0:22
Erdőirtási rendelet: 12 hónapos haladékot javasol az Európai Bizottság (Üzletem)
Az Európai Bizottság új iránymutatásokat tett közzé az erdőirtásról szóló uniós rendelet végrehajtására vonatkozóan, és a "felkészülési idő" meghosszabbítását javasolja.
okt. 3
0:22
Ezt tervezi a kormány a nyugdíjmegtakarításokkal (AC News)
A közeljövőben gyökeresen megváltozhat a nyugdíjcélú megtakarítások rendszere, alaposan átalakulhat az öngondoskodás Magyarországon.
okt. 3
0:22
A fogdából hívta össze az önkormányzat alakuló ülését az óbudai DK-s polgármester (Telex)
Ha a meghívó ellen kifogást emelnek, az ügyben a Kúria dönt.
okt. 3
0:22
Marburg-vírus-fertőzés gyanújával szállítottak kórházba két embert Németországban (Telex)
Egyikük egy ruandai kórházban dolgozott, ahol a vírussal fertőzötteket is kezeltek.
okt. 3
0:22
Budapest összes gimnáziumából kitiltottak – erős idézetek a Révész Sándor-interjúból (Telex)
Az After+ legutóbbi vendége Révész Sándor volt, aki drámai gyerekkoráról, a Piramis feloszlásáról és betegségéről is mesélt. Néhány idézetet szöveges formában is kiemeltünk a videós interjúból.
okt. 3
0:22
Rendkívüli hír: nyomoznak a Diákhitel Központ szerződéseivel kapcsolatban (naphire.hu)
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) az erről szóló kormányrendelet alapján tanácsadó tevékenységet folytatott a Diákhitel Központ Zrt. működése és gazdálkodása tárgyában - tájékoztatta a hivatal szerdán az MTI-t.
okt. 3
0:22
Orosért Közéleti Egyesület: siker a Tirpákon és a felajánlásokban is (Nyíregyháza)
Közgyűlést tartott az Orosért Közéleti Egyesület október elsején. A napirendi pontok közül kiemelkedett a Tirpák Fesztiválon elért első díj ismertetése.
okt. 3
0:22
Hídi séta – a prevenció áll a fókuszban (Gyulatelevízió)
Az idén már tizenharmadik alkalommal rendezik meg Gyulán a Hídi sétát, a mellrák elleni küzdelem figyelemfelhívó eseményét. Az október 11-ei programról a 3Témában Jankó Erzsébettel, a Magyar Vöröskereszt területi szervezetének vezetőjével és a program ötletgazdájával, Szilágyi Edittel beszélgettünk. A mellrák elleni küzdelem jegyében, 2012 óta mind
okt. 3
0:22
Negatív kalóriás ételek - most megtudhatja, valóban léteznek, vagy ez csupán egy diétás mítosz (EgészségKalauz)
Néhány élelmiszer azért vált népszerűvé a fogyókúrázók körében, mert úgy tartják, hogy negatív kalóriásak. Hogy ez pontosan mit is jelent?
okt. 3
0:22
Siess! Még október 7-ig igényelhető ingyen laptop a gyereknek! (Hóvége)
Ingyen igényelhető laptop – Kitolták a határidőt! Már nincs sok idő hátra. Még október 7-ig igényelheti gyermekének az ingyen laptopot az a szülő, aki eddig még ezt nem tette meg. Szeptember 30. helyett október 7-ig igényelhetik az ötödikes, kilencedikes és a hatosztályos gimnáziumba járó hetedikesek szülei az ingyen notebookot a KRÉTA rendszerén k
okt. 3
0:23
Kehi: nyomoznak a Diákhitel Központ ügyei után (Blikk)
A Diákhitel Központ túlárazott felméréseket és elemzéseket vásárolt Magyar Péter vezetése idején a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentése szerint, ám Magyar Péter úgy véli, a Kehi-ellenőrzést a kormány nyomásgyakorlási eszköznek szánta csupán, így nem véletlen, hogy azóta sem indult eljárás az ügyben. Végül nemrégiben Hadházy Ákos független orsz
okt. 3
0:23
Deutsch Tamás levelet írt a Néppárt elnökének (Infostart)
A mentelmi jog nem arra szolgál, hogy az európai parlamenti képviselők a törvények fölé helyezhessék magukat - fogalmazott.
okt. 3
0:23
Milák Kristóf a héten újra edzeni kezd, trénerei viszont hoppon maradtak (Infostart)
Az úszó csütörtöktől megkezdi a kondicionáló tréningeket Zala György programja alapján. A most már kétszeres olimpiai bajnok erőnléti edzője eddig is ő volt, azonban az hivatalosan még nem ismert, hogy az úszóedzője ki lesz. Viszont múlt héten csupán egyetlen érmes olimpikon felkészítői nem kaptak állami kitüntetést: Milák Kristófé.
okt. 3
0:23
Itt az Azahriah-film előzetese (Blikk)
November 28-tól nézhető meg a magyar mozikban az Azahriah-film, amit teljesen titokban kezdtek el készíteni hónapokkal ezelőtt. Bár az énekes az elmúlt időszakban újabb információkat csepegtetett a rajongóknak, most még nagyobb hírrel érkezett: kikerült az előzetes.
okt. 3
0:23
Ellenzéki helyzetkép: a momentumos Gelencsér szószegéssel vádolja a Momentum által is támogatott V. Naszályit, aki hazugsággal vádolja Gelencsért (444.hu)
Budavári anzix.
okt. 3
0:23
Hét izraeli katona esett el Libanonban a Hezbollahhal való összecsapásokban (444.hu)
Ezek az első jelentős veszteségek az izraeli hadseregben a hétfőn indított libanoni támadássorozat óta.
okt. 3
0:26
Szörnyű járvány terjed Európában, azonnal lépni kell, egyre súlyosabb hatásai lesznek (Promotions)
Nem egy újabb Covid, ez a járvány ugyanis társadalmi jellegű, ettől függetlenül óriási gondokat okozhat, és már okoz is.
okt. 3
0:26
Meglepetés a javából: A francia Lille legyőzte a címvédő Real Madridot (Magyar Hírlap)
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 2. fordulójában a francia "kiscsapat" okozta a tizenötöszörös BL-győztes vesztét.
okt. 3
0:26
Szerdán kapott rémisztő hírt Orbán: Jön az újabb eljárás Magyarország ellen (Nyugati Fény)
Hivatalos.
okt. 3
0:26
Két kiváló minőségű borpárlat, de vajon mi lehet a különbség közöttük? (Üzletem)
.
okt. 3
0:26
Megdőlt a mítosz az alkoholról – magyarok millióit érintheti (AC News)
Számos legenda és tévhit kering az alkohollal kapcsolatban, itt az idő, hogy végre kijózanodjunk.
okt. 3
0:26
A válsághelyzet után a veszélyhelyzetet is meghosszabbítaná fél évvel a kormány (Telex)
Baj hátán baj.
okt. 3
0:26
Kemény alkudozásba fordul az osztrák kormányalakítás a szélsőjobboldali Szabadságpárt győzelme után (Telex)
A Fidesz és az EP-s pártcsaládja többi tagja örül, hogy a csoporthoz tartozó FPÖ nyerte a vasárnapi parlamenti választást. Kérdés, hogy ettől még kormányra kerül-e és ha igen, hogyan. Több esélye látszik egy jobbközép-szociáldemokrata nagykoalíciónak, és akár egy újító háromtagú koalíció sem kizárt.
okt. 3
0:26
Kijött az Azahriah-film első előzetese (Telex)
Mi vagyunk Azahriah címmel érkezik a film november 28-án.
okt. 3
0:26
Két hős tinédzsernek hála elfogtak a magyar rendőrök egy veszélyes rablót (naphire.hu)
A járőrök pillanatok alatt elfogták a támadót, köszönhetően egy szolgálaton kívüli rendőri vezető gyors reagálásnak és két fiatal fiú talpraesettségének.
okt. 3
0:26
Gyula Tv Híradó 2024. 10.02. (Gyulatelevízió)
Kézművesség, népművészet és értékmentés – ezzel a címmel nyílt kiállítás kedd este a könyvtárban. A tárlaton a Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet fél évszázadot átfogó munkái láthatók. – Az idén már tizenharmadik alkalommal rendezik meg Gyulán a Hídi sétát, a mellrák elleni küzdelem figyelemfelhívó eseményét. Az október 11-ei programról a
okt. 3
0:26
Mit vacsorázzak, ha cukorbeteg vagyok? A dietetikus szerint ez a legjobb választás (EgészségKalauz)
A cukorbetegeknek muszáj odafigyelniük arra, hogy mikor, mit és mennyit esznek. A legnagyobb kihívás rendszerint a vacsora.
okt. 3
0:27
Ebben más a világ legerősebb emberének teste, mint a többieké (Blikk)
Egyre nagyobb teljesítményeket érnek az "erőemberek" a különböző versenyeken, ám keveset tudni arról, valójában mitől olyan erősek. A világ egyik legerősebb emberét vizsgálták meg a tudósok, hogy kiderüljön, mennyiben tér el a teste és az izmai az olyan emberékétől, akik nem szoktak rendszeresen edzeni. Meglepő eredmények születtek.
okt. 3
0:27
Eldőlt: ismét közeledik Nagy-Britannia és az EU (Infostart)
A kétoldalú stratégiai együttműködés fokozásáról állapodott meg Nagy-Britannia és az Európai Unió - erősítette meg a londoni kormányfői hivatal Sir Keir Starmer brit miniszterelnök és az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerdai brüsszeli megbeszélése után.
okt. 3
0:27
Épül Maradona mauzóleuma (Infostart)
San Isidro város bírósága engedélyezte Diego Maradona földi maradványainak átszállítását az argentin főváros központjában épülő mauzóleumba - adta hírül a Clarín című Buenos Aires-i újság.
okt. 3
0:27
Fotókon Millie Bobby Brown és Bon Jovi fiának luxuslagzija: ez a szerelem (Blikk)
A Stranger Things fiatal színésznője idén tavasszal már egy titkos esküvőn kimondta a boldogító igent Jon Bon Jovi fiának, Jake Bongiovinak, ám a szűk körű, visszafogott lagzi után most egy nagyszabású luxusesküvőn is oltár elé álltak.
okt. 3
0:27
Nem szemérmeskedtek Ócsán, tízmilliós jutalommal távozik a jegyző a hivatalból (444.hu)
Nemcsak a jegyző, hanem a hivatalban dolgozó felesége is szép összeggel távozott.
okt. 3
0:27
Rómeó és Júlia a Vatikánban: tiltás ellenére összeházasodtak, mindkettőjüket kirúgták (444.hu)
A házaspár Ferenc pápához fordult, és a vatikáni bíróságra viheti az ügyet.
okt. 3
0:30
Skandináv lottó: 140 milliót ért most ez a 7 nyerőszám (Promotions)
Mutatjuk a nyerőszámokat.

Keresés